Átadták az olimpiai lángot Athénban

Vágólapra másolva!
Átadták az olimpiai lángot a kínai szervezőknek vasárnap a kora délutáni órákban Athénban. Az eseményt néhány Tibet-párti aktivista megpróbálta megzavarni, de kudarcot vallottak. Az ünnepséget az Akropolisz lábánál fekvő márványstadionban tartották, ott, ahol 1896-ban az első újkori olimpiát rendezték. A március 24-én meggyújtott lángot Minosz Kiriaku, a görög olimpiai bizottság elnöke adta át Liu Csinek, a pekingi szervező bizottság vezetőjének.
Vágólapra másolva!

Az ünnepi átadás kapcsán szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Athénban. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki, miután szombaton több Tibet-barát és globalizáció-ellenes csoport tüntetett a kínai emberi jogsértések, valamint a tibeti megmozdulások leverése miatt. Biztonságiakat vezényeltek az Akropoliszra és az ókori szentély körüli területre, ahol a lángot vasárnapra virradó éjjelre elhelyezték az egy hetes, 1500 kilométeres görögországi staféta után.

Bár Athén belvárosát lezárták, a stadionba belépőket pedig szigorúan átkutatták, Tibetet támogató aktivisták kis csoportja megpróbálta megakadályozni az olimpiai láng átadását a kínai szervezőknek. Legalább hatan voltak, tibeti zászlókat lengettek, valamint olyan jelszavakat kiabáltak, mint "Szabadságot Tibetnek!" vagy "Kína tűnj el Tibetből!". Megkísérelték áttörni a rendőrkordont, de kísérletük kudarcba fulladt, és azonnal őrizetbe vették őket.

A rendkívüli biztonsági intézkedésekről azután született döntés, hogy a láng olümpiai meggyújtásának szertartását félbeszakította a Riporterek Határok Nélkül újságíró jogvédő szervezet aktivistáinak tüntetése, és kisebb megmozdulások voltak a görögországi staféta során is.

A nemzetközi sajtót nem is engedték tudósítani a láng akropoliszi érkezéséről, emiatt több hírügynökség nem volt hajlandó közzétenni a rendelkezésükre bocsátott sokszorosított fotókat. A láng vasárnapi athéni váltófutásának útvonalát a szervezők kétszer változtatták meg, hogy a lehető legrövidebbre szűkítsék a városi útvonalat.

Forrás: Getty Images

A láng hétfőn érkezik repülőgépen Pekingbe, majd április 2-tól öt kontinens 19 országának 19 városán utaztatják végig, mielőtt visszatér Kínába. Útja zaklatottnak ígérkezik, mert a kínai rendszerrel szembenállók máris tüntetéseket jelentettek be, egyebek között Londonban, Párizsban és San Franciscóban. Kínában a tervek szerint 113 városon és térségen, 31 tartományon, autonóm körzeten és járáson viszik végig.

Az olimpiai láng 130 nap alatt összesen 137 ezer kilométer tesz meg, és a lángot összesen 21 800 sportoló viszi felváltva.