Kiss és Aubéli is elbukta második meccsét

Vágólapra másolva!
A szabadfogású birkózók 96 kg-os kategóriájában szereplő Kiss Gergely a nyolcaddöntőben kikapott a pekingi olimpián. Az orosházi versenyző második mérkőzésén a világbajnoki bronzérmes üzbég Kurban Kurbanovtól szenvedett vereséget három menetben. 120 kg-ban Aubéli Ottó a legjobb nyolc között a sydneyi olimpia bajnokától, a szlovák színekben versenyző exorosz David Musulbestől kapott ki két menetben.
Vágólapra másolva!

A 96 kg-ban szereplő Kiss Gergely vereséggel folytatta szereplését a pekingi olimpia szabadfogású birkózóversenyeinek utolsó napján.

Az orosházi versenyző a 16 között a tavalyi világbajnokságon bronz-, az idei Ázsia-bajnokságon pedig aranyérmes Kurban Kurbanovval találkozott. Az első menet két kilépés után 1-1 lett, de az utolsó pontot Kiss szerezte, így összességében 1-0-ra vezetett. A második szakaszt a magyar két kilépésével és egy mögékerüléssel 3-0-ra az üzbég nyerte, így jöhetett az utolsó felvonás.

Ebben a rivális háromszor is letolta a magyart a szőnyegről, egy akcióra pedig két pontot kapott, ezzel 5-0-ra meglépett. Kiss azonban beleerősített, háromszor ellenfele mögé került, egyszer pedig kitolta őt, de Kurbanov végül 5-4-re, összességében pedig 2-1-re jobbnak bizonyult.

"A harmadik menetben nagyon elhúzott az üzbég, bár az egyik kilépésem térddel történt, arra pedig elvileg nem járna pont. Nem sokon múlott" - nyilatkozta Kiss, aki akkor mehet tovább a vigaszágra, ha legyőzője még két meccset nyerve bejut a fináléba.

A 120 kg-ban érdekelt Aubéli Ottó két menetben kikapott a negyeddöntőben. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar a palaui Florian Temengil után a 2000-es nyári játékok orosz bajnokával, a már szlovák színekben versenyző David Musulbesszel találkozott. A már 36 éves ellenfél - aki 2001-ben és 2002-ben világbajnokságot nyert - igazolta klasszisát, az első két percben kétszer is a váci versenyző mögé került, közben egyszer kilépett, de így is 2-1-re hozta a szakaszt. A folytatásban a rivális ismét kétszer Aubéli mögé került, ezzel a menet és végül a mérkőzés is 2-0-ra az övé lett.

"Amikor 2001-ben először birkóztam Musulbesszel, tíz ponttal elvert. Mostanra felzárkóztam, de utolérni sajnos nem tudtam, és alighanem már nem is fogom. A komolyabb háttér és a tapasztalat egyértelműen mellette szólt" - nyilatkozta Aubéli.

Gulyás István szövetségi kapitány is reális különbségről beszélt: "Ottónak ma nem volt esélye, hihetetlen, hogy a szlovák a kora ellenére egyre jobb lesz. Sajnálom, hogy nem tudtuk felborítani a papírformát. Ami 96 kg-ban Kiss Gergőt illeti, ott volt lehetőség a győzelemre, mert fantasztikusan küzdött. A hajrában az üzbég nagyon elfáradt, Gergő szinte megölte őt, így nem valószínű, hogy beviszi magával a vigaszágra."