Zöld sárkánygyík - Piaggio Beverly 500

Ha megindul - és azt fürgén teszi -, pontosan irányítható, már-már nagyapásan kényelmesen lehet vele utazni, semmi gépészkedés. Az üléspozíció kimondottan alkalmas arra, hogy az ember pöffeszkedve kínálja oda fogait a muslicáknak leszállópályaként, miközben tövig csavarja a gázt.

Jól odahúzva, a végsebessége a 170-et ostromolja, de a kis plexi miatt inkább orkánban érzi magát az ember, mint egy motor nyergében. A gép ugyanakkor még ekkor is stabil, csak a fejet rángatják a szélörvények veszettül. Lassabb tempónál jó közlekedni vele. Kanyarokban is stabil (csak ne fussunk úthibára, mert akkor hintázunk), és egész jól lehetne dönteni, ha a középtámasz nem érne le túl hamar. Sebaj, így legalább a Taxiból ismerős jó kis szikrázásokat lehet produkálni vele a hipermarketek körforgalmaiban.

Hogy minek is megyek ki egy hipermarket körforgalmába? Hát főképp a dönthetőség tesztelésére (mert itt jó az útburkolat), és nem bevásárolni, hacsak nincs rajta egy jó nagy hátsó doboz. Meg még két oldalsó. Az ülés alatti rakodótér ugyanis tágas, de sekély. Nyitott sisakom például csak úgy fért be, hogy bélésének kilógó puha részét jól lelapítottam az ülés határozott lecsapásával.

A tároló kivilágított, ami szinte már alap a maxirobogóknál, és szivargyújtó-csatlakozó is van benne. Az ülésbe vízálló üléstakaró van rejtve: egy az X9-esből és a nagy Vespából is ismerős és kedves figyelmesség. A térdlemeznél lévő kesztyűtartó egész tágas, ráadásul méretes műanyag peremet szereltek bele, így nem esnek ki az apróbb dolgok: mobil, kulcs, céges mágneskártya.

Nekem tetszett a műszerfal a fehér hátlapú műszerekkel, különösen a halvány-fehéren derengő Beverly felirat. A fentebb említett magasan trónoló fényszóró előnye különösen városban érezhető: pont az autók oldalsó tükreibe világít be, ami nagyon jól jön a sorok között bujkálva. Sokkal többen húzódtak félre, mint például az azóta próbált, de sokkal hangosabb kis NRG esetében.

A Beverlyvel ráadásul, nagyrobogóhoz képest, egész könnyű az autók között lavírozni. Ebben partner alacsony súlypontja, és viszonylag magasan fekvő kormánya, tükrei. Még magam is csodálkoztam, milyen könnyen lehetett vele az egymástól 70-80 centiméteres távolságra a dugóban álló kocsik közé becsúszni, hát még az autóvezetők mit szólhattak, az oldaluktól 5-8 centiméterre elröfögő motor láttán. Persze azért a biciklisfutárokkal nem lehet versenyre kelni a nagy nyári a dugóban: a motor súlya és a nagy kerekek behatárolják a cikázási lehetőségeket.

Az ötszázas blokknak az utascipelés sem jelent gondot. És az utas sem panaszkodik, ha fel kell ülni a kis hátsó fotelbe. Jó ötlet, hogy az utaslábtartónál ívesen kihúzták a burkolatot, így nem akad össze induláskor a sofőr ottfelejtett lába az utas cipőjével. A hátsó ülés kényelmét már csak egy párnázott háttámlaként is funkcionáló hátsó dobozzal lehetne emelni.

Szépek az enyhén füstösített, téglalap formájú visszapillantók, és még egy dologra jó a vedernyi fényszóró: nikkelezett domború peremén láthatjuk magunkat, ahogy (a torzítás miatt) természetellenesen szélesre tárt karokkal fogjuk a kormányt, akár egy chopperét.

Szóval jól jár az, a középvezető, aki ilyen sárkány hátán lovagolhat, kertvárosi otthonából, a belvárosi csupaüveg irodába, miközben fütyül a dugóra, nyakkendőjét meg lobogtatja a szél. S még a mélygarázsban sem kell külön parkolóhely.

Ballai Vince