Úgy állok hozzá, hogy nyerni fogok - Gyurta két oldalról vár meglepetéseket Londonban
Ujlaky István|2012. 06. 02., 8:02|Utolsó módosítás:2012. 06. 03., 13:06|Sportolói szemszögből egyáltalán nem tartotta jónak Gyurta Dániel, hogy két hónappal az olimpia előtt úszó-Eb-t rendeztek Debrecenben, ezzel együtt hasznos is volt számára a verseny. A 200 mell egyik olimpiai esélyese nem pánikolt, mikor ellenfelei felborították a taktikáját, nem szokott menekülni a problémák elől. Gyurta jó fejnek tartja az ellenfeleit, egy Barátok közt-szereplést megint bevállalna, kedvenc focicsapatáról, a Barcelonáról pedig azt gondolja, ideje lenne változtatnia valamit.
Fő számában, 200 mellen arany-, a 4 x 100-as vegyes váltó tagjaként bronzérmet szerzett a debreceni úszó-Eb-n Gyurta Dániel. A Jövő SC 23 éves versenyzője pályafutása hatodik Eb-győzelme után elmondta, nem számított arra, hogy ennyire erős idő (Európa-csúcsot jelentő 2:08.60 perc) kell a győzelemhez, amelynek azért is örül, mert kemény munkából, bármiféle formaidőzítés nélkül érkezett a versenyre. Gyurta ezzel együtt is hasonló időt úszott, mint amilyennel tavaly Sanghajban vébét nyert nagy riválisa, Kitadzsima Koiszuke előtt.
A nagy sikerek mellett nem jelentett kicsit macerát is az Eb a felkészülési időszak közepén?
Előre megmondtam, mikor Antwerpen helyett Debrecen kapta meg az Eb rendezési jogát, hogy sportolói szemszögből ez egyáltalán nem jó, hiszen egy évben csak egyszer lehet csúcsformát hozni. A komoly edzésekből ezért nem is vettünk vissza, ennek ellenére jól sikerült az Eb, mert minden kitűzött célom teljesült.
Mik voltak ezek a célok?
200 mellen be tudtam kerülni 2:10 alá, edzésből jövet ez nagyon biztató. Egy nagyon komoly mezőnyben versenyeztem, mert ebben a számban kevésbé igaz az, hogy az európai élvonal elmarad a világétól. Persze itt is vannak japánok, amerikaiak, akikkel erősebb lett volna a mezőny.
A 200 mellről azt mondta, megkönnyítette a dolgát, hogy nagyon vitték az ellenfelek, és külön örül az erős mezőnynek, mert így tudta gyakorolni azt, ami majd az olimpián nagyon fontos lesz. Mégis mi volna az?
A taktikai dolgokra gondoltam, arra, hogy nagyon nehéz végigvinni egy felépített taktikát, miközben ott úsznak az ellenfelek mellettem, vagy akár előttem. Rutinosnak kell lenni, hogy ne essek pánikba, ilyen jellegű tapasztalatszerzésre remekül fel tudtam használni az Eb-t.
Marco Koch és Panagiotisz Szamilidisz is okosan osztotta be az erejét, egyértelműen az ön fegyverével próbálták legyőzni. Ezt hogyan élte meg?
Igazából nem jelent semmit, mert megvertem őket, és mert tudtam reagálni az ellenfeleim minden egyes változtatására. Elterveztem valamit, borult minden, de a kellő időben sikerült újítani.

"Nem szeretek üzengetni az olimpia előtt, a világversenyeken szeretem megmutatni, mit tudok" - üzente Debrecenből. Mit gondol, szükség lesz csodadressz nélküli rekordra a londoni győzelemhez?
Ezt még nem tudom megmondani. Ha valaki nyerni akar, 2:08 alatti idő kell majd, de ha pontosan tudnám, mennyi, akkor nem úsznék, hanem jósolnék mindenkinek.
Miért maradt ki most a 100 mell, és indul-e rajta az olimpián? Korábban azt mondta, egyszer még erősebb lehet a kétszáznál is ebben a számban.
Hát, nem a közeljövőre gondoltam, az biztos. Debrecenre nem vettem le annyira a felkészülési időszak terheléséből, tehát a gyorsaságom még nem volt elég hozzá, ráadásul egyébként sem a futamok viharos kezdése az erősségem, ezért döntöttünk úgy, hogy kihagyjuk. Az olimpia más lesz, indulok majd százon is, de még ott is a kétszáz lesz a fő számom.
A 200 mell döntője előtt mondta, olyan emberek kerültek be, és olyanok estek ki, akikre egyáltalán nem számított, bárki ellenfél lehet. Hasonlóra kell készülni az olimpián is?
A mellúszó mezőnyben nagy meglepetések fordulhatnak elő mindkét oldalról, azaz kieshetnek favoritok és feljöhetnek ismeretlenek. Kiszámíthatatlan a mezőny, mert ez az egyik legnehezebb úszásnem, a testfelület nagy része folyamatosan a víz alatt van. Nem emeljük ki a könyököt és a karokat, tehát ha valakinek a vízfekvése és a technikája nem százszázalékos, akkor nagyon vissza tud esni, ugyanakkor javulhat is nagyot, ha eltalálja a megfelelő technikát. Én azért tudok hozni egy biztosabb formát az elmúlt pár évben, mert ez már elég jól letisztult.

Mit szól ahhoz, hogy Kitadzsima áprilisban robbantott egy nagy idővel, 2:08.00-val?
Nekik Japánban élet-halál kérdés a válogató, mert onnan tudnak kijutni az olimpiára. A helyi verseny erejét jól mutatja, hogy 2005-ben Kitadzsima nem jutott ki a vébére, pedig előtte olimpiai bajnok lett. Erősek a japánok, de az olimpia azért mindig más, mint egy hazai válogató. Nem tartok tőle, gőzerővel készülünk mi is, és úgy állok hozzá, hogy nyerni fogok.
A 4 x 100-as vegyes váltó bronzérme után igen lelkesen nyilatkozta, hogy eljutottunk az Eb élmezőnyébe, nagy nemzeteket utasítottunk magunk mögé. Megmutathatja a váltó egy-egy úszóválogatott valódi erejét?
Nem, és pláne úgy nem, hogy bár nagyon boldogok voltunk a dobogótól, az oroszok és a franciák legyőzésétől, de egyikük sem az A csapatával érkezett, az olimpián nem így állnak majd oda. Ettől függetlenül nagyon jó úszás volt, ezt az eredményt nem lehet elvenni tőlünk, de ha mindenki eljön, és csúcsformát hoz, nem biztos, hogy érem lett volna a vége. A mi csapatunknak még érnie kell, de már nem járunk messze, egy-két év múlva még komolyabban kell majd számolni velünk.

A bronzérmes váltó: Gyurta, Bernek Péter, Cseh László, Kozma Dominik
Mit jelent az ön számára, mikor másokért is úszik, nem csak önmagáért?
Nyilván van különbség, hiszen egyéni számban csak magamnak tartozom felelősséggel, ott viszont három ember is úszik rajtam kívül, akiknek nem tehetem tönkre a versenyét.
Átállít valamit az agyában a kettő közt? Másképp versenyez?
Nem, taktikai szempontból nincs különbség.
A testvére, Gergely jelenléte mennyit ad hozzá a versenyeihez?
Az elmúlt évekből kiindulva sokat, pláne most, Debrecenben. Az elmúlt év neki nagyon jól sikerült, tavaly olimpiai A-szintet úszott, de azt még nem hitelesítették, aztán viszont egy éven át nyolc-kilenc tizedre maradt el az A-szinttől, míg most szerencsére óriásit teljesített, pedig már kezdtünk aggódni miatta. (Gyurta Gergely az 1500 gyors döntőjében 15:04.38 perces idővel szerzett bronzérmet - a szerk.) A sikere pedig nekem is adott egy nagy lökést.
Mik voltak eddig a legnehezebb pillanatok, amelyeken átsegítették egymást?
Nem kell nagy dolgokra gondolni, de a hétköznapokban rengeteget, napi öt-hat órát edzünk, ami embert próbáló teljesítmény, jönnek is holtpontok közben. Ez normális, mindenkinél így van, viszont kulcsfontosságú, hogyan tudsz minél hamarabb átlendüli rajta, ebben segítünk sokat egymásnak.

Gyurta Gergely sikere Dánielnek is nagy lökést adott
Egy rajongója azt írta önről a Twitteren, hogy régebben volt versenye, ahol bele se mert ugrani a medencébe. Ez valóban így volt?
Én erről nem tudok. Amikor nem ment két évig, akkor is minden versenyre kiálltam, nem menekülök a problémák elől.
Vannak barátai az ellenfelek között?
Nagyon-nagyon jó a viszonyom a többiekkel, egy-két rivális van, akivel éppen csak köszönőviszonyban vagyok, de a többség nem ilyen. Jó csapat jött itt össze, jó fej ellenfeleim vannak.
A norvég Alexander Dale Oen hetekkel a debreceni Eb előtt halt meg. Erről beszéltek egymással?
Beszéltünk, igen, de nagyon nehéz erről bármit is mondani. A helyszínen volt egy megemlékezés, egy videót játszottak be róla, mindannyiunkban volt valami rossz érzés, de ezzel a megdöbbentő esettel senki nem tud mit kezdeni.
Lenyűgözően részletezte egyszer Kitadzsima sanghaji legyőzését, a medencében történteket, ahogy az egyik fordulónál lecsúszott a lába a falról, ezért majdnem kiesett a ritmusból. Debrecenben is voltak ilyen, a közönség számára láthatatlan apróságok?
Voltak, részben éppen ezekből fakad a magabiztosságom. Akadtak kisebb hibák, de erről a kérdésről nem szeretnék többet beszélni, nem akarom kiadni magam.

Gyurta, Kis Gergő és sok magyar érem
Hogyan aránylik a vb-hez az olimpia? Hogyan érzékeltetné a kettő közti különbséget?
A különbség óriási, szimplán elég abból kiindulni, hogy olimpia négy, vb kétévente van. A hangulat, a körítés, az egész légkör teljesen más egy olimpián.
Nagy Barca-szurkolóként hogyan viselte a fociszezon hajráját? Az Eb-t azért követi majd?
Nem örültem, hogy az idén nem ment nekik, reméltem, a Bajnokok Ligáját és a bajnokságot is behúzzák, de kiismerték az ellenfelek a játékukat, ideje lesz valami újat hozniuk. Az Eb-n még nem tudom, kinek drukkolok majd, talán a spanyoloknak vagy az olaszoknak, még el kell döntenem.
Egy időben szerepelt a Barátok köztben. Ma vállalna ilyesmit?
Meglehet. Igazából az egy nagyon jó dolog volt az életemben, ki tudtam próbálni magam más környezetben is, úgyhogy ma is bevállalnám.
Kapcsolódó cikkek:
- Új magyar húzóemberek léptek elő az úszó-Eb-n
- Az edzőtáborban halt meg Gyurta világbajnok riválisa
- Nem tudom abbahagyni a sírást - Dale Oen halála sokkolta Kitadzsimáékat
- A nap sportképei: bikiniben pózoltak az olimpiára készülő úszónők
- Gyurta nagy ellenfele elkerülné, hogy szétrúgják a seggét
- Cseh László olimpiája lesz a londoni
Címlapsztori»
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után, több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A vád ...
- Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a dögös popdívát
- A leszbikus kalandot is kipipálta a könyvet író úszónő
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után, több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A vád ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után, több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A vád ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
- Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a dögös popdívát
- A leszbikus kalandot is kipipálta a könyvet író úszónő
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
- Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
- Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
- Kizárták a román élcsapatot az európai kupákból
- Hat órával bírhatják tovább a mobilok
- Itthon is elérhető a facebookos ingyenhívás
- Jöhet a reklámadó és a cégek rezsicsökkentése
- Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
- Götze kihagyja a BL-döntőt
- Alonso elhúz Djokovic mellett
- A Provident ötvenmilliós bírságot kapott
- Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
- Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.
