Kolonicsra emlékeztek a tatai edzőtáborban

Vágólapra másolva!
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke levélben fejezte ki részvétét Kolonics György halála miatt. A levelet Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke olvasta fel a Tatán tartott ünnepélyes csapatgyűlésen, amelyen megjelent Gyurcsány Ferenc kormányfő és Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter is.
Vágólapra másolva!

A jelenlévők, pekingi indulók, edzők, szakvezetők és újságírók egyperces felállással, egymás kezét megfogva emlékeztek a kedden 36 évesen elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenusra, akinek emlékét filmbejátszások elevenítették fel.

"Jókedvű örömünnepre készültünk, de az élet átírta a forgatókönyvet" - mondta Schmitt Pál, aki fekete gyászszalagot kötött a magyar zászlóra. Arra buzdította a sportolókat, hogy a közös fájdalom erősítse lelküket, akaratukat, hitüket és elszántságukat, hiszen a világ legjobb 10 500 sportolója közé tartoznak, akik indulhatnak Pekingben.

"Nagykövetei lesztek a sportnak, és igen, rövid időre Magyarországnak. Tisztán kell készülnötök és úgy is kell versenyeznetek" - mondta a MOB-elnök. "Ha valaki az elmúlt időszakban úgy érezte, hogy a doppingellenőrzésekkel szinte rászálltak, azt megnyugtatom, a zéró tolerancia világméretű, nem csak rátok vonatkozik. Annak viszont, aki csalást forgat a fejében, üzenem, most még kiszállhat. Ez az élsportolók klubja. Nincs az a pénz, amiért érdemes szégyent hozni az országra."

A játékok alatt "Önök lesznek Magyarország" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, kiemelve, hogy bármennyire nehéz, tovább kell menni, mert az ország éhezik a sikerre. "Erre a két hétre el fognak tűnni a hírek, egy nagy hír lesz, az olimpiai szereplés. Amilyenek önök lesznek, olyannak látnak majd minket. Akik itthon maradnak, önökben fogják meglátni magukat."

Jelezte, soha annyi pénz, mint most, nem állt még rendelkezésre a közvetlen olimpiai felkészülésre, majd hozzátette, ezért persze nem jár köszönet. "Hajrá Magyarország, hajrá magyar csapat!" - zárta beszédét a miniszterelnök.

A hivatalos csapatgyűlés előtt avatták a tatai edzőtábor fennállásának 60. évfordulójára készült szobrot, melyen az összes itt készült magyar olimpiai bajnok neve helyet kapott arany betűkkel. A földgömböt formázó alkotás tetején fáklyával a kezében fut egy férfialak, a fáklyát a cselgáncsozó Csernoviczki Éva lobbantotta fel a közben a helyszínre érkező lánggal.

"Egy szobor, egy alkotás, mint ez itt, mindig üzen. Hol emlékeztet, hol pedig figyelmeztet. Egy szobor, ha szerencsés csillagzat alatt születik, egy idő után kiindulási pont lesz, vagy találkozóhellyé válik" - fogalmazott Gyenesei István. "A mi nemzetünknek mindig szüksége volt példaképekre. Az olimpikonok ilyenek. Misszió, nemes küldetés az olimpiai szereplés."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JbFTLlDm6IMX4fj8

A csapatgyűlés után a MOB aranyfokozatú támogatója, a Co-op Hungary képviseletében Csepeli Lajos igazgatósági elnök nyújtotta át Schmitt Pálnak az 1650 településen összegyűjtött, szurkolói jókívánságokat tartalmazó, 12 kilométernyi szalag jelképes részét.

A program olimpiai dallal, szavalattal és a Himnusz közös eléneklésével zárult.