Jellemzően az egy-egyes felállást szokhatták meg tőlünk, bár olyan is volt, hogy a kérdezőre két válaszadó jutott. Most ennek a fordítottjával próbálkoztunk: a neves esztéta és publicista Réz András és munkatársunk Ribánszky Zsolt szövetségben vette össztűz alá alanyunkat. Joggal vetődik fel a kérdés: miért akarunk eltérni a jól bevált formáktól? Nos, nem a hagyományainkat akartuk félresöpörni, sokkal inkább az interjú sikere vitt minket a kétkérdezős megoldás felé. Jóllehet Follett a szavak embere, hiszen csak A katedrális 1000 oldalasra sikeredett és tudatosan használja a XXI. Századi média nyújtotta lehetőségeket (internetes oldala példaértékű), nem bőbeszédű alkat. Röviden, tömören, olykor egyszavas válaszokban fogalmazza meg mondandóját.

A nagyinterjú ennek ellenére megszületett és bár a szokásos terjedelemnél kissé szűkebb, igazi unikum. A honi nyomtatott médiumok közül Follett ugyanis kizárólag a Playboynak volt hajlandó nyilatkozni. Pedig sokan szerették volna mikrofonvégre kapni, különösen a magyarországi látogatását övező felhajtás közepette. Igazi világsztárról van ugyanis szó, akinek neve már a rendszerváltás előtt fogalom lett, még az egykori vasfüggöny mögötti országokban is. Persze ebben voltak akadályok, amelyeket le kellett küzdeni.

Míg a Tű a szénakazalban filmvásznon a világ szerencsésebb oldalán 1981-ben debütált, mi csak 1984-ben láthattuk a magyarországi mozikban. A premierre tehát durván három évet kellett várunk, A láz azonban már korábban átcsapott. Rongyosra bámult videokazettákon néztük újra meg újra Richard Marquand feszített tempójú kémfilmjét, miközben csendesen imádtuk Kate Nelligant, szurkoltunk Donald Sutherlandnak, ámultuk Stephen Macken alakítását. A sztori szerzőjének nevét pedig egy életre megjegyeztük. Olyan név lett, amellyel a hazai könyvkiadást kezében tartó apparátusnak is számolnia kellett: nem volt megállás, művei sorra jelentek meg magyar fordításban (is). És mivel nem szépirodalomról volt szó, sokkal inkább irodalmi igénnyel megalkotott ponyvákról egy egész generáció kedvenceivé lettek.

Az 1978-ban megszületett és dübörgő médialelkesedéssel debütáló Eye of the Needle-t (Tű a szénakazalban) sorra követték a további sikerkönyvek. A teljesség igénye nélkül elég néhány címet feleleveníteni: Egy férfi Szentpétervárról, A katedrális, Alattunk az óceán, Az igéret földje, Kaland Afganisztánban, Zérókód. Kritikusai szerint stílusának egyik alapillére az újságírói pályáról hozott lendületes fogalmazás: Follett alighogy maga mögött hagyta a londoni egyetem filozófiai fakultását a South Wales Echo majd a London Evening News zsurnalisztájaként dolgozott. És miközben cikkeket írt, keményen belecsapott az élet sűrűjébe: zenekart alapított és tömegmegmozdulásokon képviselte világmegváltó gondolatait.

Azóta persze eltelt néhány év és Ken is visszavett a lendületből: megnősült, maga mögött hagyta a sajtót, a politikai demonstrációkat és profi íróként lépett újra a porondra. Ma egy diszlexiás gyermekeket segítő alapítvány, a Dyslexia Institute elnöke, a Welsh Academy és a The Royal Society of Arts tagja. Szabadidejét legszívesebben antiguai víkendházában két labrador retrieverjével, Custardal és Bessel, illetve imádott hangszerével tölti; alkalomadtán a Damn Right I Got the Blues nevű banda basszusgitárosként.

További cikkek a szeptemberi Playboyból:
Rosszkislány Angliából
Playmate - Kriszta, a nőiesen tökéletes
Diáklányok 1998-2002
Ferrari 575M Maranello

[origo]