Cseh csúcsot döntött, Phelps sporttörténelmet írt

Vágólapra másolva!
Kedd délelőtt három amerikai és egy ausztrál aranyérmet láthatott a pekingi Nemzeti Úszóközpont közönsége. Natalie Coughlin és Aaron Peirsol megvédte athéni elsőségét 100 háton, Michael Phelps lealázta a mezőnyt 200 gyorson, megszerezve pályafutása 9. olimpiai aranyát, míg 100 méteres mellúszásban az ausztrál Leisel Jones diadalmaskodott. A férfiak 200 méteres pillangóúszásában Cseh László továbbjavította az országos csúcsot, s döntőbe jutott. Nem sikerült a bravúr Mutina Ágnesnek, aki 200 gyorson a 11. lett, míg Verrasztó Evelyn 200 vegyesen szétúszásban maradt le a fináléról.
Vágólapra másolva!

A keddi program a női 200 méteres gyorsúszás elődöntőivel kezdődött, a második futamban a hétfőn országos csúcsot úszó Mutina Ágnessel.

Az első futam csak 100 méterig hozott izgalmakat, a táv második felében a négyes pályán úszó szlovén Sara Isakovic háromnegyed testhosszal nyert a brit Katie Hoff előtt. Következett Mutina Ágnes fellépése, aki hétfőn 1:57.25-ös új országos csúcsot állított fel.

A magyar versenyző lassabban kezdett, mint fél nappal korábban, 100 méternél csupán az ötödik helyen fordult, s hiába hajrázott, csupán a 7. helyet (összesítésben a 11. pozíciót) csípte meg 1:58.15-ös idejével.

"Nem tudom, mi történt" - válaszolta Mutina Ágnes, amikor arról faggattuk, benne volt-e a tegnapi szám utáni fáradtság abban, hogy ezúttal majdnem egy másodperccel elmaradt a hétfőn úszott idejétől, amivel negyedikként kerülhetett volna a döntőbe

"Nagyon meghaltam a végén, zavart, hogy reggel kellett úsznom a döntőért, a nagy többség egyébként is gyengébben úszik délelőtt, mint előző este az előfutamban. Most is a régi legjobbam közelében jártam, de jó lett volna a legjobb nyolcba jutni. Majd négy év múlva" - jelezte a Jövő SC 20 éves versenyzője, hogy optimistán tekint a folytatásra.

200 gyorson a közönség ismét megcsodálhatta Michael Phelpset, aki úgy aratott rajt-cél győzelmet, hogy nem akadt senki a mezőnyben, aki meg tudta volna szorítani. Az amerikai csillag 1:42.96-os őrületes világcsúccsal győzött, két testhosszal megelőzve a dél-koreai Parkot és a szintén amerikai Vanderkaayt.

Phelps ezzel holtversenyben minden idők legeredményesebb olimpikonja lett, kilenc ötkarikás aranyérmet rajta kívül eddig honfitársai, a szintén úszó Mark Spitz, az atléta Carl Lewis, a finn futó Paavo Nurmi, valamint a szovjet tornász, Larissza Latinyina tudott szerezni.

"Utálok veszíteni. A korábbi vereségek miatt sokkal motiváltabb lettem. Amit eddig Pekingben meg lehetett tenni, megtettük. Hihetetlen beteljesülés és határozottan megtiszteltetés, hogy az olimpia legnagyobb alakjaival emlegetnek együtt" - mondta Phelps.

A nap második döntőjében, női 100 háton az amerikai Natalie Coughlin a táv olimpiai történetében először megvédte címét (58.96), hiába úszott egy nappal korábban 58.77-es világcsúcsot a zimbabwei Kirsty Coventry, ezúttal csak második lett, a bronzérmet az amerikai Margaret Hoelzer nyakába akasztották.

A férfiak ugyanezen számában Aaron Peirsol saját világcsúcsát megjavítva szintén megvédte athéni elsőségét (52.54), a második honfitársa, Matt Grevers lett, míg a harmadik helyen holtversenyben az orosz Arkagyij Vjacsanyin, illetve az ausztrál Hayden Stoeckel zárt.

Az utolsó fináléban, a női 100 méteres mellúszás során az ausztrál Leisel Jones törte meg az amerikai aranyhalmozást (1:05.17), s az athéni, csalódást jelenő bronz után végre felülhetett a trónra, ahol eddig is megkérdőjelezhetetlen volt a helye. A második Rebecca Soni (USA), a harmadik pedig az osztrák Mirna Jukic lett.

(Érdekesség, hogy Soni gyakorlatilag a szerencsének köszönhette indulását, az eredetileg nevezett Jessica Hardy ugyanis doppingügybe keveredett.)

Forrás: Getty Images

Nézzen még fotókat Michael Phelpsről!

Következett a férfi 200 pillangó, amelynek első elődöntőjében Cseh László is vízbe csobbant, féltávnál egy századmásodperccel szorult csak a japán Macuda mögé, 150 méternél tisztán vezetett, a hajrá 50 méterén azonban a japán mellett az orosz Nyikolaj Szkvorcov is megelőzte, ám az 1:54.35-ös eredmény új országos csúcs. A másik elődöntőt természetesen Michael Phelps nyerte beállítva az olimpiai rekordot (1:53.70).

"Tegnap könnyedebben ment, éreztem, hogy nem vagyok valami friss, de a holnapi döntőre ki tudom pihenni magam" - értékelt Cseh a vegyes zónában. "Nem helyezésben gondolkodom, hanem időben, jobbat szeretnék úszni, mint most" - mondta az olimpia eddigi egyetlen magyar érmese, aki megjavította a hétfőn felállított országos csúcsot.

A délelőtt utolsó versenyszámában, a női 200 m vegyes első elődöntőjében a zimbabwei Kirsty Coventry új olimpiai csúcsot úszott (2:09.53), megelőzve az ausztrál Stephanie Rice-t és az amerikai Katie Hoffot.

A második elődöntőben Verrasztó Evelynért izgulhattunk, aki féltávnál, a hátúszást követően még a 2. volt, végül holtversenyben a 4. helyen végzett 2:12.18-as új országos csúccsal. Ami viszont még furcsább, összesítésben holtversenyben a 8. helyet szerezte meg a japán Asami Kitagavával.

A helyszínen is tanácstalanok voltak a magyarok Verrasztó úszása után, ráadásul a kavarodást tetézte, hogy a tévében rosszul írták ki az eredményt, így elsőre nem lehetett tudni, hogy a magyar úszó kiesett-e, netán a holtverseny miatt szétúszásban dönti el a döntős helyet japán vetélytársával. Végül utóbbi jött be, Verrasztó majdnem üres lelátók előtt szállt harcba Kitagava Aszami elleni a 200 vegyes utolsó kiadó döntős helyéért.

Forrás: MTI

Még több kép az uszodából

A szétúszást Kitagava pazarul kezdte, egy testhosszt vert Verrasztóra 50 pillangón, amit Evelyn háton ledolgozott, ám 50 mellen a japán gyorsvonatként húzott el mellette, s előnyét a hajrában nem tudta elveszíteni. Verrasztó Evelyn így nem jutott döntőbe, a 9. helyen zárt.

"Sajnos lelkileg már nehéz volt ráhangolni Evelynt a szétúszásra, mert nagyon bosszús volt az elődöntőbeli rossz benyúlás miatt" - kezdte a mondandóját dr. Verrasztó Zoltán, a versenyző édesapja, aki az 1980-as olimpián 200 m háton ezüst-, 400 m vegyesen bronzérmet szerzett. "Evelyn menekülő vegyesúszást csinál, ami azt jelenti, hogy pillangón és háton bárkivel felveszi a versenyt, de mivel mellen még nem olyan erős, ezért az első százon kell nagyon belehúznia, hogy minél később érjék utol. A saját pályafutásomból kiindulva tudom, hogy nagyon rossz érzés, amikor az embert befogják, és a szétúszásban sajnos háton a japán lány nagyon jól tartotta magát, aztán mivel mellen az elődöntőben is volt közöttük két és fél másodperc különbség, így az utolsó hosszon már fel is adta Evelyn. Ő az a típus, aki gyorson 1-2 méteres hátránynak még nekiugrik, de a 4 az már sok.

Új mellúszó technikát kellett tanulnunk, mert a régi nem volt alkalmas a vegyesre, már így is sokkal jobban megy neki, mint régen, de igazán még nem jött ki az a fejlődés, amit valójában elért a leggyengébb úszásnemében. Az azért pozitív, hogy minden versenyen egyre jobb időket úszik, és a vegyesúszás a nőknél is hihetetlen ütemben fejlődik, a tavalyi vébén elért időkkel ebben a mezőnyben már nem lehet labdába rúgni. Evelyn jobbat is tud annál, mint amit most mutatott, de lehet, hogy kell még neki egy év, hogy a legjobbak közé kerüljön, bár egy olimpiai 9. hely azért egyáltalán nem hangzik rosszul."