Ráczkó Gitta bronzérmes a paralimpián

Vágólapra másolva!
Ráczkó Gitta a harmadik helyen végzett a 100 méteres mellúszás döntőjében a pekingi paralimpián. Ugyancsak bronzérmes lett Sors Tamás (400 m gyorsúszás), míg Kovács Ervin a negyedik helyen zárt a 100 méteres mellúszásban.
Vágólapra másolva!

Olvassa el a paralimpia összes hírét!

A 33 éves veszprémi úszó, Ráczkó Gitta 1:54.49 perc alatt ért célba a 100 méteres mellúszás döntőjében, eredménye 2.39 másodperccel jobb az előfutamban elért idejénél. Ugyanebben a sérültségi kategóriában a másik magyar döntős, Illés Fanni délelőtti eredményétől több mint egy másodperccel elmaradva (2:07.52) nyolcadik lett.

"Rettenetesen elfáradtam" - mondta Ráczkó. "Ezüstérmet szerettem volna nyerni, de így utólag a bronzzal is elégedett vagyok. Annak nagyon örülök, hogy több mint két másodpercet javultam az előfutamhoz képest."

Ugyancsak bronzérmes lett Sors Tamás. A 17 éves magyar úszó a 400 méteres gyorsúszás döntőjében végig a harmadik-negyedik helyen haladt, az utolsó 50 méteren aztán óriási hajrával, fél testhosszal megverte ausztrál riválisát és 4:20.26 perc alatt ért célba. Ez az eredmény 5.95 másodperccel jobb az előfutamban elért idejénél.

Sors - akinek könyök alatt nem fejlődött ki teljesen a jobb karja - egy aranyat és két bronzot nyert eddig Pekingben és vasárnap úszik még 50 m gyorson is.

"Új egyéni csúcsot úsztam, természetesen elégedett vagyok az eredményemmel" - mondta Sors, aki azt is elárulta, hogy a nagymamája a pécsi piacon süt lángost, majd nevetve hozzátette: "Nekem az a kedvencem, amelyikbe virslit tekernek, természetesen ez is kapható a nagymamámnál. Már többen javasolták, hogy rólam kellene elnevezni, hátha nőne a forgalom, majd ezt még megbeszéljük, ha hazamentem."

Kovács Ervin ismét a negyedik helyen végzett, ezúttal a 100 méteres mellúszás döntőjében. A magyar versenyző 1:44.12 perc alatt teljesítette a távot, eredménye 89 századdal jobb az előfutamban elért idejénél. Kovács negyedszer került be a fináléba és negyedik alkalommal lett negyedik.

Női 100 m mellen Engelhardt Katalin a hetedik helyen végzett 2.09.62-vel, délelőtti eredményén kilenc tizedmásodpercet javítva.