Doppingolt az éremesélyes olasz tőröző

Vágólapra másolva!
Pozitív eredményt hozott a doppingtesztje az olasz vívók egyik legnagyobb pekingi éremvárományosának, Andrea Baldininek. Ezt az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) jelentette be.
Vágólapra másolva!

A 22 éves, 2006-ban és 2007-ben világbajnoki ezüstérmes tőröző a júliusi, Kijevben rendezett kontinensviadalon bukott meg vízhajtóval.

Baldinit - aki világranglista-vezetőként érkezett volna az ötkarikás játékokra - kizárták a pekingi csapatból, de a helyi sportági szövetség bejelentése szerint, amennyiben a B próba igazolja az ártatlanságát, visszakapja a rajtengedélyét.

"Össze vagyok zavarodva és szomorúság tölt el, ez az ügy nem tesz jót a vívás világának" - mondta az Olasz Vívó Szövetség elnöke, Giorgio Scarso. "Ha tényleg hibázott, meg kell büntetni, de amennyiben az elemzés volt hibás, visszavesszük a csapatba."

Hozzátette: a B próba eredményét a jövő hét elejére várják és még nem döntöttek arról, hogy szükség esetén ki helyettesítse Baldinit Pekingben. A helyi sajtó ugyanakkor úgy tudja, hogy a CONI a friss Európa-bajnok, Athénban bronzérmes Andrea Cassarát kéri fel a beugrásra.

Baldini az Európa-bajnokságokon három aranyat nyert: egyéniben és csapatban is a 2005-ös, zalaegerszegi viadalon diadalmaskodott, de tavaly Gentben sem talált legyőzőre.