Izotópos vizsgálaton a fehérorosz kalapácsvetők

Vágólapra másolva!
Az olimpiai negyedik helyről az ezüstérmes pozícióba léphet előre a kalapácsvető Pars Krisztián, amennyiben a Pekingben eredetileg második fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt, illetve a honfitárs bronzérmes Ivan Tyihont doppingvétség miatt kizárják.
Vágólapra másolva!

A két belorusz atlétától az augusztus 17-i pekingi döntő után vettek mintát, amelyben túl magas volt a tesztoszteronszint. A magyar szövetség (MASZ) nem hivatalos, ám számára megbízható forrásból úgy értesült, hogy az A próba mindkét versenyző esetében pozitív lett.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója elmondta: tesztoszteronnal történő lebukás esetén minden esetben szükség van időigényes, úgynevezett izotópos (IRMS) vizsgálatra, hogy kiderüljön: kívülről került-e a versenyző szervezetébe a tiltott szer, vagy pedig biológiai okai vannak a normálistól eltérő, magas értéknek. Utóbbi esetben további - a korábbi vizsgálatokhoz kapcsolódó - összehasonlító elemzéseket kell végezni. Ha kívülről került a tesztoszteron a szervezetbe, akkor egyértelműsíthető a csalás.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi testülete a hónap végén ül össze az ügyben. Amint Gyulai Márton, a MASZ főtitkára megjegyezte: "Csalódott vagyok és nagy szomorúsággal tölt el, hogy a NOB csak az eredményhirdetés után közel másfél hónappal kíván foglalkozni az üggyel, amikor itt olimpiai érmekről, sorsokról, sportkarrierekről és esetleges rágalmazásokról van szó." Hozzátette: szintén biztos forrásból tudják, hogy a második, B teszthez szolgáló mintát szeptember 21-én nyitják fel, ha a két versenyző ezt kéri.

Getty Images

Gyevjatovszkij, Kozmus és Tyihon a pekingi dobogón

Gyulai Márton hangsúlyozta: a NOB, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hivatalosan addig nem jelentheti be, hogy az olimpiai második Gyevjatovszkij és harmadik Tyihon doppingolt, amíg a második, úgynevezett B teszt ezt nem igazolja.

"Korábban akadtak olyan esetek, amikor a B próba más eredményt hozott, mint az A, éppen ezért nem akarnak rágalmazási pereket" - tette hozzá Gyulai Márton.

Mindenesetre a fehérorosz szövetség sajtófelelőse, Anasztaszija Marinyina szerint a szervezet eddig semmilyen dokumentumot vagy egyéb értesítést nem kapott az esetleges pozitív tesztekről, és hozzátette: a két versenyző tagadja a vádakat.

A MASZ versenyszervezőktől úgy értesült, hogy a két érintett már le is mondta idénybeli három hátralévő viadalát. Így egyikőjük sem lesz ott vasárnap a szlovákiai Dubnicán, szeptember 9-én Zágrábban és a szeptember 13-14-i stuttgarti Világdöntőn.

A 31 éves Gyevjatovszkijt egyszer már eltiltották, a 2000-es sydneyi olimpia után nandrolonhasználat miatt 2002 szeptemberéig nem versenyezhetett. Kettejük közül a 32 éves Tyihon a nagyobb név, ő az elmúlt három világbajnokság győztese, négy éve Athénban pedig olimpiai ezüstérmet szerzett.

Pekingben a szlovén Primoz Kozmus 82,02 méterrel diadalmaskodott, Gyevjatovszkij 81,61-et, Tyihon pedig 81,51-et dobott, Pars 80,96-tal lett negyedik. A japán Murofusi Kodzsi 80,71-gyel volt ötödik. Ő Athénban úgy lett első helyezett, hogy Annus Adriánt doppingvétség miatt megfosztották aranyérmétől.