A hazardőr, az aranyifjú és a szenvedés bajnoka

Vágólapra másolva!
Az egyik visszalépett egy esélytelen társa kedvéért, hogy megnyerjen egy olyan számot, amivel csak kétszer próbálkozott előtte. A másik egy olyan sportban szerzett aranyat, amelyet kedvtelésből kezdett el 34 évesen. A harmadik abban hisz, hogy az nyer, aki a legtöbbet hajlandó szenvedni, úgyhogy egyszer 460 kilométert gyalogolt a hegyekben. Három ország van a Földön, amelyek csak egyetlen olimpiai érmet szereztek, az viszont arany. Három nemzeti hős története.
Vágólapra másolva!

Venuste Niyongabóról mindenki azt gondolta, hogy megbolondult. Teljes joggal.

Niyongabo 1992-ben, a junior atlétikai világbajnokságon tűnt fel Szöulban, ahol ezüstöt szerzett 1500 méteres síkfutásban. Két évvel később már a második legjobb 1500-as futónak tartották a világon, minden esélye megvolt az olimpiai aranyra. Felfigyelt rá egy olasz ügynök, futott sokfelé, és minden álma az volt, hogy az Egyesült Államok valamelyik egyetemére járhasson, hogy kibontakoztassa tehetségét.

Mégsem ő nyert Atlantában. Az algír Noureddine Morceli futott be elsőnek. De Niyongabo a dobogóra sem ért oda, sőt a döntőbe sem jutott be. Bár mindenki azt hitte, hogy megnyerheti országa, Burundi első olimpiai érmét, Niyongabo el sem indult 1500-on. Inkább átadta az indulás jogát régi barátjának, Dieudonne Kwizerának.

Kwizera nagy futó volt valamikor, már az 1980-as évek végén feltűnt, tehetségének köszönhetően az Egyesült Államokban tanulhatott, és minden támogatást megkapott. Burundi ekkor még nem volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, így nem indulhatott a játékokon. Kwizerát azonban mindenki támogatta. Kapott pénzt és hátszelet Albert monacói hercegtől, Juan Antonio Samaranchtól, a NOB akkori elnökétől. Kiutaztatták 1988-ban Szöulba, mégse indulhatott. Kivitték 1992-ben Barcelonába, hogy nemzeten kívüliként, a NOB zászlaja alatt induljon. Samaranch azonban nem tudta átverekedni a furcsa tervet, Dél-Afrika megfúrta Kwizera indulását.

Burundi végül 1993-ban, nemzeti olimpiai bizottsága megalapítása után lett a NOB tagja, a helyzet azonban nem javult. Polgárháború dúlt a közép-afrikai országban a tuszik és a hutuk között. Három év alatt 150 ezer ember veszett oda. Kwizera ráadásul meg is öregedett, már 29 éves volt. Nem épp a csúcsforma ideje, főleg nem úgy, hogy bár tehetségét sosem vitatták, nem is a világ legjobb futói között tartották számon.

A válogatóversenyen ráadásul Niyongabo jobb volt nála, úgyhogy övé lett az A licenc, Kwizerának maradt a B. Minden ország egy B licences versenyzőt indíthat, de a nagy esélyes Niyongabótól elvenni a lehetőséget nagy butaság lett volna. Niyongabo azonban önként adta át a helyét Kwizerának.

Kwizera nem jutott be a döntőbe, ideje az 50. volt 56 induló közül. Mégis felhőtlenül boldog volt. Amikor befutott, letérdelt, megcsókolta a futópályát. "Ki voltam éhezve arra a pályára, arra az olimpiai pályára. Nem számított, hányadik leszek" - mondta boldogan a verseny után a San Francisco Chronicle-nek Kwizera, akinek neve annyit jelent: Isten adta remény. "Az országomért futottam. Ez az egyetlen módja, hogy újra egyesítsük burundi népét, a sport kell hozzá. Burundi népe szenvedett az elmúlt három évben" - nyilatkozta.

Niyongabo története azonban nem ért véget ezzel. Kwizera indulása 1500-on azzal vált lehetségessé, hogy Niyongabo inkább 5000 méteren nevezett (nevezését a burundi elnök fizette ki).

Életében korábban kétszer futott 5000 méteren versenyhelyzetben, úgyhogy az esélytelenek közé tartozott. Végül bejutott a döntőbe és nem is futott rosszul: bár 23 másodperccel elmaradt a világrekordtól, csak 2,5 másodperccel futott rosszabbat az aktuális olimpiai rekordnál. A New York Times szerint hazardírozott, és aki egy olyan afrikai ország színeiben hazardírozik, mint Burundi, az nem számíthat túl jó esélyekre. Se pénz, se hagyomány, se stabil ország nem áll mögötte. Mégis ő nyert.

"Nem volt könnyű döntés, de végül is jónak bizonyult országom számára" - nyilatkozta Niyongabo a verseny után, és hozzátette: "Azt akarom, hogy béke legyen az országomban. Remélem, hozzájárultam ehhez."

Mi van vele azóta? Az olimpia után számos sérüléssel bajlódott ,és sosem tudott már olyan szinten edzeni, mint korábban. Sydney-ben 15. lett. Székhelyét Burundiból Olaszországba helyezte át, egy fórum egyik olasz hozzászólója szerint Sienában él olasz feleségével és gyerekével, és mindenki nagyon szereti. Hobbiból fut azóta, elindult több versenyen, de csak a szórakozás kedvéért. Dolgozik a Nike-nak, illetve ott lesz Pekingben is a CNN szerint, mivel időközben Burundi olimpiai csapatának vezetője lett.