Fodor kimaradt az olimpiai pólókeretből

Vágólapra másolva!
Tizennyolc tagú kerettel kezdi meg május 26-án Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a felkészülést a júliusi, malagai Európa-bajnokságra és az augusztusi, pekingi olimpiára.
Vágólapra másolva!

A szakvezető kedd reggel a nemzeti csapat honlapján, a vlv.hu-n tette közzé a névsort, amelynek legnagyobb hiányzója a kétszeres olimpiai bajnok Honvéd-pólós, Fodor Rajmund. Tagja ugyanakkor a társaságnak a sydneyi és athéni ötkarikás győzők sorából a kapus Szécsi Zoltán, továbbá a szintén kétszeres aranyérmes mezőnyjátékosok közül Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely és Molnár Tamás.

A 18-as keret új játékossal már nem bővül, a most nyilvánosságra hozott listából kerül ki a pekingi tornán részt vevő 13-tagú csapat. Az eddig meghívottak közül Fodoron kívül nem tagja a mostani keretnek Baksa László, Hárai Balázs és Kiss Csaba.

"Már a korábbi 19-es keretem is a minél jobb olimpiai szereplést szolgálta, e célt szem előtt tartva állt össze, ebbe be- és ki is lehetett kerülni. Ennek az eredménye a mostani 18-as lista. Minden poszton olyan játékosok vannak a keretben, akik a 13 fős csapatba kerülhetnek, ehhez nagyon jó teljesítményt kell nyújtaniuk, és erre képesek" - mondta a névsor kihirdetését követően Kemény Dénes.

Az Eb-re és az olimpiára készülő keret:
Gergely István, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán (kapusok), Benedek Tibor, Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás és Varga II. Zsolt (mezőnyjátékosok)