Győrffy Dóra bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Győrffy Dóra országos csúcstartó magasugró: az utóbbi évtized egyik legeredményesebb hazai atlétája sérülés miatt lemondott a pekingi olimpiai részvételről, egyúttal élsportolói pályafutását is befejezi.
Vágólapra másolva!

A Debreceni Sportcentrum fedett pályán Eb-ezüstérmes versenyzője húszéves sportkarriert zárt le keddi bejelentésével. Saját értékelése szerint sikerekkel és kudarcokkal teli pályafutást tudhat maga mögött, ám mindig mindent megtett azért, hogy az elvégzett munka eredményei megmutatkozzanak.

A 30 esztendős Győrffy Dóra - aki civilben a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa - januárban ugrotta meg a pekingi részvételhez szükséges 191 cm-es B szintet, ám ágyéki gerincsérve miatt nemcsak az elmúlt hétvégi magyar bajnokságon nem állt rajthoz, de úgy döntött, az olimpián sem lép a rekortánra.

"Az elmúlt napokban sokan kerestek már a média részéről a sérülésemmel és az olimpiával kapcsolatban, most úgy döntöttem, ezzel a témával először és utoljára kívánok a nyilvánosság előtt foglalkozni" - mondta Győrffy.

"Lemondom a pekingi olimpiai szereplést, ezzel együtt a pályafutásomat is befejezem. Egy májusban kezdődött gerincsérv miatt - amitől az utóbbi időszakban nem tudtam megfelelően edzeni és folyamatos fájdalmaim is voltak - úgy érzem, nem tudnék a saját elvárásaim szerint teljesíteni az ötkarikás játékokon, így sokkal tisztességesebbnek gondolom, ha nem utazom ki. Hálás vagyok, hogy klubom vezetői megértették a döntésemet."

A sokszoros magyar bajnoknak, aki kerek két méterrel országos csúcstartó, az ötkarikás játékokkal kapcsolatban nincsenek túl jó emlékei: 2000-ben ugyan ott volt Sydneyben, de a legjobbak közé nem sikerült beverekednie magát, míg 2004-es részvételét Achilles-ín szakadása hiúsította meg.

Győrffy legjobb eredményét a 2002-es bécsi fedettpályás Eb-n érte el, ahol ezüstérmet szerzett. A 2003-as Universiadén győzött, a 2001-es tető alatti vb-n ötödik volt, ugyanabban az évben a szabadtéri vb-n hetedik lett.

Kérdéses Győrffy olimpiai indulásahttp://olimpia.origo.hu/peking-2008/atletika/20080720-fazekas-robert-nem-jutott-ki-pekingbe.html?pIdx=1