Vágólapra másolva!
A brazil válogatott Rafael Sobis és Marcelo hosszabbításban szerzett góljainak köszönhetően legyőzte a kameruni együttest, így bejutott a legjobb négy közé a pekingi olimpia férfilabdarúgó-tornáján. Továbbjutott a címvédő Argentína és az afrikai riválist búcsúztató Nigéria is.
Vágólapra másolva!

Történelmi visszavágásra készült a brazil csapat az aktuális negyeddöntőben és volt is, aki emlékezzen a 2000-ben Sydneyben elveszített negyeddöntőre a pályán. Ennek megfelelően az akkor gólt is szerzett Ronaldinho próbálkozott először kapura lövéssel a meccsen, amely a helyzetek számát tekintve óvatos játékot hozott, a szabálytalanságokat figyelembe véve azonban nem úgy tűnt, hogy a játékosok nagyon vigyáztak volna egymásra.

Ennek megfelelően a szlovén játékvezető, Damir Skomina gyakran nyúlt a sárga laphoz, öt brazil mellett hét kameruni futballista zárta figyelmeztetéssel a találkozót, az afrikaiak középpályása, Albert Baning pedig még rosszabbul járt, hiszen ő már a második félidő elején begyűjtötte második lapját, nehéz helyzetbe hozva ezzel társait. Kamerun csapata azonban jól alkalmazkodott az új helyzethez és nem engedte kibontakozni a brazil akciókat, Dunga ezt látva Thiago Neves pályára küldésével igyekezett segíteni fiain. A találkozó a 80. perc után kezdett igazán izgalmassá válni, helyzet helyzetet követett, azonban az isteni szikra a rendes játékidőben még nem pattant ki a dél-amerikaiakból.

Erre a hosszabbítás első félidejéig kellett várni, amikor Diego ugratta ki egy remek labdával az elfáradó, egyre nehezebben koncentráló védők közül kilépő Rafael Sóbist, aki a kimozduló Patrick Tignyemb kapus mellett a hálóba juttatta a labdát. Nem sokkal később egy remek kombináció végén a felfutó Marcelo adta meg a kegyelemdöfést az afrikaiaknak, így az utolsó negyedóra már csak formalitás volt.

Az ezzel egy időben zajló európai rangadó 90 perc alatt is több izgalmat és gólt hozott, mindkét gárda 10 emberrel fejezte be a találkozót, ráadásul egyik sem azzal a kapussal, amelyikkel elkezdte... Az olimpiák történetét tekintve nem emlékszünk olyan futballtornára, ahol ennyi futballistát állítottak volna ki már az első játékrészben, mint most, és ezt az olasz-belga mérkőzés is erősítette.

Olasz támadásokkal kezdődött a találkozó, az első nagy helyzet pedig Robert Acquafresca nevéhez fűződött, aki a kapufát találta el, majd vele szabálytalankodott a belgák hátvédje, Thomas Vermaelen a büntetőterületen belül, ami piros lapot és tizenegyest ért, amit Giuseppe Rossi ki is használt. Ekkor az olaszok már nyeregben érezhették magukat, de nem sokáig: Moussa Dembele fejesét Luca Cigarini már csak a gólvonal mögül tudta kikanalazni.

Még az első félidőben megadatott a lehetőség mindkét gárdának, hogy vezetést szerezzen, és míg Sebastiano Giovinco kihagyta a magáét, Kevin Mirallas a hosszabbításban nem hibázott, így az emberhátrányban lévő Belgium kezdhette előnnyel a második játékrészt. Ez Rossi és a belga védelem párbaját hozta: a Villarreal CF csatára előbb lesről talált be, majd a vele ütköző Logan Bailly kapust kellett levinni a pályáról, aztán a Paolo de Cegliével szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt értékesítette.

A nap játékosa, Dembele azonban nem hagyta annyiban a dolgot, formás akció végén megszerezte a győztes találatot, amit az olasz kapus, Emiliano Viviano már nem bírt cérnával, így az utolsó perceket már tíz a tíz ellen játszották le a csapatok.

Az európaihoz képest az afrikai párharc nézőinek valamivel kevesebb izgalomban volt részük, a sok hajtást és kevés helyzetet hozott első félidő végén Victor Obinna passzából Peter Odemwingie egy remek kapáslövéssel szerzett vezetést a nigériaiaknak. A fordulás után beleerősített Elefántcsontpart, a csapatkapitány Gervinho még a kapufát is eltalálta, végül mégis Nigéria gárdája szerzett újabb gólt: az elfutó Chinedu Ogbukét Souleymane Bamba buktatta a büntetőterületen belül, a korábbi gólpasszos Obinna pedig ezúttal maga talált a kapuba.

A brazilokhoz hasonlóan Argentínának is hosszabbításra volt szüksége az elődöntőbe jutás kiharcolásához, a mérkőzés hőse pedig a gólt és gólpasszt jegyzett Lionel Messi lett amellett, hogy mindkét csapatban akadtak klasszis teljesítményt nyújtott játékosok.

Nyílt futballt és számos helyzetet láthatott a közönség, a gólokhoz mégis védelmi megingások kellettek: Messi szemfülessége már az első negyedóra végén gólt ért, de Otman Bakkal is jó helyzetfelismerésének köszönhetően egyenlített - miután Evander Sno távoli lövése megpattant Javier Mascherano lábán, a kimozduló védők által egyedül hagyott támadó még meg is nézhette, hova helyezze a labdát Óscar Ustari mellett.

A második játékrészben az előbb említett kapus bravúrja is kellett ahhoz, hogy ne jusson előnyhöz az Oranje, igaz, Sergio Agüero is eldönthette volna a mérkőzést az argentinok javára. Végül azonban Ángel di María volt az, aki Messi remek passzát a hosszabbításban a kapuba helyezte, Sergio Batista szövetségi kapitány pedig tulajdonképpen jogosan nyilatkozta a mérkőzés után, hogy a jobbik csapat győzött.