Jó sorsolást kaptak bokszolóink az olimpiai selejtezőn

Vágólapra másolva!
Magyar szempontból jól sikerült az athéni olimpiai kvalifikációs ökölvívótorna nyitánya, legalábbis ami a hétfő délelőtti sorsolást illeti, hiszen a hét magyar túlnyomó többsége nem kapott legyőzhetetlen ellenfelet első meccsén, s a várható későbbi riválisokra sem lehet panasz. A hétfői programban három bokszoló lesz érdekelt.
Vágólapra másolva!

Különösen kedvezőnek mondható a 48 kilós Bedák Pálnak, a csapat első számú kvótavárományosának az ága, a kispesti ökölvívó ugyanis csak szerdán, a negyeddöntőben kezd a fehérorosz Anton Bekis ellen, majd győzelem esetén a török Ferhat, vagy az azeri Abijev vár rá. Utóbbit egy hónapja Olaszországban könnyedén verte, de a szakemberek szerint a másik két öklözőnél is sokkal jobb.

A 2005-ös világbajnokság ezüstérmesével ellentétben Darmos Józsefnek (91 kg), Oltványi Dávidnak (54) és Mihály Jánosnak (57) már hétfőn ringbe kell lépnie. Előbbi ráadásul az angol Daniel Price ellen még csak a 16 közé kerülésért csatázik majd, várhatóan magyar idő szerint 16:30 óra körül. A szegedi Oltványi a 18 órakor kezdődő esti programban az olasz Vittorio Parrinellóval csap össze, csakúgy, mint Mihály, aki a cseh Antonin Lazokkal méri össze tudását. Mindkettejük számára a negyeddöntőbe kerülés a cél.

A másik három magyar, Bacskai Balázs (69 kg), Szili István (75) és Kurtucz Csaba (plusz 91) is a nyolcaddöntőben kezd, de csak kedden. Bacskaira a francia Jaoid Chigner, Szilire a hazai Georgosz Gacisz, míg a Kurtuczra a cseh Vladimir Prusa vár.

"Azért várjuk ki a végét, majd néhány nap múlva derül ki, valójában mennyire volt jó ez a sorsolás" - intett óvatosságra Balzsay Károly szövetségi kapitány, a kisebb nehézségekkel és fennakadásokkal tarkított sorsolási ceremóniát követően, de Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke is visszafogott volt: "Nem fogunk unatkozni a héten az biztos, nehéz meccsekre számítok."

Az európai öklözők utolsó kvótaszerző versenyén a magyarokat érintő hét súlycsoportból négyben (48 kg, 57, 90, plusz 91) a döntőbe kerülés ér kvótát, míg háromban (54, 69, 75) már a harmadik hely is pekingi részvételt jelent.

Négyen, Szellő Imre (81 kg), Kalucza Norbert (51), Varga Miklós (60) és Káté Gyula (64) már korábban biztosították helyüket a nyári játékokon.