Cseh László nagy tévedéséről beszélt az úszókapitány

Vágólapra másolva!
Rosszul ítélte meg Cseh László, amikor azt hitte, hogy elég csak tapadnia Michael Phelpsre - jelentette ki Kiss László.
Vágólapra másolva!

Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának William Shakespeare egyik darabját, a Tévedések vígjátékát juttatta eszébe Cseh László kiesése 400 m vegyesen.

Legalábbis Laci részéről nagy tévedés volt, amikor úgy ítélte meg, hogy ha Michael Phelspet, akivel egy futamban úszott, utolérte, akkor már nem lehet baj. Pedig dehogynem, ahogyan azt a szomorú példa mutatja" - jelentette ki Kiss László.

"A pillangón összeszedett hátrányát háton, majd mellen ledolgozta, sőt az amerikai klasszisnak még elébe is került, utána azonban a helyett, hogy a befejező távon, gyorson rátett volna még egy lapáttal, visszavett a tempóból, amiért nagy árat fizetett: míg Phelps még éppen besurrant a legjobb nyolc közé a nyolcadik idővel, addig Laci hét századdal lemaradva az amerikai mögött csak a kilencedik lett, és kiesett. Nagy kár ezért a tévedésért, amely persze vígság helyett nagyon is elszomorító nekünk, magyaroknak" - fejtegette a szövetségi kapitány.

Kiss László szerint ugyanakkor Kis Gergő remekelt 400 m gyorson. "Országos csúcsához közeli időt repesztett, de hát kellett is, mert különben nem kerül tovább. Odatette magát rendesen, ő úszta a mezőnyben a legjobb utolsó ötven métert kitűnő hajrájának köszönhetően. Kíváncsian várom az esti fellépését!" - mondta Kiss.