Magyar Zoltán: Az elmúlt húsz év legnagyobb eseménye lesz az olimpia

Vágólapra másolva!
Olimpiai sorozatunkban egykori ötkarikás bajnokainkat és érmeseinket keressük fel, hogy mondják el a véleményüket a játékok és saját sportáguk változásairól, illetve beszéljenek Pekinggel  kapcsolatos várakozásaikról. A mai részben Magyar Zoltánt, az 1976-os és 1980-as olimpia aranyérmes tornászát kérdeztük.
Vágólapra másolva!

- Milyen az élete, mivel foglalkozik manapság?
- A tornával. Éppen egy nagy változás előtt áll az életem, idáig állatorvos voltam, de nemrégiben részlegesen bérbeadtam a rendelőmet, hogy a sportággal foglalkozhassak, annak menedzselésével, és kicsit az újjáépítésével is. A szövetség megbízásából megpróbáljuk némileg modernebbé, eladhatóbbá tenni a tornát. Általános alelnökként az lesz a célom, hogy minél szebb és színvonalasabb versenyeket rendezzünk, ha pedig bármilyen feszültség adódik, annak rendezésében kívánok segíteni, továbbá részt veszek a marketingtevékenységben is.

- Mennyiben változott meg az olimpia az ön idejéhez képest?
- Sokkal pénzcentrikusabb lett, előtérbe kerültek a tévétársaságok, a versenyek a közvetítéseknek vannak alárendelve, az egyes sportágakra fordítható időt és az indítható versenyzők számát is ez határozza meg. Mintha nem is a sportért, a szakmáért, hanem a közvetítési jogok értékesítéséért lenne az olimpia, elsősorban az amerikai közönség kiszolgálása érdekében.

- Hol tartja az olimpiai érmeit?
- A nappaliban, egy vitrinben.

- Milyen változásokon ment keresztül a sportága a visszavonulása óta?
- Nagyon sok fordulat végbement. Manapság a torna főként az anyagerősség összegyűjtéséből áll, ami azt jelenti, hogy bizonyos elemkapcsolatok bemutatásval lehet igazán felértékelni a gyakorlatot, amely ettől nagyon hosszúra nyúlik, a virtuóz elemekre pedig sokszor nem marad erő. Nem mindenki ért egyet ezzel, sokak szerint túl hosszú a verseny, nehéz a pontozás, ugyanakkor objektívebb, mint régen. Véleményem szerint jó irányba halad a torna, egyre népszerűbbé válik, az olimpiai versenyekre tudtommal egy óra alatt elkelt az összes jegy.

- Ha most lenne abban az életkorban, mint olimpiai sikerei idején, hogyan boldogulna a jelenlegi mezőnyben?
- Nem akarok nagyképű lenni, de szerintem lólengésben mi öt-tíz évvel megelőztük a korunkat. Mára azonban nagyon elszaladt a torna, rengeteget fejlődött az elmúlt tizenöt évben. Ebben többek között szerepe van annak is, hogy az utóbbi időben számos kiegészítő szert kifejleszettek, említhetném például a gumiasztal-talajt, amivel a tornászok szinte fizikai erőkifejtés nélkül külön tudják gyakorolni a légmunkát.

- Milyennek látja a magyar sport, illetve sportolóink helyzetét?
- Nehéznek. Óriási reform előtt áll a sport, s a politikának el kell döntenie, hogy akar-e ebbe pénzt beletenni, vagy nem. Ez a terület eddig megszállott edzőknek és bizonyos sportágakra koncentráló spszponzorok köszönhetően maradhatott életképes, de ez hosszú távon nem fog működni. Rengeteg új sportág alakult ki, amelyeknek nagy közönsége, de kisebb szakmai értéke van, miközben a hagyományosan sikeres sportágaink többsége nem elég népszerű. Ezeket kéne egy új szisztéma szerint összehangolni. Kérdés, hogy nálunk is felismerik-e, amit külföldön már felismertek, nevezetesen, hogy a sport nemcsak jó üzlet, hanem egészségmegtartó, a nemzeti önérzetet erősítő és példaképteremtő szerepe is van. A következő két olimpia fogja eldönteni, hogy mely sportágakból lesz versenysport, illetve melyek alakulnak át tömegsporttá.

Forrás: MTI

- Hány magyar aranyérmet vár az olimpián?
- Négy és hat között. Borzasztó kínai és amerikai fölényre számítok.

- Olimpikonjaink közül kiknek a szerepléséhez fűzi a legnagyobb reményeket?
- Ez az, amire nem tudok válaszolni, a női kajaknégyesen kívül senkit sem mondhatunk biztos nyerőnek.

- Mit gondol, ki okozhat meglepetést a magyar csapatból?
- Ezt sem tudhatjuk. Ökölvívásban, birkózás, vívásban, öttusában és cselgáncsban bárki okozhat meglepetést, hiszen ezekben a sportágakban ott vagyunk az élmezőnyben, ugyanakkor az aznapi forma és a szerencse is sokat számít.

- Jelenleg kit tart sportágában a világ legjobbjának?
- Berki Krisztiánt. Nagyon sajnálom, hogy nem lehet ott az olimpián. Ha nem ront a gyakorlatában, akkor biztosan az első kettőben van, és a stílusát is nagyon szeretem..

- Milyen újdonságokra számít Pekingben?
- Ha a tibeti események rendeződnek, a világ egyik legnagyobb olimpiája lesz a pekingi. Kína pénzt nem sajnálva nagyot fog alkotni, bár egy kicsit félek attól, hogy minden szempontból maga felé hajlik majd a keze. Hacsak égbekiáltó csalások vagy egyéb botrányok nem rontják el a játékokat, úgy az utóbbi húsz év legnagyobb eseménye lesz. Szerintem London nem fog tudni ekkora olimpiát csinálni.

- Mit a véleménye Tibet helyzetéről?
- Forradalmi hangulat alakult ki Tibetben, de Moszkva és Los Angeles kapcsán is rájöttek már arra, hogy a politika nem lovagolhatja meg az olimpiát. Nem véletlen, hogy a dalai láma is a bojkott ellen van.

- Mi foglalkoztatja éppen a legjobban?
- A torna megújítása, népszerűbbé tétele.