Vágólapra másolva!
Ünnepélyes külsőségek között felvonták a magyar zászlót Pekingben, a sportolóknak és kísérőiknek otthont adó paralimpiai faluban.
Vágólapra másolva!

A versenyzők szálláshelyének főbejáratánál lezajlott ceremónián a magyar csapat már Pekingbe érkezett minden tagja jelen volt.

Hét vívó és egy erőemelő szombaton, a játékok megnyitójának napján érkezik a kínai fővárosba, velük együtt összesen 33 sportoló képviseli Magyarországot a XIII. nyári paralimpián.

A részvevő 148 ország nemzeti lobogójának kialakított arénában a naplemente után tartott zászlófelvonáson sorrendben az izraeli, majd a magyar együttes vonult fel.

A himnuszt követően a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) nevében Hajdu Brigitta csapatvezető, az MPB főtitkára vette át Cseng Kajtól, a paralimpiai falu polgármesterének megbízottjától a falu ajándékát, egy festett porcelántányért, illetve a magyar csapattól emlékbe egy kristálytálat nyújtott át.

Az ünnepség végén Cseng Kaj a csapatokkal közösen fényképezkedett. Az esti órákban már többször csepergő eső a ceremónia végén ismét zuhogni kezdett, ezért a magyar és az izraeli csapat tagjai az aréna mellett felállított sátorban gyülekeztek, ahol egy svédasztalos fogadáson ismerkedtek.