Hirlingék közelebb eveztek Pekinghez

Vágólapra másolva!
A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős egység bejutott a középdöntőbe a müncheni olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, a nők hasonló számában versenyző Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna duó ugyanakkor csak a C fináléba kvalifikálta magát, így ez a hajó már nem szerezhet pekingi kvótát ezen a viadalon.
Vágólapra másolva!

A 2005-ben vb-aranyérmes, dobogóra is esélyes Varga, Hirling kettős a szerdai negyeddöntőben másodikként végzett az olaszok párosa mögött, s ezzel a legjobb 12 közé került. Ez egyben azt is jelenti, hogy a folytatásban mindössze egy riválisát kell megelőznie ahhoz, hogy begyűjtse az ötkarikás indulási jogot.

Novákék a reményfutamban voltak érdekeltek, s negyedik helyükkel csak a C döntőbe (13-18. hely) kvalifikálták magukat. Ebben a számban az első nyolc hajónak jár a kvóta. Az olimpia műsorán nem szereplő könnyűsúlyú négypárevezősben indult, fiatal Galambos Péter, Zöld Viktor, Kitka Gergely, Markgrúber Balázs kvartettnek erős volt a reményfutam, csupán utolsóként ért célba, de zárásként így is a B fináléban, azaz a 7-12. pozíció valamelyikének megszerzéséért küzdhet.

A kora délutáni programban elvileg még két magyar egység lett volna érdekelt, a hazai szövetség tájékoztatása szerint azonban az egypárban indult Bencsik Gábor belázasodott, így visszaléptették az alsóági középdöntőtől. A nők hasonló számában Szabó Katalin a 13-24. helyért lapátolt, futamában végül a harmadik lett, így a vb utolsó szakaszában a 13-18. pozícióért szállhat harcba.

A normálsúlyú kétpárban érdekelt Verőci Lídia, Kónya Alíz duó csütörtökön száll vízre a középdöntőben, ahol már a legjobb hat közé kerülés, egyben az ötkarikás kvóta lesz a tét. A Varga, Hirling és a Novák, Hajdú duó, valamint Szabó pénteken, a négyes pedig vasárnap versenyez ismét. Az A és B finálékat szombaton és vasárnap rendezik.

Szerdán kiderült: három orosz versenyző doppingvétséget követett el a világbajnokságon. Vlagyimir Varfolomejevet, Gyenyisz Mojszejevet és Szvetlana Fjodorovát kizárták a vb-ről, így a férfi könnyűsúlyú kétpár és a női nyolcas nem folytathatja a küzdelmeket.

A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) később nyilvánosságra hozta, hogy ugyan egyikük sem használt tiltott szereket, ám intravénás módszerrel juttattak anyagokat a szervezetükbe, ami illegális. A sportolókat a várakozásoknak megfelelően két évre eltiltották.