Fórum Sziget 2000 Térkép [origo] ajándékok a szigeten Axelero Meeting Point Korábbi fotók Sziget 2001

Megint Sziget - 350 ezer ember is lehet a budapesti nyár immár meghatározó rendezvényén

Minden korábbinál nagyobb bulira és a tavalyi 324 ezres nézőcsúcs megdöntésére számítanak a szerdán induló Sziget szervezői. A fesztivál körüli, a homoszexuálisok helyszíni jelenlétével kapcsolatos politikai botránysorozat után reményeik szerint csak a szórakozásról fog szólni az idei rendezvény.

Kedd este nyolc órától már beléphetnek a kilencedik Sziget fesztivál területére az érvényes jeggyel rendelkező látogatók. Programokkal ugyan ezen a napon még nem találkozhatnak, ám ők lehetnek az elsők, akik megcsodálhatják a nagyszínpad előtt lefektetett csúszás- és porfelverődést gátló burkolatot, valamint a 440 darab patyolattiszta vécét. Erre később valószínűleg már nem lesz lehetőségük, annak ellenére sem, hogy a Sziget folyamatos tisztán tartásáról 250 fős takarítóbrigád fog gondoskodni.

A rendezvényre csaknem 30 ezer négyzetméternyi színpadot és mintegy 25 ezer négyzetméternyi sátrat állítottak fel. A színpadok összterülete ezer négyzetméterrel, a sátraké pedig csaknem 10 ezer négyzetméterrel haladja meg a tavalyit. Mintegy 50 helyszínen több mint ezer program és 400-nál több fellépő várja a látogatókat.

A szervezők minden ezt a tényt cáfoló nyilatkozata ellenére a Sziget nagyszínpadjának programján az idén csak nagyítóval lehet igazán nagy neveket találni. Ez különösen annak fényében szomorú, hogy a 2001-es Sziget költségvetése 900 millió forint, ami majdnem kétszerese a tavalyi összegnek. Mindössze két olyan fellépő lesz, amely a világ bármelyik hasonló profilú fesztiválján megállná a helyét: a szombat este kilenckor kezdő, a triphopot soullal és funkkal összeházasító Morcheeba, illetve a kedd este az utolsó nagyszínpadi fellépő megtisztelő címét kiérdemlő Placebo, amelyet mostanában a legjobb koncerteket adó rockzenekarként szokás emlegetni. Mellettük kiöregedett, de fénykorukban is csak másodvonalbéli német együttesek (H-Blockx), súlytalan popénekesek (Eagle-Eye Cherry), illetve vicczenekarok (Leningrad Cowboys) kaptak csak helyet a Sziget kirakatának számító helyszínen. A magyar könnyűzenei mezőny legjobbjai közül többek között a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, az Anima Sound System, Sub Bass Monster és Yonderboi érdemelték ki, hogy a nagyszínpad előtt megforduló több tízezer ember előtt mutathassák meg, amit tudnak.

A nagyszínpad idei szürkeségéért két másik színpad nyújt kárpótlást. Egyrészt a világzenei, amely tavalyi bemutatkozása után idén vélhetően ismét főszerepre készül. A távoli kultúrák ritmusaiért rajongók szinte minden nap találhatnak itt valami olyan programot, amiről bűn lenne lemaradni. Ezek közül is kiemelkedik a latin-amerikai tánczene két kulcsfigurája, a salsa Puerto Ricó-i nagymestere, Jimmy Bosch, illetve Kolumbia cumbia-királynője, Totó la Momposina.

A szintén tavaly indult New York Party Arena az elektronikus zenék melegágyaként működik majd. A műfaj néhány igazi nagyágyúját is sikerült meghívni, az első este például mindjárt a kanadai minimál-techno guru, Richie Hawtin (legismertebb művésznevén Plastikman) bombázza a nagyérdeműt olyan mély basszusokkal, amilyenektől még a Pálvölgyi barlangban is berezonálnak a cseppkövek. A tavalyi Szigeten már hatalmas bulit levezénylő belga lemezlovas-legenda, CJ Bolland az idén is tiszteletét teszi, klasszikus ereszd-el-a-hajam bulija minden magára egy csöppet is adó partiarcnak kötelező. Az utóbbi egy évben Magyarországon a világ talán legnagyobb látogatottságú drum n'bass bulijait tartották, a lelkes közönség pedig ezzel ki is érdemelte, hogy ellátogasson hozzánk a stílus két alapító atyja, az 1987 óta együtt fellépő Fabio és Grooverider.

Metal Hammer Nagyszínpad néven fut az idei Sziget legnagyobb újítása, ahol kizárólag a metál műfaj hőseit hallgathatják az ilyesmi iránt érdeklődők. A techno gyors megdicsőülése után mindenki legnagyobb meglepetésére ismét erőre kaptak a kemény rockzene legkülönbözőbb alfajai, és a jelek szerint ez a Sziget programfelelőseinek is feltűnt. Ezen a színpadon a magyar mezőny krémje mellett a nemzetközi metál-feltámadás néhány zászlóvivője is fellép, élükön a svéd Hammerfallal és az angol Anathemával.

A kisebb színpadok megőrizték a nevüket, annak ellenére, hogy a fesztivál területének alapos átszervezése nyomán némelyikük kénytelen volt elköltözni a megszokott helyéről. Ennek megfelelően idén is jelen lesz a magyar alternatív mezőny legjobbjait felvonultató Bahia Színpad, a könnyedebb szórakozást ígérő Siemens Pop Színpad, az értelemszerűen jazz-zenészeket felvonultató Banán Jazz Színpad, a földalatti elektronikus stílusokat bemutató Tilos Rádió Sátor és a két legeklektikusabb programot kínáló helyszín, a Wanted és az Est Színpad is.

Külön bekezdést érdemel a Szigeten az idén már negyedik alkalommal helyet kapó Táncdalfesztivál. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva a hét legvalószínűtlenebb jeleneteire itt számíthatunk, például amikor Aradszky László adja elő a Fradi-indulót a jelenlévők legnagyobb örömére. Fellép még Pataky Attila, Zalatnay Sarolta, Komár László, sőt az utolsó estén maga Janicsák István, az egykori Z'Zi Labor egykori énekese, kíséreteként pedig az elmaradhatatlan Veresegyházi Asszonykórus.

Több helyszín színházi előadásoknak ad otthont, másutt kötetlen formájú előadásokat tartanak közéleti személyiségek. Napközben pedig sportprogramokat rendeznek, de lesz bábjátékos-találkozó is. A Szigeten először lehet majd operát, Peter Maxwell Davies: Resurrection (Feltámadás) című alkotását látni. A "civil szervezetek utcájában" a nonprofit szervezetek találhatók, az "ízek utcájában" pedig a különböző nemzetek konyháját ízlelhetik meg a szigetlakók.