Tasnádi József
	Ajánlat
	A Max honlapja
	Képgaléria
	Tasnádi József tervei a Max tárgyaihoz

- Hogy került a produkcióba?

- Van egy ismerősöm, úgy hívják, hogy Bodóczky Tóni - a művészneve egyébként Tognazzi -, ő az Iparművészeti Egyetemen tanít, és szerkesztett egy mobil szobrot ebbe a filmbe. Kérdezték tőle, hogy nem ismer-e egy grafikust, aki ismeri annak a kornak (a századelő) designját, és meg is tudja csinálni, mert eredetit találni meglehetősen bonyolult, kifizetni pedig drága. Itt a különféle cimkékre kell gondolni gyufásdobozon, cigarettásdobozon, satöbbi. Akkor a Tóni mondta nekik, hogy én vagyok a világ legjobb grafikusa és hívjanak fel. A bevezetés tulajdonképpen ennyi volt.

Aztán ott kiderült, hogy kivel is van dolgom, hogy kik ezek az emberek. A rendezőről, Menno Meyjesről csak annyit tudtam, hogy az Indiana Jones forgatókönyvírója, ami némiképp elbizonytalanított. Dilemmatikus állapotba kerültem, mert az ilyenfajta filmeknek nem vagyok túl nagy híve. De vele végül is csak a későbbiekben találkoztam, akivel nekem közvetlenül dolgom volt, az egy Ben van Os nevű elképesztő úriember. Róla sokat tudtam, ugyanis ő volt a Greenaway-filmek díszlettervezője. Számomra ettől kezdve egy izgalmas lehetőség volt, hogy vele együttműködhetek. Ráadásul valamilyen misztikus oknál fogva szerencsésen alakultak a dolgok, mert bármit javasoltam, azonnal igent mondott rá. Termékeny, jó légkörű munka folyt közöttünk. Néha felhívott és megmutatta, hol tart épp, hogyan építi a stúdiót, milyen díszleteket tervezett a különböző helyszínekre.

Ez az ember - Ben - arról híres, hogy rendkívül tobzódó kelléktárral dolgozik, általában eredeti tárgyakkal. Rothman lakásához például szinte egy az egyben lekoppintotta egy ismerőse párizsi lakását. Ebben alakították ki Rothman műtermét, ami a felesége balett-terme is volt egyben. Ha jól tudom, az én műveimet ebben a teremben aggatták a falra, mintha Max művei volnának. Ez azonban már egy későbbi fázis, mert ugye én eredetileg azért kerültem a produkcióba, hogy plakátokat és cigarettásdobozokat tervezzek. Aztán kiderült, hogy elég komoly gyűjtés zajlik azért, hogy a kornak megfelelő képek és rajzok kerüljenek a filmbe - dadaista, szürrealista, polgárpukkasztó alkotásokat kerestek. Ezzel a dadaista problémával küszködött Ben, merthogy nem találtak ilyeneket. Kérdezte tőlem, hogy nem ismerek-e valakit, aki dadaista szemlélettel áll a dolgokhoz, én meg mondtam, hogy itt vagyok én. Mondom: "Hozok neked hatezer ilyen művet, és kiválaszthatod, ami tetszik belőle!" Na, ettől teljesen el volt ájulva.

Ez a Ben egy hihetetlenül precíz ember. Hatalmas, kövér, lassú figura, és alaposan átgondolja a dolgait. Óriási fekete mappákban tartja a munkáit, minden egyes beállításhoz külön rajzokat készít, és azok ott sorakoznak. Elképesztő rend van az asztalán. Nem egy összevissza improvizáló, haknizó típus. Órákig nézte a munkáimat, lassan lapozgatott közöttük. Én már többeknek mutattam ezeket a rajzokat, és mivel sok van belőle, keveseknek volt türelme végignézni.

Ez egy 10 éves rajznapló, amit egy szürrealista módszerrel, az úgynevezett "automatikus írással" készítettem. Ez azt jelenti, hogy semmi cenzúra, semmi esztétikum, semmi kompozíció. Olyan meditatív állapotban kell hozzákezdeni, amiben az ember teljesen átengedi magát a külvilág impulzusainak, és rögzít belőle mindent, amilyen gyorsan csak a keze bírja. Sokan - akik ezt a műfajt nem szeretik - bohóckodásnak nevezik, amiben van némi igazság, mert nagyon erős benne a humor. A konceptuális poén, mint olyan.