[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Egy Kásás nem csinál nyarat

Juha Pál|2012. 07. 30., 19:00|Utolsó módosítás:2012. 08. 04., 21:14|

Magyar edzők rangadóját rendezték vasárnap a londoni olimpia pólócsarnokában, ahol a Kovács István vezette román csapat 13-4-re legyőzte a briteket, akiknek a másodedzője Kásás Zoltán. A szakember szerint vigyáznia kell Magyarországnak, mert a keddi ellenfél, Montenegró legalább olyan erős, mint a mieinket elpáholó Szerbia. Az olimpiai ezüstérmes szakembert nem zavarja, hogy a brit tévékben összekeverték kollégájával, Christian Iordache edzővel.

JÁTSSZ ONLINE!

Hogyan értékelné a magyar-szerb mérkőzést? - kérdeztük Kásás Zoltánt, akivel a londoni pólócsarnok mellett futottunk össze.

Csak részeket láttam belőle, mert aztán a mi meccsünk következett következett, és a magyar meccs közben megbeszélést tartottunk. Nekem csak nagyjából áll össze a kép, annak alapján, amit másoktól hallottam. Úgy tűnt, hogy a védekezésünk rossz volt, mert a tíz lőtt gól nem rossz, a tizennégy kapott viszont nagyon sok.

A csapatot ismerve mit gondol, könnyen túl tudják magukat tenni a játékosok ezen a vereségen?

Sydneyben két vereséggel kezdtünk, aztán bajnok lett a csapat. Nincs időnk sem szomorkodni, sem letörni, minden másnap mérkőzés van, kedden délelőtt rögtön jön is a Montenegró elleni összecsapás. A csapat rutinos, helyre kell tenni a vereséget, aztán nem szabad foglalkozni ezzel, csak Montenegróval, amely legalább olyan erős, mint Szerbia.

Örült, amikor a fia, Tamás úgy döntött, hogy mégis visszatér a válogatottba?

Örültem, pedig nem voltam biztos benne, hogy visszatér, bár én is úgy éreztem, hogy még tud segíteni a csapatnak. Majd elválik.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Lehet, hogy éppen ő jelenti majd a különbséget, hogy egy meccs vége szoros vereség vagy szoros győzelem lesz?

Ez csapatjáték, és egy ember egyedül - legyen bárki is az - nem tud nagy dolgokat produkálni, a sikerhez kell az egész csapat. Viszont remélem, hogy ez a szétesett játék már nem fog megismétlődni.

Mondta, hogy a csapat rutinos, van, akit már öregnek is tartanak. A magas átlagéletkor nem jelenthet hátrányt, amikor ilyen sok meccset kell rövid szünetekkel lejátszani?

Idézőjelbe kell tenni azt, hogy öreg, mert ezek a játékosok olyan sportszerűen élnek, alszanak, esznek, hogy nagyon jól tudják, mikor mit kell csinálniuk. Nyilvánvaló, hogy lassan ez a nagy csapat kifut, az ellenfeleink fiatalabbak, de már nagyon jók.

Az virít az akkreditációján, hogy Great-Britain. Milyen a hazai küldöttség tagjaként olimpián szerepelni?

Mindössze két hónapja vagyok itt, így nagyon sokat nem tudtam még tenni, csak apróságokban próbáltam segíteni. Nagy lehetőség számomra, hogy végignézhetem az olimpiát, amely nekem már a hatodik. Eddig ez egy nagyon jól megrendezett olimpia, és örülök, hogy már megvan az első magyar aranyérem. Élvezem, hiszen az olimpia nem hasonlítható össze semmilyen más világeseménnyel.

A tévét néző britek, akik nem ismerik Kásás Zoltánt, a brit-román meccs közvetítés alapján azt hihetik, hogy ön Christian Iordache. A közvetítés elején ugyanis kollégája neve volt az önt mutató kép alá írva.

Tényleg ez történt? Számomra ez különösebben nem nagy probléma.

Címlapsztori»

Forrás: MTI/Varga György A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
    Forrás: MTI/Illyés Tibor Dzsudzsák: Csak békítettem Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
    Forrás: MTI/AP/Jon Super Ferguson őrült meccsel búcsúzott Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
    Forrás: Manchestereveningnews Így lépett át a futball az űrkorszakba Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
    Forrás: MTI/Illyés Tibor Volt játékosaitól tarthat az ETO A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
    Forrás: AFP/Cesar Manso Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
    Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard David Beckham visszavonul Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...

Olimpia legfrissebb »

10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
13:22Akik elfutottak az olimpia elől
18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Christophe Simon A legszebb testek nyomában Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Forrás: AFP/Christophe Simon Hogyan lett Phelps a legnagyobb Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Forrás: AFP/Romeo Gacad Szex és bulizás az olimpiai faluban Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.
hirdetés