Sikk lett bojkottálni az olimpiai megnyitót

Vágólapra másolva!
Sem Angela Merkel német kancellár, sem pedig Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter nem vesz részt a pekingi nyári olimpia megnyitóünnepségén - közölte maga a német diplomácia irányítója pénteken, az európai uniós külügyminiszterek találkozójának színhelyén, a szlovéniai Brdóban. A politikusok - csakúgy, mint Ivan Gasparovic szlovák államfő és Robert Fico kormányfő - ezt azonban nem bojkottnak, hanem jelzésérték nélküli távolmaradásnak szánják. A bojkott mellett döntött viszont pénteken az egyik legjobb norvég kerekes, Thor Hushovd. Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnöke mindeközben azt kérte nyílt levelében, hogy Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke se vegyen részt a megnyitón, továbbá azt javasolja a magyar sportolóknak, ne fogjanak kezet kínai hivatalnokokkal.
Vágólapra másolva!

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a döntést nem hozta összefüggésbe a tibeti eseményekkel, s közléséhez hozzátette: "tudomása szerint" Wolfgang Schäuble, a sportért is felelős belügyminiszter sem tervezi a részvételt a megnyitó ünnepségen.

Steinmeier hangsúlyozta: nem lemondásról van szó, mert nem is tervezték a részvételt az olimpiai megnyitón. A német külügyminiszter nem számol azzal, hogy a brdói értekezleten a nyitóünnepségről való esetleges távolmaradás ügyében szóba kerülne egy közösen kialakítandó álláspont az EU-tagországok kormányai részéről. Minthogy nem lehet tudni, hogy egyáltalán ki akar részt venni a megnyitón, "nem is jöhet szóba megállapodás a részvétel lemondásáról".

Egyúttal ismételten állást foglalt a pekingi nyári olimpiai játékok bojkottja ellen. "Egy nem az olimpiára saját lelkiismeretünk megnyugtatására nem jelent segítséget sem a Kínában élő emberek, sem a sportszövetségek számára. Az olimpiához hasonló rendezvények nem korlátozódhatnak olyan régiókra, mint Nyugat-Európa, az Egyesült Államok, Kanada, Dél-Korea és Japán, hanem az egész világra ki kell terjeszteni őket" - mondta Steinmeier.

A német külügyminiszter szerint az EU-nak fel kell szólítania a Kínai Népköztársaságot, hogy mértéktartóan reagáljon a tibetiek tüntetéseire.

Az uniós külügyminiszterek mostani találkozójukon előreláthatólag megvitatják, hogy milyen választ adjanak a tibeti tüntetőkkel szembeni kínai fellépésre. Francia tisztségviselők szerint az értekezleten megvizsgálják a tibeti válság különböző aspektusait, és Bernard Kouchner francia külügyminiszter több elképzelést terjeszt majd elő a közös válaszra vonatkozóan.

Ivan Gasparovic szlovák államfő és Robert Fico kormányfő pénteken döntöttek úgy, hogy nem mennek el a pekingi olimpia megnyitójára, miközben Fico úgy ítéli meg, hogy a sportesemények bojkottja ostobaság. Gasparovicon és Ficón kívül még a pozsonyi kormány oktatási minisztere, Ján Mikolaj kapott hivatalos meghívást Pekingbe, de a látványosnak ígérkező megnyitón egyikük sem lesz jelen. Távolmaradásának okát Fico nem árulta el.

Silvia Glendová kormányszóvivő ezzel kapcsolatosan azt mondta, hogy a kormányfő már régebben eldöntötte: nem utazik Pekingbe, távolmaradásának nincs köze a mostani kínai eseményekhez.

Nicolas Sarkozy francia elnök - a világ vezetői közül elsőként - kedden lehetőségként felvetette a megnyitóünnepség bojkottját mint Kína megbüntetésének lehetséges eszközét. A múlt héten több volt vezető politikus és másként gondolkodó, köztük Václav Havel cseh elnök és Frederik Willem de Klerk egykori dél-afrikai államfő kétségbe vonta, hogy egyáltalán meg kell-e rendezni a pekingi olimpiát. A teljes bojkott ötlete azonban nem nyerte el az EU támogatását, sőt azt a dalai láma is elutasította.

Az egyik legjobb norvég kerekes, Thor Hushovd kész távol maradni a pekingi olimpia megnyitóünnepségéről, ekként tiltakozva a kínai kormányzat Tibet-politikája ellen. Erről a 30 éves biciklista a Faedrelandsvennen című norvég lapnak nyilatkozott. Szerinte a sportolóknak ilyesfajta demonstratív lépésekkel van módjuk kifejezésre juttatniuk egyet nem értésüket, de nem híve más jellegű megmozdulásoknak.

"Nagy a különbség az efféle magatartás, a tiltakozás ilyen módja és az átfogó olimpiai bojkott között" - mondta Hushovd, a Tour de France többszörös szakaszgyőztese.

Szintén pénteken Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság (TST) elnöke azt kérte a Magyar Sport Házánál felolvasott nyílt levelében, hogy Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke ne vegyen részt a pekingi ötkarikás játékok megnyitóünnepségén, továbbá azt javasolja a magyar sportolóknak, ne fogjanak kezet kínai hivatalnokokkal.

A levélben egyúttal azt kéri a TST, hogy amennyiben Kína továbbra sem tartja tiszteletben az emberi jogokat és minden tiltakozásra brutalitás a válasza, a MOB fontolja meg és helyezze kilátásba a pekingi játékok bojkottját.

Hendrey úgy véli, azzal, hogy Kína otthont adhat a játékoknak, beszennyeződik az olimpiai eszme, s ezt alátámasztandó a társaság tagjai olyan képeket tartottak a magasba, melyeken megvert és megkínzott tibetiek láthatóak. A levelet Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója vette át, aki megígérte, mérlegelik a lehetőségeket.

A pekingi olimpia bojkottjának lehetősége azután merült fel világszerte, hogy március elején buddhista szerzetesek tüntetéssorozatot kezdtek Tibetben, megemlékezve a 49 éve levert felkelésről, amely a dalai láma száműzetéséhez vezetett. Egyúttal tiltakoztak az ellen, hogy Peking nyerte el a 2008-as játékok rendezési jogát. A megmozdulások zavargásokba torkollottak, a hatósági fellépéseknek a tibeti emigráns kormány szerint több száz halálos áldozata van.