Vágólapra másolva!
Sportvezetőként és szurkolóként lesz jelen a pekingi olimpián Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki az [origo] kamerája előtt elmondta, a MOB közgyűlése 99 százalékban jóváhagyta az utazó csapatot.
Vágólapra másolva!

"A legek olimpiája lesz, hiszen például sohasem rendeztek még 20 milliós városban olimpiát" - nyilatkozta Schmitt Pál.

A MOB elnöke elmondta, a hazaiak nagyon készülnek, alaposan ki akarnak tenni magukért.

"A hazai csapat nagyon erős, minden csapatsportágban alanyi jogon indulhatnak. A kalkulációk szerint az éremtáblázat első öt helyezettje elviszi az összes érem felét. Mi magyarok a mezőny második felében leszünk, bízom benne, valahol az élbolyban végzünk."


Schmitt elmondta, hasonlóan az eddigi világversenyekhez, ezúttal is várja a nagy sikereket. "Jelentkeztem éremátadásra is, de nem árulom el, hová. De a megérzéseim gyakran bejönnek."