Csehvel kibabrált Phelps, Gyurta csúcsot úszott, Hosszú és Kis döntős

Vágólapra másolva!
Már az első nap komoly csalódás érte a magyar szurkolókat az olimpián Cseh László ugyanis nem jutott a döntőbe kedvenc úszószámában. Ott lesz viszont a fináléban Hosszú Katinka és Kis Gergő, Gyurta Dániel pedig országos csúccsal köszönt be Londonban.
Vágólapra másolva!

Az olimpia nyitónapjának eseményei percről percre

A 400 vegyes előfutamában Cseh László a nagy ellenfél Michael Phelps mellett úszott, a mezőnyből kiemelkedtek ők ketten, az amerikai pedig nagy hajrával, csupán 0,07 másodperccel végzett Cseh előtt. Ez a minimális különbség azonban döntőnek bizonyult a döntőbe jutás szempontjából, hiszen a többi előfutam is nagyon erős volt, Phelps a nyolcadik idővel jutott a fináléba, ami automatikusan azt jelentette, hogy Cseh csupán a kilencedik lett.

Ugyanebben a számban Verrasztó Dávid sem lépett tovább, csak 22. lett. A másik amerikai szupersztár, Ryan Lochte a harmadik idővel finalista.

A nőknél 400 vegyesen viszont lesz döntősünk az esti programban, Hosszú Katinka a harmadik legjobb idővel kvalifikálta magát. Itt is két magyar indult, de Cseh Lászlóhoz hasonlóan Jakabos Zsuzsanna is csak a kilencedik eredményt érte el, így ő sem jutott tovább.

Kis Gergő előfutamában második lett 400 gyorson, de mivel az első helyen végzett koreait kizárták, így megnyerte a futamot, összesítésben pedig a negyedik legjobb idővel jutott az esti döntőbe.

Gyurta Dániel parádésan mutatkozott be Londonban, gyengébbik számában, 100 mellen új oszágos csúccsal (59,76 mp) nyerte meg előfutamát, és szintén a negyedik idővel került a középdöntőbe.

Az egész magyar olimpiai csapat legfiatalabb tagja, a 15 éves Szilágyi Liliána 34. helyen zárt 100 m pillangón, míg a Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Risztov Éva, Dara Eszter összeállítású 4x100 méteres női gyorsváltó a 15. lett.