Bemutatása után hatalmas vitákat kavart Franciaországban Virginie Despentes Baise-Moi című filmje, amely provokatívan ötvözi a kemény szexet és az extrém erőszakot. Despentes alkotása nem az első a filmművészetben, amit pornográfnak minősítenek, és betiltással fenyegetnek, annak ellenére, hogy ezekben a botrányfilmekben a nyílt szexualitás bemutatása soha nem öncélú, és a legtöbb esetben egyáltalán nem az gerjeszt vágyat a nézőben. Mert attól, hogy kifejezőbb eszközökhöz nyúlnak, a filmesek még tudják a határt: a művészfilm és a pornó egyesülése soha nem történhet meg.
Jelenet a Baise-Moi c. filmből
Június végén mutatták be Franciaországban Virginie Despentes saját, nagy irodalmi visszhangot kiváltott könyvéből készült filmjét, amely a francia nyelvterületen durvának számító Baise-Moi (kb. Kefélj meg!) címet viseli. Ebben két prostituált, Manu és Nadine szexben és erőszakban tobzódó, esztelen és szükségszerűen tragédiába torkolló ámokfutását követhetjük végig. Ez a nihilista, a sokkoló képi felszín alatt a nőket magából kizáró és meggyalázó társadalmat bíráló független alkotás - melynek premierje az idei Cannes-i Filmfesztiválon volt - nem keltett volna feltűnést, ha egy, a szélsőjobboldalhoz közelálló polgári szervezet nem tiltakozott a bemutatása ellen. A csoport hangja elhallatszott egészen a nemzetgyűlésig, amely pornográfnak és erőszakkeltésre alkalmasnak ítélte a filmet, kitiltva ezzel a "rendes" mozikból és száműzve az ország alig néhány szexmozijába. Két nagy filmterjesztő vállalat azonban, arra hivatkozva, hogy a tanács döntése sérti a kifejezési szabadságot, szembeszegült a tiltással, és vállalta, hogy a hozzájuk tartozó mozikban felnőtt közönség előtt műsoron tartja a filmet. Ezzel máris fellángolt a vita az erkölcsök védelmére hivatkozó politikusok és a cenzúrára érzékeny művészek között, aminek az lett a vége, hogy Catherine Tasca kultuszminiszter megígérte: "amilyen gyorsan csak lehet" előterjeszt egy új korhatár besorolási rendszert, amely szerint a Baise-Moi már általános megtekintésre alkalmas lesz. Pornográfiával ez a legmesszebb, ameddig el lehet jutni.
A Baise-Moi női főszereplői
A film és a szexualitás a kezdetektől elválaszthatatlan egymástól, ábrázolása azonban sokat változott az elmúlt 102 évben. A meztelenség ma már többé-kevésbé általánosan elfogadott "kelléke" a filmeknek, a szex naturális bemutatása azonban még most is tabu; ezt a szerepet - "piaci rést" - a pornó tölti be. A pornó természetéből fakadóan soha nem tudott és nem is fog elfogadott filmes műfajjá válni; a hetvenes években ugyan néhányan megpróbálták szétfeszíteni a pornó korlátait (ezt az időszakot eleveníti fel a Boogie Nights), és Hollywood-kompatibilis történetekbe ágyazni az aktusok gyors egymásutánját, és a mai napig vannak olyan pornófilmesek, akik a minőségi pornót a kerettörténet dramaturgiájának kidolgozásával azonosítják, ezzel azonban nemcsak a "lényegtől" vonják el a figyelmet, hanem a elvitatják a pornótól sajátos "szerepét" is: az érzelmeket kizáró, a szexualitást állati ösztönné degradáló "nagybani húspiacot", amely egymaga gerjeszti és elégíti ki a nézők szükségleteit, méghozzá azonnal. A pornónak tehát jobb, ha szubkultúrájának fogja marad, nem kell mást kínálnia, mint amire létrejött: a művészi pornófilm paradoxon.
A pornográf művészfilm viszont nem az. Időről-időre akadnak olyan alkotók, akik szándékosan élnek a pornó explicit eszközeivel, így a kendőzetlenül filmre vitt szexszel, amely az ő kezükben a kapcsolatok állatiasságának, végletességének vagy éppen ürességének kifejezésére hivatott, na meg a nézők sokkolására. Ezek a merész filmrendezők aztán rendre kihívják maguk ellen a sorsot.
Rocco és a románc
Osima Nagisza japán rendezőt például a végsőkig fokozott vágy költői szépségű filmje, Az érzékek birodalma képsoraiért beperelték (Az emlékezetes zárójelenetben a nő levágja szeretőjének péniszét.). Az utóbbi két év óta pedig egész sor alkotó tágítja a pornográfia és a filmművészet között talált rést. Ebben élen jár Lars Von Trier dán rendező, az idei Cannes-i nagydíjas, akinek 1998-as Idióták című filmjében van egy gruppenszex jelenet, amely közben a kamera néhány másodpercre a vaginában ki-be mozgó péniszt mutatja. Trier azóta egy lépéssel továbbment: egy filmes céget alapított Pussy Power (A punci hatalma) néven, amelynek célja, hogy megteremtse a női szemmel is elfogadható pornót! Ennek érdekében - mint az a Wanted magazinnak a pornó és művészfilmek közti átjárást vizsgáló áttekintésében olvasható - a forgatókönyveket egy szexológusnőből, női magazin szerkesztőnőjéből, férfimagazin nőnemű szerkesztőjéből, a hetvenes években (!) gyakorlatot szerzett pornóproducernőből, egy pornószínésznőből és egy családanyából álló bizottság bírálja el, a filmeknek művészileg is meg kell állniuk a helyüket, a szexuális aktusok "lebonyolítását" pornószínészekre bízzák, a többi szerepet "valódi" színészek alakítják, a filmeket a mozik és a tévé számára soft, a szexmozik- és videotékák számára hard változatban készítik el. A dán rendező saját bevallása szerint szívesen rendezne egy "Pussy Poweres" filmet.
Lars Von Trier kezdeményezése hamar "követőkre" talált. Tavaly már több olyan művészfilm is készült, melyekben pornófilmekre jellemző képsorok - felláció, orális szex, anális közösülés, stb. - bukkantak fel (ilyen volt például Ian Kerkhoftól a Shabondama Elegy), ezeket rendre "szakmabeliek" performálták, a színészek nyilvánvaló ódzkodása miatt. (A Baise-Moi női főszerepeit egy volt prostituált és egy pornószínésznő kapta.) Kivétel ezalól Caroline Ducey, a Romance főszereplője, aki Catherine Breillat - nálunk eddig kizárólag a tavalyi Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztiválon bemutatott - nagy vihart kavart, a szex és a szerelem kettéválasztásának lehetetlenségét példázó filmjének főszereplőjeként többek között élesben szeretkezett Rocco Siffredivel, a Magyarországon élő olasz pornócsődörrel. És ami egy pornófilmben csak egy rutinmenetnek számítana, az ebben a női szexualitás mélyére ásó melodrámában az egyik kulcsjelenet. És egyáltalán nem izgató.
Írjon nekünk! Médiaajánlat Impresszum 
Lars Von Trier kezdeményezése hamar "követőkre" talált. Tavaly már több olyan művészfilm is készült, melyekben pornófilmekre jellemző képsorok - felláció, orális szex, anális közösülés, stb. - bukkantak fel (ilyen volt például Ian Kerkhoftól a Shabondama Elegy), ezeket rendre "szakmabeliek" performálták, a színészek nyilvánvaló ódzkodása miatt. (A Baise-Moi női főszerepeit egy volt prostituált és egy pornószínésznő kapta.) Kivétel ezalól Caroline Ducey, a 
