Sastin révén lesz női birkózónk Pekingben

Vágólapra másolva!
A 63 kg-os Sastin Marianna olimpiai kvótát szerzett a női birkózók utolsó selejtező versenyén, a svédországi Haparandában, miután bejutott a döntőbe.
Vágólapra másolva!

Sastin a négy között a román Panait Mihaeiát győzte le két menetben. A viadal honlapja szerint a világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar versenyző az első menetben nagy küzdelemben, 1-0-ra bizonyult jobbnak riválisánál, akinek a másodikban már esélyt sem adott, és 4-0-s "szakaszsikerrel" biztosította helyét az augusztusi pekingi nyári játékokon, illetve a viadal fináléjában.

Sastin aztán a tulajdonképpen tétnélküli döntőben kikapott a bolgár Jelina Vaszjevától, aki mindkét menetben 2-0-ra múlta őt felül.

Az idei Eb-n, illetve a két héttel ezelőtt rendezett edmontoni kvalifikációs tornán is bronzérmes magyar birkózó a román Mihaeia előtt a svéd Helena Allandit, a kolumbiai Sandra Roát és a svájci Karin Stingelint győzte le.

"Nagy kő esett le a szívemről Marianna sikerével. Nagyon megérdemelte az olimpiai szereplést, azt hiszem, igazságtalan lett volna, ha nem jut ki, hiszen idén az Eb-n és az előző tornán is csak egy hajszállal maradt le a kvótáról" - nyilatkozta boldogan Vatai László szövetségi kapitány.

"Ma nagyon jól birkózott. A svéd lány ellen a különbség nem volt nagy, de a második menet közben már érezni lehetett, hogy nem lesz gond. A legnehezebb meccse egyértelműen a kolumbiai ellen volt. Roa stílusa nem igazán feküdt neki, s a második két perc egy kisebb hiba miatt el is úszott.

Kicsit megijedtem, mert később még nagyon hiányozhatott volna az ott elvesztegetett energia, de szerencsére a svájci és a román birkózót is szépen verte Marianna. Az elődöntőben az első menetben tudatosan fárasztotta román riválisát, s amikor kellett, megcsinálta a szükséges pontot, a másodikban pedig szép akcióval biztosította be sikerét. Nagyon örülünk, s remélem, holnap is lesz miért boldognak lennünk."

Sastin a női szakág első olimpiai kvótáját szerezte meg. Vasárnap még ketten, az 55 kg-ban szereplő Szabó Emese és a 72 kg-os Soós Rita csatlakozhatnak hozzá, amennyiben sikerül beverekedniük magukat kategóriájuk fináléjába.