A regény főhősei - ahogy bizonyos értelemben véve az emberiség egésze - képtelenek szabadulni traumatikus múltjuk, azaz Auschwitz emlékétől, függetlenül attól, hogy személyesen átélték-e vagy sem. Judit az egyetlen, akinek látszólag sikerül felszámolnia a múltat, és új életet kezdenie második férje, Ádám oldalán - ám sorsát ő sem kerülheti el: az elhallgatás ez alkalommal is rossz módszernek bizonyul.

Kertész Imre szerint az új európai kultúra felépítéséhez szükség van az előző világ Auschwitzcal végződő tapasztalatára. A tragédia utáni jóvátétel formája a katarzis, melyet a szellemnek kell létrehoznia. A múlton való gondolkodás ezért szerinte a jövőről szól, mert a trauma feldolgozásával a ma emberének alapproblémáihoz jut el.

A regény főhösei is - kimondva vagy kimondatlanul - azon fáradoznak, hogy megértsék és ennélfogva átértékelhessék a múltat, és kiutat találjanak a jelen reménytelenségéből. Arra az alapkérdésre azonban, hogy vajon képes-e az ember végérvényesen eltemetni a múltját, hogy élete új irányt és ennek köszönhetően új értelmet nyerjen, a mű nem ad, nem adhat egyértelmű választ.

[origo]