 |
A squarda azzurra legközelebbi
tétmeccsén a magyar válogott
ellen játszik, a népstadionban |
Az olaszokat a csalódottság és a levertség érzése kerítette hatalmába, miután egy karnyújtásnyira a már biztosnak hitt győzelemtől hidegzuhanyként érte őket az Eb döntőjében elszenvedett vereség. De harag nincs, mindenki megértő: Ciampi köztársasági elnök rögtön az elvesztett meccs után a Köztársaság Lovagja kitüntetésben részesítette Maldiniékat.
A francia-olasz finálé különböző fázisait követte a szurkolók hangulatának hullámzása is. Amikor vezettek az azzurrik, a lakásokban, a köztereken a mámor kirobbanása előtti pillanatokat lehetett érzékelni, de az önfeledt zászlólengetés és örömkitörés lehetőségét hirtelen oszlatta szét a 94. percben kapott gól.
Ez a jelenség egyformán volt tapasztalható a milánói Dóm-téren, Torinóban, valamint a fővárosban is, ahol több helyen állítottak fel óriáskivetítőt. A labda nem is mindig látszott tisztán a tömegből, sokan egy-egy ujjongó vagy elkeseredett reagálásból vélték csak tudni, hogy mi is történik a pályán. Túlságosan nagy volt az eufória, s a korábbi mérkőzések "csodái" után egyetlen olasz sem akarta igazán elhinni, hogy ezt az utolsó csatát el lehet veszteni.
 |
Cannavarót sokkolta a hirtelen jött fordulat |
Ezért senki sem sajnálta a pénzt trombitákra, zászlókra, az éttermekben, bárokban a baráti társaságok előre lefoglalták asztalaikat a biztosnak hitt ünneplésekhez. Ez a nagy várakozás, az utolsó pillanatig tartó lelkesedés volt az oka annak, hogy a fordulat a szó szoros értelemben fejbe vágta az olaszokat. Az utcán az emberek percekig nem hitték el a történteket, sokan együtt sírtak a játékosokkal.
A tombolás tehát elmaradt. Pedig a római Piazza Venezián a mérkőzés vége előtti percekben a csendőrség még teljes készültségben állt a várható diadalittas randalírozás féken tartására. Ehelyett az olaszok nagy része lógó orral hazament, csak kevesen döntöttek úgy, hogy mégis elvonulnak inni egyet, ha nem örömükben, hát bánatukban.
Mivel az olaszok számára a labdarúgás több mint sport, a Rotterdamban történtek sok emberi kapcsolatot is befolyásoltak. Egy római fiatalember az olasz győzelem elragadó pillanatát akarta kiválasztani ahhoz, hogy szerelmet valljon kedvesének, de a kudarc miatt az udvarlás is elmaradt. A képernyővel felszerelt téren egy lány azt vetette barátnője szemére, hogy az olaszok addig álltak győzelemre, amíg a barátnő nyugton ült a helyén. "Ahogy megmozdultál, máris megkaptuk az egyenlítő gólt" - mondta indulatosan, halálosan komoly arccal.
 |
Del Pierónak nem ment
a játék, mégsem valószínű,
hogy Zoff a jövőben hátat
fordít neki |
Az olasz emberek az esti órákban, majd hétfőn reggel is együtt érzően viseltettek válogatottjuk lelki állapotával. Semmi harag, sőt, inkább a vigasztalás szelleme uralkodik most Olaszországban. Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök vasárnap este a rotterdami stadion tribünjéről rögtön az öltözőbe sietett, ahol biztosította játékosokat: mindannyian nagyszerűen küzdöttek, emelt fővel vállalhatják ezt a mérkőzést. Ezután kinevezte a futballistákat a Köztársaság Lovagjaivá (ezt a kitüntetést a munka terén nyújtott átlag fölötti teljesítményért adományozzák Itáliában).
Hasonló szellemben írtak az egyébként szinte mindig könyörtelen olasz lapok is. "Akkor is köszönjük nektek!" - áll a La Stampa első oldalán feketéllő nagy címben. A többi hétfői olasz napilap is úgy látja: ami a futball Eb döntőjében történt, az inkább csak "rossz vicc", "lidércnyomás" volt, hiszen az olasz csapat megérdemelte volna a győzelmet.
"Ha az olaszok ezen az Európa-bajnokságon mindvégig szerencsések voltak, úgy a célszalagnál kamatostul meg kellett fizetniük ezért" - írja a Corriere della Sera, amelynek kommentátora szerint a kudarcnak ez a változata igazságtalan, kegyetlen volt. Már csak azért is, mert a döntőben az olaszok valóban úgy játszottak, ahogy a futballesztéták megkívánták: megfelelően támadószelleműek és bátrak voltak ahhoz is, hogy kockáztassanak. "A csapat képes volt kihasználni a franciák minden korlátját, láthatóvá tették azok minden ráncát, képesek voltak kihasználni az ellenfél edzőjének taktikai tökéletlenségeit" - írja a lap.
A La Stampa hasábjain keserű önvád olvasható Alessandro Del Piero szájából: "Elveszett ember vagyok. Kétszer is a lábamban volt a gól, amely biztosíthatta volna számunkra az Európa-bajnoki címet. Nincs mentségem. Miattam vesztettünk". Ugyanennek a lapnak az első oldalán azonban az egyik hírmagyarázó óva int a bűnbakkereséstől. Ehelyett az olaszok tanulják meg lenyelni a keserű pirulát is, s próbálják meg elfogadni az ellentmondásos tanulságot: akkor nyertek folyamatosan, amikor még mindenki "szegény nyomorultaknak" tekintette őket, de alighogy erősnek kezdték érezni magukat, a sors a lehető legperverzebb módon büntette meg őket. "Azonnal térjünk vissza a vesztésre állók szerepéhez, így két év múlva még megnyerhetjük a világbajnokságot!" - írja a lap.
Arrigo Sacchi volt szövetségi kapitány, Zoff leplezetlen ellendrukkere ugyancsak ennek az újságnak a hasábjain fejti ki: a játékosok mindent elkövettek a diadalért, arról nem tehetnek, hogy az olasz labdarúgás "történelmi hagyománya" (a Zoff-féle stratégia is ilyen) képtelen megváltozni. "Ez a játékstílus inkább a romboláson, semmint az építésen alapul, inkább a várakozás és a védekezés, s nem a kezdeményezés és a támadás a jellemző rá, inkább az ellenfél gyengeségeit használja ki és kevésbé a saját erényeit. Ilyen körülmények között az a válogatott nem is lehetett képes többre" - véli Sacchi.
A La Repubblica az objektív valóság kiszámíthatatlanságát hangsúlyozza: "A történelmet olykor percek döntik el. Ha az Európa-bajnokság egy perccel rövidebb ideig tartott volna, most mi ünnepelnénk. A labda istene szerint azonban ennek így kellett történnie".
(MTI)
