|
Menjünk csak vissza nyugodtan Ádámig és Éváig, hiszen a történet legeleje is érdekes: kezdetben volt tehát a telefon, amelyet Alexander Graham Bell alkotott meg 1876-ban. Ez a találmány azért volt fontos előfeltétele a tévé megszületésének, mert az emberek innentől kezdve kezdtek el gondolkodni azon, hogy ha már van olyan gép, amely a hangot közvetíti, miért ne lehetne egy olyat is alkotni, amely képet sugároz egyik távoli helyről a másikra. Alig három évvel később már meg is jelent egy ilyen képközvetítő eszköz, természetesen még csak a művészi fantázia szülötteként: a Punch nevű szatirikus magazin egyik karikaturistája, George de Maurier egyik rajzán ugyanis egy házaspárt látunk, akik egy, a szobájukban kifeszített vásznon néznek egy teniszmérkőzést - közben egy hallócsövön keresztül beszélgetnek a játékosokkal. Az emberek nehezen tudták tehát elképzelni, hogy a kép és a hang egy helyről, azonos szerkezet segítségével érkezzen. (Ez volt ugye a problémája kezdetben a filmnek is, ami azt eredményezte, hogy jó ideig csak némafilmek születtek.)
A tévé megszületésére még majdnem ötven évet kellett várni - annak ellenére, hogy maga a "television" kifejezés már 1900-ban létrejött, a párizsi világkiállításon tartott előadásában használta először egy bizonyos Constantin Persky. Bár a Lumiere fivérek - a jól ismert sztori szerint - már 1895-ben bemutatták a párizsi Grand Café közönségének, hogyan érkezik meg egy vonat a pályaudvarra, a távolba közvetítés nehézségeit még sokáig nem sikerült megoldani. Az első rádióhullámos képtovábbításnak csak 1922-ben lehettünk tanúi Arthur Korn jóvoltából, akinek Rómából az USA-beli Maine-be sikerült elküldenie a frissen megválasztott pápa, XI. Pius fotóját - az első "drótkép" óriási szenzációnak számított, a New York World című lap még aznap leközölte az átküldött képet. A tévé kifejlesztéséhez aztán sokan hozzájárultak, köztük két magyar, Mihály Dénes és Tihanyi Kálmán is, előbbi például már 1917-ben készített olyan filmszalagot, amelyen zene hallható. Az első szinkronizált (vagyis kép és hang egyidejű közvetítésére alkalmas) készüléket végül is Charles Francis Jenkins szerelte össze, amelynek segítségével 1925. június 13-án létrehozta azt a tízperces tévéképet, melyen egy miniatűr szélmalom volt látható, mozgó lapátokkal.
Ezután megszaporodtak a sikeres kísérletek, kezdetben csak funkcionális képeket (például meteorológiai térképeket) közvetítettek egyik helyről a másikra, majd egy japán tudós hazája kalligrafikus írásjeleit jelenítette meg a képernyőn. A képközvetítés később is csak amolyan illusztrációs szerepet töltött be a rádió mellett, a Radio Toulouse például az adásban szereplő emberek fotóit sugározta rendszeresen. Az első emberi arc egyébként, amely tévéképernyőn megjelent, az idén áprilisban, kilencvennyolc évesen elhunyt Elma Farnsworthé volt, őt férje, az elektronikus televíziózás atyjának tartott Philo T. Farnsworth tette ily módon halhatatlanná. Ami a kutatók szellemi küzdelmei mellett még érdekes volt a televíziózás kezdeti, technikai fejlesztésénél, hogy a harcba szép számmal beszálltak a nem tudományos profilú cégek is, mint például a General Electric vagy az RCA (Radio Corporation of America). Ez már tipikusan a huszadik századra jellemző verseny volt az elsőségért és az ezzel járó hatalmas haszonért - mert az ugye egy percig sem volt kétséges, hogy milyen lehetőségeket tartogat az új médium.
|
Írjon nekünk! Médiaajánlat Impresszum Adatvédelem! 
