Az északi sarkkörön
	Ajánlat
	Hungaroring: jó kocsik, jobb nők Keresik a strandok szépét Nem a Sziget a leghosszabb fesztivál

Tervetuloa Suomi !

Első repülőutam úti céljául Északot, pontosabban a finnországi Lappföldet választottam, fiammal: hajtott minket ugyanis a kíváncsiság, vajon "mit eszik" a lányom ezen a vidéken, amiért immáron harmadjára utazik a rénszarvasok földjére. Fázósak lévén inkább nyárra  terveztük az utat, ami nem volt könnyű, hiszen az útikönyvek szerint ezen a vidéken volt már olyan, hogy a nyár július 22-én délben kezdődött és 23-án délután már véget is ért.

Három sportszatyorral indultunk, amelyből Helsinkibe kettő érkezett meg velünk együtt (a finnek szerint nem rossz arány, és legalább eggyel kevesebbet kell cipelni, nem kell elvámoltatni a sok alkoholt, és néhány nap elteltével még házhoz is hozzák!). Szóról szóra így történt, sőt, a viseltes táskából kikandikáló fehérrépák, szalámirudak is érintetlenek voltak a Görögországot megjárt körözöttnek valókkal együtt. A vonatút Kemibe hosszú, de kényelmes és érdekes volt. A végeláthatatlan szerelvényen a rengeteg fának, az állatoknak, autóknak külön kocsijuk van, sőt, némelyik vonaton játszótérnek (homokozóval, hintával, játékokkal, bébiszitterrel) felszerelt külön vagon áll a kisebbek rendelkezésére!. Ekkor már gyanakodni lehetett arra, hogy messze a cél, hatalmas a távolság... Rengeteg erdő, erdő és erdő után megérkeztünk.

Szemet gyönyörködtető volt, hogy szinte minden fából van: a gyorsétteremben megszokott műanyag evőeszközök, a kapukon a névtábla, a szemeteskukák, talán még a vaskarika is! "Fület gyönyörködtető" volt, hogy szinte mindennek más a neve, mint a megszokott: Garfieldot Gustavnak hívják, és nemzetközi szavakat sem használnak, így a telefon simán puhelin, a hamburger hampurilainen, ugyanakkor a rokon magyar nyelvhez hasonló néhány szóval valóban találkoztunk (hal = kala, vicc = vitsi), bár ezekre végül is semmi szükségünk nem volt. Szerencsénkre a vodka az ott is vodka, és nem is akármilyen!

Épül a szauna

Meglátogattuk a vendégfogadó család rokonságát egy csodálatos tó mellett, ahol építkeztek, és legelőször természetesen a szaunát húzták fel, még ha csak az ideigleneset is, melyet felvált majd a házban az igazi. Útba ejtettük a Ranuában rendezett bogyófesztivált, amely a minden apró gyümölcsöt megbecsülő lappföldi nép egyik nagy népi ünnepe. Barbi lányom maga is bejárta a nem veszélytelen mocsaras vidékeket, hogy saját maga rakja tele csuprát az egyik legkülönlegesebb finn szimbólummal, a lakkával. A mindennapi programként szereplő erdei fekete- és vörösáfonya-szedéshez nekünk már csak a két házőrző kutya kíséretében volt bátorságunk. Kutyát is csak társként tartanak a finnek, hiszen házőrzésre azon a vidéken éppen hogy nincs szükség, ha a bringádat ott hagyod valahol egy fának támasztva, legfeljebb kölcsönveszik és kis idő elteltével megjavítva (!) ugyanott találod.

Bóklászó rénszarvas

Természetesen meglátogattuk Joulupukkit (Santa Claust), aki halad a korral, és az előttünk sorra került látogató gyermekével beszélt éppen mobiltelefonon. Sajnos, itt nem volt szabad fényképezni. Nem messze Mikulásfalvától megpihentünk az Északi-sarkkörön, és hazafelé jövet az úton forgalmi dugótól sem kellett félnünk, bár autópálya errefelé nem vezet (a forgalom sem indokolná), az út mellett és az úton viszont kedves rénszarvasok köszöntik az utast.

Aki pedig naplementét akar fényképezni nyáron, annak nehéz dolga van, meg kell várnia az éjfélt, akár az éjjeli egy órát is.

Nem a Golden Gate

Az itteni népek - érdekes módon - nyaralni még északabbra mennek, az Inari-tó vidékére, aranyat ásni. Házigazdáink minden évben eltöltenek ott egy-másfél hónapot, s olyankor a népes család meglátogatja őket, dolgos, reményteli és vidám estéket eltöltve a hideg kis tavak mellé gyorsan felállított szaunákban és jól felszerelt lakókocsikban. Az 500-600 km-es úton gyakran maguk építette hidakon keltek át. A hagyományos aranymosó tálat már csak Barbi próbálta ki, az igazi aranyásók maguk készítette gépekkel dolgoznak. Esténként a tábortűz mellett a fenyődeszkára szögelt hatalmas lazacot füstöltük-sütöttük és ettük, még a macskáknak is jutott.

A tenger - melynek téli vastag jégpáncélján autók keréknyomát fedi be az újabb hótakaró - nyáron sem melegebb 16-18 foknál, mégis fürdésre csábította a bátrabbakat. A finneknek a Lapin Kulta (Lappföld aranya) ugyanaz, mint nekünk a Borsodi sör. Egyszóval: nem bántam meg, ide tényleg vissza kell térni, de legközelebb már télen, hómobilozni, a tenger melletti lávukban tüzet rakni és makkarát sütni, valamint megnézni Kemi jégvárát és a télen gyakoribb északi fényt!

Kiitos, näkemiin! Köszönöm, viszlát!

Kristály Rita

Így nyerhetsz sok sört!

[origo]