A magyar kapitány szerint példátlan a norvég úszó halála

Vágólapra másolva!
A magyar úszóválogatottat irányító Kiss László elmondta, az edzőtáborban szívroham miatt elhunyt Alexander Dale Oen halála nem szokványos eset a sportágban.
Vágólapra másolva!

"Az első szó természetesen a megrendülésé, a részvété, a második gondolat pedig az, hogy több évtizedes pályafutásom alatt egyszer sem találkoztam még ilyesfajta tragédiával" - nyilatkozta Kiss László.

"A mi sportágunkra abszolúte nem jellemző, és egyetlen másik hasonló esetről sem tudok, amikor szív- vagy keringési probléma okozta volna egy úszó halálát. Az orvosi vizsgálatok végeredménye talán magyarázatot ad majd a miértre."