Aranygóllal lett Európa-bajnok Franciaország
2000. július 3., hétfő, 0.21

Nem nyújtotta a legjobb teljesítményt és nem játszotta a legszebb focit a világbajnoki címvédő a kontinensbajnokság döntőjében, mégis, a torna folyamán mutatott magabiztos, ellentmondást nem tűrő játékával kiérdemelte, és cserecsatárainak góljaival meg is szerezte a sikert a francia válogatott. Az olaszok szinte felhagytak bunkerfutballjukkal, és eddigi legjobbjukat adták, mégsem sikerült befejezniük a művüket.

Trézéguet aranygólját ünnepli

A legfontosabb tapasztalat talán az volt a 2000. évi Európa-bajnokság döntőjét látva, hogy a végére valóban a futballé a főszerep. Példaként elég csak felidézni az 1996-os finálét, ahol a szemre sosem szépen játszó németek fantasztikusan játszva verték a minden versenytársnál játékosabb cseheket. Vagy azt, ahogy szintén a Nationalelf ezen a tornán is a legfontosabb mérkőzésén, az angolok elleni ki-ki összecsapáson futballozott a leglátványosabban, a legjobban. Az olaszok úgy jöttek az Európa-bajnokságra, hogy senkinek sem tetszett az összeállításuk, és mindenki számára nyilvánvalóvá tették, hogy ők bizony védekezni fognak, mert ezt tudják játszani. Erre most előrukkoltak egy pezsgő, élettel teli játékkal, ahol két peremember, Totti és Delvecchio lenyűgözően alakított. Velük szemben pedig egy olyan francia válogatott, amelynek egy csapatra való játékosa játszott, játszik vagy fog játszani Olaszországban. Bár a latin foci diadalának tartani az Eb-t ostobaság lenne, hiszen az egyetlen mediterrán arculatot mutató gárda, a portugál is csak az elődöntőig jutott, mégis, a finálét az a két együttes játszotta, amelynek a nagy része Itáliában keresi a kenyerét (az olaszoknak egyáltalán nincs idegenlégiósa).

Dino Zoff, a squadra azzurra az olasz sajtó által egy hónapja még "stupidónak" titulált edzője két meglepetéssel szolgált a kezdő csapatát találgatóknak: Di Livio helyett Pessottót jelölte az eltiltott Zambrotta helyére, valamint nemcsak Del Pierót, de Inzaghit is kihagyta, az eddig csak epizódszerephez jutott Delvecchiónak szorítva helyet Totti mellett. Francia kollégája Roger Lemerre egy váratlan húzásra szánta el magát: mind Djorkaeff, mind Dugarry helyet kapott a kezdőben, kispadra száműzve így az egy gólpasszán kívül nem túl sokat felmutató Anelkát.

Zidane (jobbra) nem alkotott nagyot, Totti viszont jobban játszott, mint bármikor ezelőtt

Az igazán meglepő események azonban már a pályán történtek, amikor a tiszta fehérben játszó olaszok cseppet sem defenzíven, sőt inkább agresszíven léptek fel az első perctől kezdve. Rögtön látszott, hogy a sérült Petit nagyon hiányzik a gallok középpályájáról, mert az olaszok könnyen játszották túl ezt a területet. A pálya másik végén azonban az a Thierry Henry játszott, aki jól láthatóan elhatározta, beírja magát a francia futballtörténetbe: kis túlzással egyedül neki több helyzete volt, mint az összes többi pályán lévőnek együttesen. Már a 6. percben megtalálta a kaput, Toldo a lövésnél magabiztosan emelte a kezét, de a labda nemhogy kiment volna, a kapufán úgy csattant a hollandok rémének lába mellett, hogy centiken múlt, hogy nem férkőzött be a kettő között.

Totti hasonlókat határozhatott el, mint Henry, hiszen minden támadásban benne volt, Lizarazu, majd Deschamps is csak hajszállal úszta meg a sárgát a földre viteléért (Frisk bíró igen engedékenynek bizonyult, csak szigorú nézésekkel torolta a legkeményebb belépőket is, ez pedig a sokszor tisztátalanul játszó franciáknak kedvezett), és bár kapura egyszer sem lőtt, csapata leghasznosabb emberének bizonyult.

Az első félidő pörgős, de eredménytelen játékot hozott, Albertini eltűntette Zidane-t, akit sem Djorkaeff, sem Dugarry nem tudott pótolni (csere után kiáltott minden elrontott támadás), de többet volt a franciáknál a labda, bár nem annyival, mint azt előzetesen várni lehetett. Abban azonban nem volt hiba, ahogy az olaszok védekeztek: tanácstalan kékmezesek állták körül a tizenhatos elé húzott falat, Thuram és Lizarazu felfutásai nem jelentettek veszélyt, Henry pedig mindhiába igyekezett helyet keresni Cannavaro mellett (aki egyébként egy sárgát is összeszedett a párharcban).

55. perc: Desailly a földön, Delvecchio és Cannavaro már kezdi az ünneplést

A második félidőt lendületesen kezdték a világbajnokok, ezt egyensúlyozni hamar beállt Alessandro del Piero, akinek viszont a két perccel a pályára lépése után esett gólhoz semmi köze sem volt. Tottitól indult az akció, a labdát a szélen helyezkedő Pessotto kapta, aki jól látta meg a középen igyekvő Delvecchiót, akinek a nagyszerű passzba az ötösön már csak bele kellett tennie a lábát, amelyről a tehetetlen Barthez mellett a kapuba pattant a labda.

Ment a franciák minden terve tán a füstbe, mert így tényleg rohamozni kellett, ami az olaszok ellen a legrosszabb lehetőség. Mintegy negyven percen át az volt a koreográfia, hogy a világbajnok egyre másra próbált támadásokat vezetni, s a kísérletek szünetében egy-egy fehérmezes akció mindig eljutott a kékek tizenhatosáig. Megszaporodtak a faultok, melyeket a svéd bíró szinte egyszer sem büntetett elég keményen (például, mikor Desailly arcul könyökölte Nestát egy francia támadásnál, vagy mikor nyújtott lábbal veszélyeztette Del Piero arcát Barthez), és fura módon az olaszok gyűjtöttek be több sárgát. A helyzet megkívánta, és Lemerre kapitány mind Djorkaeff, mind Dugarry helyére csatárt hozott be (Wiltordot, illetve Trézéguet-t), majd a hajrában a hátvéd Lizarazu helyére támadó középpályást, Pires-t.

Wiltord a sírból hozta vissza a meccset

Frisk játékvezető újabb sajátos döntése az a négy perc hosszabbítás volt, amely megakadályozta, hogy Olaszország Európa-bajnok legyen. Ahogy az elődöntők, az Euro2000 fináléja sem dőlt el a rendes játékidőben, mert az extra idő legvégén az eddig klasszisát egyszer sem bizonyított Wiltord lőtt egy gólt tulajdonképpen helyzet nélkül, 15 méterről küldve egy laposat Nesta mellett. Toldo hozzáért a labdához, de éppen a hátvéd takarása miatt nem reagálhatott elég gyorsan, a bal alsó sarokba érkezett a játékszer.

Ami pedig ezután következett, egészen elképesztő volt. A franciák a padlóról állva fel (bár minden statisztika szerint ők voltak a meccs irányítói) egy megdöbbentően megtorlatlanul maradt szabálytalanság, majd egy fantasztikus gól után Európa-bajnokok lettek. Mindkettőnek Trézéguet volt a főhőse. Előbb egy fogcsikorgatós helyzet lezárásaként arcon rúgta Toldo kapust - véletlenül vagy sem, a tett mindenképpen lapot érdemelt volna, majd egy villámgyors akció végén parádés gólt rúgott: a balról Pires által belőtt labdát félfordulatból rúgta a rövid felső sarokba (Toldo ekkorra már elvetődött a hosszú, saját szemszögéből bal sarok felé).

A világbajnok immár Európa koronás fője is

Jellemző, hogy a catenaccio által még nem demoralizált francia cserék fordították meg a meccset - ha egyáltalán belefér még az olaszok által kidolgozott stílus kereteibe ez a tulajdonképpen tetszetős, gólra törő játék. Az olasz taktika nem mondott csődöt, mégis a világbajnok szerezte meg az Európa-bajnoki trófeát, voltaképpen jogosan, hiszen a torna legjobbjait sorra megverte, a hollandoktól pedig csak egy tét nélküli összecsapáson kapott ki, a B csapatával. Ahogyan négy éve, most is aranygól döntött és a franciák lettek az első világbajnokok, akik Eb-t is tudtak nyerni. Újabb négy év múlva az is kiderül, hogy az elődöntőben méltatlan körülmények között búcsúzó portugálok mire lesznek képesek a saját közönségük előtt, illetve az is, hogy azt a tömérdek zseniális játékost, akik most élik fénykorukat, hogyan tudják pótolni a ma még ismeretlen, de ezen a focin felnőve csak nagyszerű játékossá fejlődhető fiatalok.

Franciaország - Olaszország 2-1 (0-0,1-1)
Rotterdam, 50 000 néző, v.: Frisk (svéd)
Franciaország: Barthez - Thuram, Blanc, Desailly, Lizarazu (Pires, 86.) - Dugarry (Wiltord, 57.), Djorkaeff (Trézéguet, 76.), Vieira, Deschamps, Zidane - Henry
Olaszország: Toldo - Cannavaro, Nesta, Iuliano, Maldini - Pessotto, Di Biagio (Ambrosini, 66.), Albertini, Fiore (Del Piero, 53.) - Delvecchio (Montella, 86.), Totti
gól: Wiltord (94.), Trezeguet (103.), illetve Delvecchio (55.)
sárga lap: Thuram (58.), illetve Di Biagio (31.), Cannavaro (42.), Totti (90.)
kapura lövés: 23, illetve 11
labdabirtoklás: 51%, illetve 49%
szöglet: 7, illetve 4
szabálytalanság: 17, illetve 27
les: 5, illetve 7

[mécs]