Ezután írta meg azt a két forgatókönyvét, mely a 2002-es év hollywoodi filmtermésének fontos alkotásait alapozta meg. Az egyik George Clooney fantáziáját ragadta meg, és Egy veszedelmes elme vallomásai címmel volt látható a mozikban és az [origo] filmklubban. Clooney ezt a történetet szemelte ki arra, hogy rendezőként is bemutatkozzon, és - bár az amerikai közönségnek csalódást okozott, mert nem egy könnyen fogyasztható, egyszerű alkotással kényeztette el őket, hanem egy elgondolkodtató, ambivalens életutat tárt eléjük - a forgalmazó Miramax stúdiót meggyőzte képességeiről. A filmet pár hónap kihagyással kétszer is forgalomba helyezték, amire azelőtt sosem volt példa.

Kaufman másik műve, az Adaptáció még nagyobb szakmai sikert aratott, ismét Spike Jonze rendezésében. A történetből ítélve azonban nem volt könnyű feladat számára a megírása. A forgatókönyv ugyanis egy forgatókönyvíró kínlódásáról szól, aki képtelennek érzi magát arra, hogy a rábízott regényből forgatókönyvet készítsen. A főhőst "véletlenül épp" Charlie Kaufmannak hívják, és egy rendkívül visszahúzódó, gátlásos ember. Van azonban egy ikertestvére, Donald, aki bár megszólalásig hasonlít rá, bensőjét tekintve szinte ellentétes karakterjegyekkel bír: nyitott, jókedélyű, optimista jellem.

A történet úgy került vászonra, mint amit Charlie és Donald Kaufman vetett papírra, és így mindkét név szerepelt az Oscar-jelöltek listáján. Donald azonban természetesen fiktív karakter. Mindenesetre Nicolas Cage megformálásában mindkét figura életre kelt, és Oscar-esélyes is lett, a legjobb forgatókönyvírónak azonban végül Ronald Harwoodot, férfi főszereplőnek pedig Adrien Brodyt választották, mindkettőjüket A zongorista című filmért.

Charlie Kaufmannak azonban jóformán mindegy, nyer-e díjat a munkáival vagy sem. Ő már külön kategóriát képez Hollywoodban. Történetei - melyek kicsit sem hasonlítanak a többi történethez - megtalálják a rendezőjüket és a sztárjaikat is. Vonzerejüket pedig épp másságuk adja, amit Kaufman egyszer így ragadott meg: "Utálom azokat a filmeket, amelyek azt az üzenetet közvetítik, hogy az embernek meg kell tanulnia szeretni önmagát. Szerintem ez sérti és lebecsüli a nézőt, ráadásul értelmetlen is. Az én hőseim sem magukat, sem másokat nem tanulják meg szeretni." 

Ebből a szempontból Kaufman világa kétségkívül illeszkedik kedvencei sorába. A megszállottan olvasó író ugyanis Franz Kafka, Samuel Beckett, Stanislaw Lem, Philip K. Dick és Patricia Highsmith műveiért rajong, akik szerinte tökéletesen tudják ábrázolni azt az "undorító mocskot, ami az emberek egymás közötti viszonyára jellemző. És bár tulajdonképpen semmi nem történik a karaktereik között, ez épp eléggé iszonyú"- nyilatkozta róluk. 

Charlie Kaufman talán ezért is húzódott vissza Los Angelesből és a nagyvárosokból, ahol életének jó részét töltötte. Most pasadenai otthonában él gyerekeivel és feleségével, és újabb forgatókönyvön dolgozik. Legújabb munkáját ismét Michel Gondry (a Libidó rendezője) vette gondozásába, és Eternal Sunshine of the Spotless Mind címmel kerül vászonra novemberben.

Gyárfás Dóra

[origo]