De legalább jól megy - Honda CBF 1000 teszt

A Honda felfelé bővítette a nagysikerű CBF modellcsaládját. Az új ezres jövevény miatt vélhetően nem fog leállni a forgalom a csodálattól, ám a kissé jellegtelen fizimiska alatt a világ egyik legjobb motorja lapul.

Még több kép

A Honda nagyon aratott az elmúlt években a CBF nevű modelljeivel, amelyek közül ugyan egyik sem nyert formatervezési díjat, vagy gyorsulási versenyt, ám ár/érték arányban szépen hasítanak a kategóriájukban. Ezt a filozófiát követi a CBF család legújabb és egyben legnagyobb tagja is, amely teljesítményével akár házon belüli konkurense is lehetne a gigászi CB1300-asnak, vagy a csupasz 900-as Hornetnek, ám egy teljesen más vevőkört vettek vele célba.

A nagy CBF-et a Honda saját bevallása szerint is azoknak készítette, akik már túljutottak azon az életkoron, amikor csak a sebesség és az adrenalin hajkurászása számít, szeretnek túrázni, kényelmesen gurulni, időnként azért odacsördítve a lovaknak. Kicsit jobban leszűkítve a kört, az ezres CBF az érettebb férfitársadalmat próbálja elcsábítani, akik - jó pár év motorozás után - már legalább egy ezres motort képzelnek el maguk alá megfelelő komforttal társítva.

Ha a fenti okoskodás szerint közelítjük meg a motort, hamar rájöhetünk, hogy a Honda mérnökei hibátlanul oldották meg a feladatot, sikerült egy olyan cirkálót összecsavarozniuk, amely kényelmes, gyors és vélhetően nem hagyja cserben gazdáját az elkövetkező évek alatt, ám mielőtt még bárki is a kasszához rohanna, azért nézzük meg a CBF-et egy kicsit más szemszögből is.

A masinát körbejárva meg kell, hogy állapítsuk, ennek a CBF-nek is fájdalmasan középszerűre sikerült a külseje, így aki az irigykedő pillantásokért vesz motort, az ne ezt a típust válassza. A CBF modellcsalád fizimiskájáért egyébként a Honda európai formatervező stúdiója felel, így még azt sem lehet mondani, hogy "túl japános lett" a végeredmény, de valahol azért érthető az a törekvés, hogy egy viszonylag semleges formával a lehető legtöbb motorost ízlésének próbáltak megfelelni. Ezzel az óvatoskodással el lehet kerülni az olyan rizikófaktort, amit például a Kawasaki szépen felvállalt a formabontó külsejű ER-6n-el.

Na de hagyjuk is a külsőt, ennek megítélése elvégre egyéni ízlés dolga, nagyvonalúan borítsunk fátylat a műszerfal kialakításra is, amely finoman fogalmazva is retrósra sikeredett. A széles ülésre felkászálódva még a legkritikusabb pilóta is meghatódhat a "hazatértem érzéstől", amit ráadásul még tovább lehet fokozni azzal, hogy az ülés, illetve a plexi magasságát be lehet állítani az egyéni igényeknek megfelelően. A tökéletes vezetési pozíciónak köszönhetően kacagva lehet kimotorozni egy tank benzint, ami - a 19 literes kapacitás fényében - bőven 300 km fölött lehet.