Szávay drámai csatában búcsúzott a pekingi egyestől

Vágólapra másolva!
A tizenegyedik helyen kiemelt Szávay Ágnesnek nem sikerült a visszavágás a Wimbledonban elszenvedett vereségért, a kínai Cseng Csie közel háromórás csatában, három játszmában búcsúztatta a magyar teniszezőnőt a pekingi első fordulóban. Szávay párosban Arn Gréta oldalán javíthat.
Vágólapra másolva!

Szávay Ágnes visszavágásra készült a Cseng Csiétől a wimbledoni negyedik fordulóban elszenvedett vereségért, de a pekingi tenisztorna első fordulójában ismét a kínai bizonyult jobbnak. Pedig jól kezdődött a meccs, az első szettben Szávay brékhátrányt ledolgozva fordított és került előnybe, a folytatásban azonban nem találta a ritmust és ellenfele villámgyorsan 3:0-s fórnak örülhetett.

4:1-nél úgy tűnt, esőszünet lesz, de végül folytatódott a játék, Cseng pedig végigvitte a játszma elején megszerzett előnyét. A döntés az utolsó felvonásra maradt, melyben ismét a kínai került előbb lépéselőnybe, Szávay azonban 2:4-ről 5:4-re fordított. Hiába volt azonban ezzel nála a lélektani előny, nem tudott élni vele, több játékot már nem nyert: Cseng 7:5-re nyerte a harmadik játszmát és jutott közel háromórás csatát követően a második fordulóba. Szávaynak maradt a páros, Arn Gréta oldalán javíthat.

"Jobb volt az ellenfelem, a vége felé kissé passzív voltam, többet kellett volna kezdeményeznem. Jó meccset játszottunk, a fontos pillanatokban azonban ő jobban koncentrált. Cseng előnyben volt, hiszen rengetegen drukkoltak neki, ráadásul az itteniek azt sem tudják, hogy mi az a tenisz, a labdamenetek közben sziszegnek, ordibálnak és pfujolnak - nagy volt a zaj, ez is zavart. Tény, hogy most jobban teljesítettem, mint az utóbbi időben, ez jó előjel lehet New Haven és a US Open előtt, de szomorú vagyok, hiszen az olimpia nagyon fontos számomra, kár, hogy már az első körben búcsúztam. A párosra is nagyon készülök, fel vagyok pörögve, motivációs problémák nem lesznek" - nyilatkozott a mérkőzés után Szávay Ágnes.

Bocskai József, a pekingi magyar teniszcsapat vezetője annyit mondott, természetesen nem örül a kiesésnek, annak viszont igen, hogy Ági remekül játszott. "Ha a következő hónapokban is tartja ezt a színvonalat, akkor eredményes lehet. Remélem, hogy ez a korai búcsú nem szegi a kedvét, hiszen ma is az volt az egyik legnagyobb pozitívum, hogy önbizalommal telve játszott" - tette hozzá.

Élő közvetítésünk

Szávay Ágnes az eredeti program szerint vasárnap csapott volna össze a kínai Cseng Csiével Pekingben, csakhogy az időjárás közbeszólt, így a találkozót el kellett halasztani. Hétfőn is volt egy kis csúszás a programban, de negyed 12-kor elkezdődött a találkozó. Szávay korábban azt nyilatkozta, kulcsfontosságú lesz, hogy beüsse első adogatásait, a kínai ellenfél miatt azonban nem aggódott.

A hivatalos kezdési időpont előtt tíz perccel még néhány önkéntesen kívül egy árva lélek, egy eltévedt szurkoló sem volt az olimpiai teniszcentrum kettes pályája körül, aztán szép lassan elkezdtek csordogálni az emberek, s végül csak összegyűlt egy olyan háromnegyed ház - több száz kínai drukkerrel.

A magyar szurkolók ezúttal - az újságírókat, valamint a szintén aktív szemlélődő Gyárfás Tamást és Schmitt Pált leszámítva - csak úgy 35-40-en lehettek "szétszórva" a lelátón. Amikor "Egnes Sávejt" szólította a műsorközlő, már a sárgamezes, önkéntes nézők is elfoglalták a helyüket, szerencséjükre most nem a magyar-svéd kézimeccsen kellett tapsolniuk, hanem honfitársukért szoríthattak: a világranglistán 38. Csengért.

A meccs elején még csak a tőszomszédságban lévő, 15 ezres gyeplabda-stadionból jött át a hangulat, pár labda után azonban belejöttek a nézők, persze, főképp a kínai pontoknál volt hangos a nézősereg. Szávayért is elhangzott pár "Hajrá, Ági!", amit tisztán hallhatott a magyar játékos is.

Első szett

Az első pontot Szávay nyerte, a hazai közönség támogatását élvező Cseng azonban egy hosszúra sikerült Szávay-alapvonalütést követően megnyerte az első játékot. (0:1)

Szávay saját adogatásánál hamar 40-0-s előnybe került, a kínai azonban két pontot nyerve szorossá tette a játékot. Ági nem esett kétségbe és egy ásszal kiegyenlített. (1:1)

A következő játékot Szávay egy remek adogatásfogadással kezdte, a folytatásban azonban - az edzője szerint az inkább a párosra koncentráló - Cseng előhúzott a tarsolyából néhány remek adogatást, melyekkel Szávay nem tudott mit kezdeni. A kínai egy hosszú labdamenet megnyerésével is tüzelte a hazai közönséget. (1:2)

Ági szerencsére jól felkészült a meccsre, így nem pánikolt be attól, hogy a negyedik játék első labdamenete Csengé lett. Szávay is bevágott néhány remek első adogatást, bemutatott egy pazar elütést, mellyel egyúttal ki is egyenlített. (2:2)

Cseng következő adogatójátéka ismét a jó szervákról szólt, Szávaynak esélye sem volt arra, hogy lebrékelje a kínait. Cseng egyetlen labdamenetet sem engedett át ellenfelének és került ismét előnybe. (2:3)

A következő játékra Cseng a korábbinál sokkal agresszívebb felfogásban jött ki, hamar kétpontos előnybe is került. Szávay egy pazar második adogatással és egy kicsit szerencsés röptével egyenlített ki, majd egy hosszú labdamenet megnyerésével már nála volt az előny. Befejezés helyett jött egy kettőshiba, majd még egy, így Cseng bréklabdához jutott, melyet ki is használt: Szávay a hálóba püfölt egy könnyű fonákot. (2:4)

Szávayt elbizonytalanította az elveszített adogatójáték, könnyedén elszórt két labdamenetet, 30-0 után azonban rontott a kínai is. Egy újabb fantasztikus Szávay-pontot követően 30-30 volt az állás, a magyar teniszező gyakorlatilag az egész pályát befuttatta ellenfelével. Szávay a következő labdamenetben kétszer is eltalálta az alapvonalat, Cseng viszont hosszút ütött, dühében bele is csapott egyet a labdába, melyért a játékvezető figyelmeztette. A bréklabdát Szávay könnyedén használta ki, visszaütötte a kínai első adogatását, melyen Cseng úgy meglepődött, hogy messze az alapvonalon túlra bombázott. Szávay "visszajött" a szettbe. (3:4)

Szávayt feldobta a siker, egy remek röpte és egy jó adogatás után gyorsan 30-0 volt a javára, a következő labdamenetet viszont kicsit elkapkodta és nagy outot ütött. Egy 170 km/órás ásszal lett 40-15 Szávaynak, majd bevert még egy "fogadhatatlant" és kiegyenlített. (4:4)

Forrás: MTI
Több kép a meccsről

Cseng adogatójátékát egy kisebb közjáték zavarta meg: 30-0-s előnye után a vonalbíró outot mondott Szávay egyik ütésére, a mérkőzésvezető azonban felülbírálta a döntést. A pontot újrajátszották, Cseng pedig zavarában ütött egy kettőshibát. Egy szélesre szálló kínai tenyeres már Szávay-egyenlítést jelentett a játékon belül, Cseng újabb kettőshibáját követően pedig már bréklabdája volt a magyar teniszezőnek. És megcsinálta: egy csodálatos ritörnnel egyből átvette az irányítást, az éppen csak visszahulló labdát pedig kíméletlenül bevágta. (5:4)

Szávay a szettért adogathatott, az első labdamenetet azonban Cseng nyerte. Szávay ugyan mutatta, hogy szerinte a labda jócskán kiment, ez azonban nem hatott meg senkit. Egy szép tenyeres után következett egy kettőshiba, majd egy Cseng-lecsapás, így a kínai két bréklabdához jutott. Szávay az elsőt egy jól megtekert adogatással hárította, Cseng csak a hálóba tudott paskolni, a másodiknál pedig nem tudott elütni a hálóhoz fellépő magyar játékos mellett. Egyenlőt követően messzire szállt Cseng ritörnje, a játszmalabdánál viszont pontos volt, Szávay pedig nem tudta megemelni a labdát. Cseng nem ismert elveszett labdát, mégis összejött a második játszmalabda, ezt pedig egy jó adogatással Szávay már kihasználta. (6:4)