Az első kilométerek ugyancsak pozitív csalódást hoztak, a várt tűzokádó sárkány helyett egy barátságos, pillekönnyen dobálható motoron találtam magamat a Hungária körút álló kocsisorai között. A befecskendezést nagyon eltalálták, már alapjárat környékén sincs semmi harákolás dadogás, a legkisebb csuklómozdulatra is brutális gyorsulás a válasz. Városban harmadiknál feljebb felesleges váltani, bár ennek a fordítottja is igaz, a kényelmesebbek csak a hatodikat is használhatják, kb. 40-től mindent el lehet intézni ebben a fokozatban. Nem egy nagy beruházás, de annál hasznosabb dolog, hogy a műszerfal kiírja az aktuális sebességi fokozat számát, ami különösen a városi araszolgatás során jöhet jól, meg különben is, nincs annál jobb érzés, amikor lepillantva látjuk, hogy ötödikben vagyunk, de akkorát gyorsulunk, hogy a kezünk majd kiszakad. Az elején rutinból gázfröccsöket adtam visszaváltásoknál, aztán szép lassan leszoktatott erről, a vadonatúj csúszókuplung, ami az egyik leghasznosabb 2005-ös újítás: csak visszadobunk két gangot, kiengedjük a kuplungot, és nincs szitálás, csúszkálás, nem kell bűvészkedni, így métereket tudunk a féktávokon spórolni és sokkal nyugodtabban lehet nekiállni dönteni a motort.
A futómű szintén csemege, olyan érzésem volt, mintha a Suzuki mérnökei előtt a gyalázatos magyarországi utak legyőzése lett volna a cél: a korábbi huplis utak simábbak lettek, a billegős kanyarokat meg pengeélesen lehetett abszolválni. Persze ami jó a Szentenderei útra meg a Mátrába, az nem feltétlenül frankó a pályán, ott az ügyesebbek már meghintáztathatják a gixert, és akkor jön a csavargatás, mert ugye elől- hátul teljesen állítható rugóstagokkal van dolgunk. Hasonló a helyzet a fékekkel is, közúti száguldozáshoz parádés, de egy nyílt nap során már elfáradhat a technika, és akkor jön a kötelező fékcső-, fékfolyadék-csere. Hozzáteszem: a fenti módosítások csak akkor válhatnak esedékessé, amikor már félprofi szinten látogatjuk a pályákat, és egy pár térdkoptatót lereszeltünk a kanyarokban.
A közel 1000 kilométer alatt nekem a nagyon gyors kanyarok jöttek be igazán a Suzukival, ahol bátran ki lehetett használni az óriási erejét és döbbenten figyelni a sebességmérőn megjelenő számokat. Pont egy ilyen hasalós kanyarban jöttem rá, hogy miért is olyan könnyű elszállni ezzel a géppel: annyira könnyedén kezelhető a motor és olyan észrevétlenül jelenik meg az a bődületes teljesítmény, hogy nagyon gyorsan futunk bele olyan sebességtartományba, ami már meghaladhatja a képességeinket. Én is rendszeresen azon kaptam magamat, hogy a megszokottnál jóval gyorsabban esek be a kanyarokba, ezért gyakran a határon kellett karistolni, hogy a sávomon belül fejezzem be az ívet.
Az új modell külsejéről kár sok szót vesztegetni, mindenki döntse el, hogy tetszik-e neki vagy sem. Szerintem nagyon pofás darab, bár nem olyan kecses, mint az R1-es és nem olyan vad, mint a ZX-10R. Ha az elődje mellé állítjuk, sokkal kisebb és harmonikusabb külsejű motor benyomását kelti a 2005-ös ezres. Nincs meg benne a korábbi modell élekkel szabdalt brutalitása, sokkal több lágy vonallal lehet találkozni, külön esztétikai csemege a szív alakú ülés, ami egy asszonyosan telt hátsórészben folytatódik. A színválaszték három kombinációban merül ki: sárga-fekete, kék-fehér és fekete-ezüst a repertoár, illetve létezik még egy teljesen fekete limitált széria is, ám ez utóbbit - az importőr tájékoztatása szerint - már elkapkodták. Tesztmotorunk tarka-barka mivolta hányatatott előéletének a bizonyítéka, szerencsére sem a váz, sem villa nem sérül komolyabban, így a menettulajdonságokat nem befolyásolták a korábbi bukfencek.
Összefoglalva ezt az élményhalmazt: az új gixer nálam a "nagyon kéne" kategóriába tartozik, a bivalyerős blokkja egy gyöngyszem, az meg csak hab a tortán, hogy mindezt vállveregetős stílusban adja elő. Józanabbul belegondolkodva persze bőven elég lenne egy hatszázas is, de félek, hogy ilyen gyorsulási élmények után, már nagyon nehezen mond le az ember a maga kis adrenalin-adagjáról, így inkább marad a spórolás a nagyobbra.