Ahogy tavaly Alicia Keys, úgy idén Norah Jones volt a Grammy aktuális kiszemeltje: a huszonhárom éves lány, akiről egy évvel ezelőtt még semmit sem lehetett tudni, öt díjat saját, további hármat debütáló albuma jogán vihetett haza a díjkiosztóról. Így Norah, akivel kapcsolatban cseppet sem elhallgatható a tény, hogy komoly hátszéllel indult poppályára, apja ugyanis nem más, mint Ravi Shankar, elnyerte az év albuma, a legjobb új előadó, az év dala, a legjobban felénekelt poplemez és a legjobb női énekesnek járó díjakat is. Pedig a Come Away With Me igencsak gyengén indult, lassan araszolva előre az eladási listákon, és éppen a számtalan Grammy-jelölés után tudott csak az első helyre kerülni. Norah lemeze nagyjából egy évvel ezelőtt jelent meg, tavaly májusban felküzdötte magát az első ötven, augusztusban az első húsz közé, s végül csak kevéssel maradt el attól, hogy 2002-ben Amerika tíz legeladottabb lemeze közé kerüljön.
Emellett a lemez további három díjat is besöpört, így a Don't Know Why-ért a legjobb dalszövegírónak, a korongért pedig a legjobb producernek és a legjobb hangmérnöknek járó elismerést is megkapta. Ironikus egyébként, hogy számtalan színpadra vonulásainak egyike során sem említette meg édesapját, bár anyjának sűrűn hálálkodott a segítségért.
Jones sikeresen maga mögé utasította Amerika másik nagy kedvencét, a női countrycsapat Dixie Chickset is. Ők ugyanis idén mindössze négy díjat tudtak összeszedni: 2002-ben a Home az év countrylemeze, a lányok a legjobb női countryelőadók, és -zenészek, valamint övék a legjobb albumborító is a zsűri véleménye szerint. A lánytrió elmondása szerint maga is nagyon elégedett a lemezzel, melyet első hangtól az utolsóig külső segítség nélkül írt meg, játszott fel és rakott össze. A dallamos és slágeres country mindig is kelendő volt az Egyesült Államokban, a lányok így átlagosan minden második évben tucatszámra hordják haza a díjakat - persze nem csak a Grammyről.
 |

|
 |
Springsteen és Elvis Costello

|
A lányok mögött három díjával Bruce Springsteen futott be - mindhármat rock-kategóriákban érdemelte ki. A nagy öreg albuma, a World Trade Center tragédiáját lemezen is megörökítő The Rising egész évben megbízhatóan az elsők között foglalt helyet a lemezeladási listákon. Az Amerika-szerte nem csak előadóként, de emberként is szeretett és tisztelt "Főnöknek" ez volt az első teljes lemeze híres E Street Bandjével, mióta 1984-ben szélnek eresztette őket. Ráadásul a hazafias dalok is lekesítették Springsteen lemezvásárló honfitársait - nem csoda hát az album különlegesen jó fogadtatása.
Magyar díjazottja is van az idei Grammynek: a Takács Kvartett Beethoven összes vonósnégyesének felvételét tartották díjra érdemesnek a kritikusok. Négy évvel ezelőtt a magyar-angol együttest már jelölték Grammy-díjra: akkor a Bartók Béla hat vonósnégyesét rögzítő felvételüket találta kiemelkedőnek a szakértő zsűri, ám végül nem ők kapták az aranygramofont.

|
A szervezők 1998-ban Guliani polgármesterrel folytatott hangos vitája óta először újra New Yorkban tartott gálán néhány kínos esemény is történt. Ilyen volt például, amikor a magát újabban a pop ifjú fenegyerekeként definiáló és ilyen minőségében egyre nagyobb szájú Justin megpróbálta rávenni Kylie Minogue-ot, akinek fenekét egy előző közös fellépésen már sikerült megtapogatnia, ugyan engedje már meg ezt újra neki. A válasz persze borítékolható volt. A szervezők külön felkérése ellenére történt még néhány erőtlen háborúellenes próbálkozás - No war matrica Sheryl Crow gitárján, Fred Durst nyelvtanilag és tartalmilag is alaposan kifogásolható mondatai a háború mielőbbi befejezéséről -, ettől eltekintve a Grammy a szokásos csendben lezajlott.
[origo]
|