Első lettem - Hajós Alfréd történelmi úszógyőzelme

Vágólapra másolva!
112 esztendeje, 1896. április 11-én szerezte a magyar sporttörténelem első olimpiai bajnoki címét Hajós Alfréd. Retrolimpiai sorozatunkban felidézzük a nap krónikáját, s megismerkedünk a labdarúgás és úszás hazai klasszisával, aki építészként is maradandót alkotott.
Vágólapra másolva!

Hajós Alfréd (eredeti nevén Guttmann Arnold) 1878. február 1-jén született Budapesten. Szegény családban nőtt fel, édesanyja egyedül nevelte öt testvérével együtt.

13 éves korában kezdett komolyan úszni miután édesapja a Dunába fulladt. Műegyetemi tanulmányai mellett tornázott, futott és úszott - a kor ideálja a sokoldalú sportember volt. Olimpiai felkészülő edzéseit a hajnali órákban, nyitás előtt, a Rudas-fürdő kis medencéjének melegvizében tartotta, majd reggel 8-ra visszasétált az egyetemi előadásokra.

1896-ban, Athénban, az első újkori olimpián a 18 éves egyetemista két gyorsúszó számban, a 100 és 1200 méteren is elsőként ért célba, megszerezve a magyar sport első olimpiai győzelmeit. A versenyeket április 11-én rendezték a pireuszi tengeröböl 12 fokos vizében. 100 méteren 13 versenyző indult, s 1:22,2 perces idővel Hajós ért elsőként célba.

Bár nagyon fázott, újból bezsírozta magát, s a sűrű program miatt az 500 méteres távot kihagyva (pontosabban lekésve) 1200 méteren indult újra. Úgy nyert vagy hatvanméteres előnnyel, hogy körülötte sorra adták fel a riválisok a versenyt: egyszerűen kifagytak a vízből.

"El kell mondanom, a gondolatától is reszkettem annak, hogy mi fog történni, ha görcsöt kapok a hideg vízben. Sokkal inkább az életemért, mintsem a győzelemért úsztam" - emlékezett vissza később Hajós az 1200 méteres viadalra, amelynek megnyerése után a győztes ifjú átfagyott testét görög matrózok emelték ki a vízből.

A sokezres szurkolótábor élén álló görög trónörökös így reagált Alfréd teljesítményére: "Ez a magyar fiú egy valóságos delfin!"

Az Akropolisz újság másnap reggeli számában Hajós Alfréd Olimpiai Bajnok képe alatt ez állt: "Magyar Delfin".

A görögök hatalmas ünneplésben részesítették, a király a fogadáson megkérdezte tőle: "Hol tanult meg ilyen jól úszni?" Mire Hajós nagy derültséget keltve csak ennyit válaszolt: "A vízben".

A matrózúszás mestere - részlet egy korabeli újságcikkből

"Az athéni olimpián összesen három bajnoki számot indítottak, rövid (100 m), közép (500 m) és hosszú (1200 m) távon. Az úszásnem "tetszés szerinti" volt, vagyis mindenki úgy úszott, ahogy akart vagy éppen tudott. Hajós a "matrózúszás" mesterfogásait sajátította el, vagyis váltott karral húzott, de az akkor már egyre elterjedtebb békalábtempót "hátrányosnak" tartotta, így lábaival "nem sok vizet zavart" .

Az indulási vonal - mélyen bent az öböl vizében - egy két bójához kifeszített kötél volt, ebbe kapaszkodtak indulás előtt a versenyzők. Hajós úszott, úszott, ahogy csak bírt, kicsit csodálkozott, hogy hol vannak az ellenfelek, de túl sok keresgélésre nem maradt ideje, mert egyszercsak feltűnt a győzelmi árboc, rajta a magyar lobogó.

Örömében lekéste az 500-as verseny indítását, de a hosszú távra már időben rajthoz állt. A kísérőhajók a rajt után azonnal a cél felé indultak, Hajós pedig - emlékei szerint - olyan halálfélelmet érzett, mint még soha. Félelmében csak úszott, úszott, az ellenfelek megint sehol... és ismét győzött! A hajóra a célban már nem tudott önerőből felkapaszkodni."


Hajós 1897-ben, 19 éves korában befejezte úszópályafutását. Áttért a tornára, majd a labdarúgásra, a Millenáris-pályán 1897. május 9-én lejátszott első labdarúgó-mérkőzésen a BTC csapatában szerepelt. 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak, s balösszekötőként az első magyar válogatottnak is, amely 1902. október 12-én, Bécsben, 5-0-ra kapott ki Ausztriától.


1906 őszén két mérkőzésen a válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott (Gillemot Ferenc és Stobbe Ferenc után harmadik szakvezetőként!), irányításával a csapat 1906. október 7-én, Prágában 4-4-re végzett Csehországgal szemben, míg 1906. november 4én, a budapesti Millenárison 3-1-re visszavágott az osztrákoknak.

Egy ideig sportcikkeket is írt és vállalta a Sport-Világ főszerkesztői munkáit, valamint a Magyar Futball Szövetség kapitányi feladatait is ellátta.

Tanulmányai végeztével, Hajós Alfréd a neves építész, Alpár Ignác és Lechner Ödön irodájában tanonckodott, majd később saját irodát nyitott Villányi János építésszel társulva. 1924-ben Lauber Dezsővel készített stadionterve ezüstérmet nyert az olimpiai művészeti versenyeken Párizsban, úgy, hogy az aranyérmet nem ítélték oda. Alkotásai az eklektikától, illetve a szecessziótól a modern formák alkalmazásáig terjednek.

Az általa tervezett, és ma nevét viselő margitszigeti fedett Sportuszodát a vasbeton-szerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér- és homlokzatformák jellemzik. Ő építette többek között az újpesti Megyeri úti sporttelepet, a debreceni Arany Bika Szállodát, a győri versenyuszodát. 1945 után a Vajdahunyadvár, a Tőzsdepalota és több más középület helyreállítási munkálatait vezette.

1955. november 12-én halt meg Budapesten, visszaemlékezései 1956-ban jelentek meg "Így lettem olimpiai bajnok" címen.