Pars Krisztián doppingügy miatt lehet olimpiai ezüstérmes

Vágólapra másolva!
Orosz sajtóértesülések szerint a pekingi olimpián kalapácsvetésben második fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkij, valamint mögötte harmadik honfitársa, Ivan Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen, így kizárásuk esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztián nyakába kerülne az ezüstérem. Pars Krisztián az [origo]-nak elmondta: már két napja hallott a fehéroroszok doppingügyéről, s azóta nagyon rosszul alszik, hiszen élete álma válna valóra azzal, ha ezüstérmet kapna pekingi teljesítményéért. Persze egyelőre várja a hivatalos megerősítést.
Vágólapra másolva!

Az orosz Vessport hírügynökség - az MTI szerint - úgy tudja: a Nemzetközi Atlétika Szövetség (IAAF) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hamarosan hivatalosan is bejelenti a két sportoló vétségét, a mintájukban állítólag túl magas volt a tesztoszteronszint.

Az [origo] megkeresésére Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtófőnöke a következőket mondta az esetről: "A kezünkben most csak egy olyan hírügynöki jelentés van, hogy az A próba pozitív lett. Hivatalos értesítést a MOB csak az esetleges pozitív B próba után kaphat, szankcióra (éremelvétel, Pars Krisztián "előléptetése") is csak ezt követően kerülhet sor. Furcsa ilyet mondani, de bizakodunk. Az ügy végére csak sokára kerülhet pont, hiszen az megint más lett volna, ha az olimpián bukik meg valaki az A próbán. Pekingben az illetékes bizottság állandó készenlétben volt, s ott egy doppingügynek egy nap alatt a végére tudtak járni."

A 31 éves Gyevjatovszkij a 2000-es sydneyi olimpián már lebukott, akkor nandrolon-használat miatt 2002 szeptemberéig eltiltották. A 32 éves Tyihon korábban háromszor nyert világbajnokságot, négy évvel ezelőtt Athénban pedig ezüstérmes lett. Pekingben a szlovén Primoz Kozmus 82,02 méterrel diadalmaskodott, Gyevjatovszkij 81,61-et, Tyihon pedig 81,51-et dobott, Pars 80,96-tal lett negyedik.

Természetesen megkérdeztük Pars Krisztiánt is, hogy mire számít, milyen érzések kavarognak benne. "Meg kell várni a hír megerősítését, ami egy-két napon belül meglesz. Egyelőre nem tudunk semmi biztosat, de mindenki annyira mondja, hogy tényleg igaz a hír. Én viszont azt mondom, várjuk meg a B próbát és a hivatalos megerősítést."

Mint a nehézatléta hozzáfűzte, nem most hallott először a fehéroroszok doppingügyéről. "Már két napja értesültem az A próba eredményéről, nem Magyarországról, sms-ben tájékoztattak az ügyről. Bevallom, nagyon rosszul alszom azóta. Nemcsak nekem, hanem edzőm, Pali bácsi (Németh Pál - a szerk.) számára is fantasztikus lenne, ha ezüstérmes lennék. Gyomoridegem van, hiszen régi álmom teljesülne. Ha kiderül az igazság, akkor csak egy dolgot sajnálnék, ami viszont a legrosszabb lenne: hogy nem állhattam ott a dobogón."

Forrás: EPA

S mit gondol a fehérorosz duóról? "Ha tényleg doppingoltak és elveszik az érmeiket, akkor csak annyit mondhatok: elnyerték méltó büntetésüket a rosszak. Arra, hogy a B próba beigazolja az A eredményét, 98-99 százalék az esély. Ritka, hogy nem ez történik, én összesen egy esetre emlékszem. Egyébként, ha jól tudom, valamilyen kenőcs miatt volt magas a tesztoszteron-szintjük."

"Óriási drukk van bennem, hiszen fantasztikus dolog lenne ezüstérmet kapni. Beszéltem már az atlétikai szövetség elnökével, a főtitkárral, s mindenki azt mondta, hogy meg kell várni a megerősítését. Mióta beszélünk, kb. 12 nem fogadott hívásom volt, amióta nyilvánosságra került az orosz hírügynökség információja, másfél órája csak egy helyben ülök és válaszolok a kérdésekre" - mondta Pars.

Pars Krisztián öt napja még csalódottan nyilatkozott pekingi helyezéséről:


A sport-express.ru szintén ír az esetről, az orosz weboldal a doppingellenőrzés időpontját is tudja: az A próbát augusztus 17-én végezték el a két sportolón. A honlap szerint a 31 éves Gyevjatovszkijt - a 2005-ös világbajnokság ezüstérmesét, a 2006-os Eb bronzérmesét - 2000 és 2002 között már elmeszelték tiltott szer használata miatt, ezért most örökös eltiltás várhat rá.

Tyihont és Gyevjatovszkijt is a legendás orosz kalapácsvető, az 1988-as olimpiai bajnok, az 1980-as olimpia ezüstérmese, az 1983-as és 87-es világbajnok, exvilágcsúcstartó krasznodari Szergej Litvinov edzi, aki az elmúlt évtizedben az orosz válogatott edzője volt.