Villámveszély az olimpiai helyszíneken

Vágólapra másolva!
A jövő évi olimpia több helyszíne is ki van téve villámcsapásoknak - figyelmeztettek kínai meteorológusok.
Vágólapra másolva!

Szakértők az 1995 és 2005 közötti időszakot vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy Peking északi részén, az egyetemi negyedben, valamint Csaojangban az átlagnál lényegesen több villámcsapást jegyeztek fel. Előbbi területen 4,7, utóbbiban 2,5 villám sújt le évente.

Ráadásul a 2007-es esztendő különösen veszélyes, már ami a villámcsapásokat illeti: ebben az évben eddig 499 kínai halt meg villámcsapásban, ez 199-cel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az ázsiai országban 2006-ban 717-en vesztették életüket és 640-en sérültek meg villámcsapástól.

Forrás: ICI

Szintén az olimpiához kapcsolódik, hogy az egy év múlva alkalmazandó autóstop főpróbájaként 1,3 millió gépjárművet tiltottak ki négy napra Pekingben. A tesztnek az a célja, hogy csökkentsék a kínai főváros közismert légszennyezettségét, és már a délelőtti órákban érezhető volt a hatása.

A tömegközlekedés javítása érdekében több buszt helyeztek üzembe, és meghosszabbították a metró működési idejét. A kormányhivatalok és hatóságok dolgozói a vonalak tehermentesítése érdekében elcsúsztatták a munkaidejüket. Pénteken csak a páratlan, szombaton csak a páros rendszámú kocsik közlekedhetnek. Jövőre ráadásként több üzem is leáll majd a játékok idejére.

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a múlt héten Pekingben aggályait fejezte ki a levegő állapota miatt, és azt is kilátásba helyezte, hogy bizonyos sportágak küzdelmeit elhalasztják.