Képgaléria
	Hétfői bulik Hétfői arcok, helyek Vasárnapi koncertek Luminárium a Szigeten

Michelle Wild, Monique Couvet és Maya Gold arról mesélnek egy szervezett beszélgetés keretein belül, hogy van-e élet a pornó után. Akad, hümmögik. Előbbi a baba után már kiszáll a bizniszből, a második saját irodát szeretne (egy kicsiny szeletet, nyalintást Kovi tortájából), utóbbi (aki a Való Világba sztárként költözött be, holott senki nem hallott róla) pedig még csinálja, hiszen fiatal. Panaszkodnak, hogy az elmúlt években erősen megnőtt a konkurencia, sok orosz, ukrán lány nyomul a szakmában. Hiába, nem könnyű érvényesülni.

Valahogy az erotikáról szól az álmos délután: a Durexnél épp óvszerfújó versenyt tartanak. Három pár próbálkozik, ötvenen állnak körbe, kacagva nézik a produkciót. A lányok a cső végéhez illesztik a gumióvszert, a pumpát a fenekükhöz helyezik, a fiúk meg hátulról pumpálnak, anális aktust imitálva. A középső, igen virgonc pár nyer, a harsány konferanszié tréfálkozik (hát, hamar elmentek!), a közönség meg jól derül, micsoda szóvicc!

Az Európa Kiadó előtt megnéznénk a "shake your ass" bemutatót, szigorúan azért, hogy minden apróságról tudósítsunk, ne csak a sör alkoholszintjét vizsgáljuk folyton. Riszálás van, de nem olyan, így távozunk a helyszínről, mielőtt magába szippantana a kifutók varázslatos világa, a divat mágikus univerzuma. Menyhárt Jenőék néha borongós, lassú dalokat játszanak, aztán becsempésznek egy-két vadabb, gyorsabb szerzeményt is - a számok közti szünetben prímán hallatszik a közeli kocsmából a Number of the Beast, egy korai Iron Maiden-szám.

Aki a világra nyitottan, új hatásokra és zenékre fogékonyan élte a nyolcvanas (meg a kilencvenes) éveket, annak nyilván ismerősen cseng az URH, a Kontroll Csoport, a Neurotic, a Balaton - és az Európa Kiadó neve. A mai tiniket nemigen érdekli ez, így a közönség (nem meglepő) főképp nosztalgiázó, vad, lázadó korszakukra emlékező harmincasokból, késő húszasokból áll. Az Európa Kiadó 1996-ban lépett fel utoljára a Sziget Fesztiválon, ezután Menyhárt Jenő gitáros, énekes New Yorkba költözésével a csapat gyakorlatilag feloszlott. Ideje volt, hogy újra jöjjenek - nekünk bejött. Megalázó, durva szerelem.

Supernemre is benézünk a Pesti Estnél, de akkora a tömeg, hogy inkább békésen sörözgetünk. A csapat jól nyomja, de még náluk is lendületesebb a Basement Jaxx: napok óta nem volt ekkora ugrálás a Nagyszínpad előtt, nyilván visszaszivárogtak az Európa Kiadó kissé rezignált, szomorkás, kesernyés világképe elől elmenekült tinédzserek. Kolléga a földre tett táskája körül sámántáncot jár, csitrik százai sikoltoznak, a csapat pedig négy-öt énekessel nyomja, roppant dinamikusan, tele energiával. Van ott domina, láncon tartott fekete nő, combok közé szorított mikrofon, szenvedélyes vonaglás, dübörgés, villanó fény, komoly parti alakul ki.

Jó húsz perccel később ismét ünnepelnek a fallokrata, hímsoviniszta kanok, a hatodik vizespólóverseny zajlik éppen. Drámai feszültségről szó nincs, egy igen formás, nagykeblű szerb lány tűnik befutónak már az első perctől: ő nem kockáztat, az egész show alatt látványosan ünnepel, integet, toplessben nyomul. Tatjana elsöprő győzelme nem is lehet kérdés, Schumacherként száguldva arat rajt-cél győzelmet. A többi lány pironkodó, félénk statiszta mellette.

Dolly Roll. Zakatol a szív és hasonló dalok, persze playbackről. Kínos hakni. Hiába várja a nép a Vakáció-t és az Arrivederci Amore-t rögvest az elején, ezek helyett gagyi feldolgozások szólnak, világslágerek magyarul. - Ki az a narancssárga ember? - kérdi egy barát, de hiába nézzük a hawaii-jellegű jelenséget, nem ismerjük: talán jobb is. Menekülünk, és egészen üdítő, frissítő tud lenni, ha ilyenkor beleszaladunk egy AC/DC Highway to Hell-be, a Végállomás nevű krimónál.

Kalmár Csaba

Várjuk Szigetes fotóidat, a legjobbakat tálcányi Borsodi sörrel jutalmazzuk! nyar@origo.hu

[origo]