Karnyújtásra Pars Krisztián olimpiai ezüstérme

Vágólapra másolva!
Pozitív lett a két olimpiai érmes fehérorosz kalapácsvető doppingtesztje, a sportolók versenyjogát felfüggesztik - közölte péntek este Brüsszelben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke.
Vágólapra másolva!

"Teszteltük őket és pozitív lett. A és B tesztet is végeztek" - mondta Lamine Diack. "Az IAAF számára ez egyértelmű. Felfüggesztés következik" - mondta Diack. Az ügy most a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előtt van - tette hozzá.

A doppingvétséget a Pekingben eredetileg második fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt, illetve a honfitárs bronzérmes Ivan Tyihon követte el.

31 éves Gyevjatovszkijt egyszer már eltiltották, a 2000-es sydneyi olimpia után nandrolonhasználat miatt 2002 szeptemberéig nem versenyezhetett. Kettejük közül a 32 éves Tyihon a nagyobb név, ő az elmúlt három világbajnokság győztese, négy éve Athénban pedig olimpiai ezüstérmet szerzett.

Pekingben a szlovén Primoz Kozmus 82,02 méterrel diadalmaskodott, Gyevjatovszkij 81,61-et, Tyihon pedig 81,51-et dobott, Pars Krisztián 80,96-tal lett negyedik. A japán Murofusi Kodzsi 80,71-gyel volt ötödik. Ő Athénban úgy lett első helyezett, hogy Annus Adriánt doppingvétség miatt megfosztották aranyérmétől.

Pars Krisztián a doppingügy miatt a második helyre léphet elő.