Újabb két pekingi kvótára hajt az ökölvívó-válogatott

Vágólapra másolva!
Az eddig megszerzett négy mellé további két olimpiai kvóta begyűjtése a célja a magyar ökölvívó-válogatottnak a hétfőn kezdődő, athéni kvalifikációs tornán, mely az utolsó lehetőségük a pekingi repülőjegy megváltására az európai versenyzőknek.
Vágólapra másolva!

A Balzsay Károly szövetségi kapitány vezette csapat hét fővel utazik el vasárnap a görög fővárosba, ahol négyüknek, Bedák Pálnak (48 kg), Mihály Jánosnak (57), Darmos Józsefnek (91) és Kurtucz Csabának (plusz 91) a döntőbe kell kerülnie, míg Oltványi Dávidnak (54 kg), Bacskai Balázsnak (69) és Szili Istvánnak (75) az első háromban kell végeznie az olimpiai induláshoz.

"Két kvótát jó lenne még szerezni, igaz, akár többet is el tudok képzelni, mint ahogy kevesebbet is. A sorsoláson sok múlik" - kezdte esélylatolgatását a szakvezető. "Bedák Pimpától egyértelmű elvárás a fináléba kerülés, neki csak a súlya lehet az ellenfele Athénban, ám most ez sem probléma, jó állapotban van. A kvóta ugyanakkor kis túlzással bármelyik másik versenyzőnknek is összejöhet. Bacskai remek formában van, de a többiekkel sincs semmi gond, annak ellenére, hogy nekik egy hónapon belül kellett másodszor csúcsformába kerülniük."

A szakvezető hozzátette, hogy a legnehezebb dolga a nehézsúlyú Darmosnak és a szupernehézsúlyú Kurtucznak lesz, ott a legsűrűbb a mezőny.

A válogatottban egy helyen van változás a február végén, Roseto degli Ambruzziban szerepelt csapathoz képest, méghozzá 69 kilóban, ahol Harcsa Norbert helyett kapott bizalmat a junior-világbajnok Bacskai.

A magyarok közül korábban Szellő Imre (81 kg), Kalucza Norbert (51), Varga Miklós (60) és Káté Gyula (64) biztosította helyét Pekingben.

Az athéni magyar csapat
48 kg: Bedák Pál
54: Oltványi Dávid
57: Mihály János
69: Bacskai Balázs
75: Szili István
91: Darmos József
plusz 91: Kurtucz Csaba