Így javíttatta ki Berki gyakorlatát a sportpszichológus

Lénárt Ágota, orvos, sportpszichológus, london 2012, olimpia
Vágólapra másolva!
Berki Krisztián a lólengés selejtezőjében hibázott, és csak ötödik helyen jutott be a döntőbe, ahol aztán tökéletes gyakorlattal olimpiai bajnok lett Londonban. Lénárt Ágota sportpszichológus szerint mentális felkészülés nélkül nem lehet odaérni a legjobbak közé.
Vágólapra másolva!

Nincs olyan, hogy vesztes nemzet vagy tipikus magyar betegség - nyilatkozta a csalódást keltő végeredménnyel, három aranyéremmel zárult pekingi olimpia után Lénárt Ágota sportpszichológus. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Pszichológia Tanszékének Londonban tartózkodó vezetője az [origo] érdeklődésére elmondta, örül annak, hogy egyre többen látják, a magyar csapat fejben jobban felkészült a londoni olimpiára, aminek eredményeképp - a várakozásokat messze felülmúlva csütörtökön már nyolc aranyérmet nyertek versenyzőink.

"Nagyon remélem, hogy ez az előrelépés a nagyközönség számára is átjött. Az utóbbi években nagyon sokat tettünk ezért, elindult a Semmelweis Egyetemen a sportpszichológus-képzés, sikerült kiharcolni, hogy több sportpszichológus legyen ott az olimpián. De a világ sportnemzeteihez képest még mindig van javítanivaló" - figyelmeztetett Lénárt, hozzátéve, hogy tudomása szerint a londoni érmesek többsége igénybe veszi sportpszichológus segítségét, ami nélkül szerinte nem is lehet igazán jó eredményeket elérni.

"Ma már teljesen egyértelmű a közönség és a szakemberek számára is, hogy mentális felkészítés nélkül nem lehet odaérni a legjobbak közé" - fogalmazott. Berki Krisztián a selejtezőben ötödik lett, aztán a döntőt megnyerte, pedig két hazai pályán versenyző brit tornász is tagja volt a londoni finálénak. A 27 éves tornász az [origo]-nak azt mondta, az volt a célja, hogy két jó gyakorlatot mutasson be az olimpián, ami nem sikerült. "A döntő előtti egy héten azonban mentálisan sokat erősödtem, és annyit edzettem, amennyire még szükség volt a jó szerepléshez. A selejtezőben talán előjött a magas elvárás és az esélyesség terhe, de sikerült ezeken túllendülnöm, próbáltam arra koncentrálni, hogy megcsináljam az erősebb gyakorlatomat a döntőben."

Berki ezek után a döntőben nem hibázott, amit - mint elmondta - több dolognak is köszönhet. "A legfontosabb a kondíció, testileg olyan jó állapotba kell kerülni, hogy a gyakorlatot végigbírjam. Versenyhelyzetben viszont előtérbe kerül a mentális állapot, erre engem Lénárt Ágota sportpszichológus készített fel. Edzésen nem lehet a versenyhelyzetet előidézni, mert hiába próbálunk annyit várni a gyakorlattal, mint a szólítás előtt, ez nem ugyanaz, ezért mentálisan is gyakorolni kell. Ez a fajta mentális felkészültség nyolcvan százalékban eldönt egy versenyt."

"Amilyen hibát elkövettünk a selejtezőben, azt kijavítottuk, és a döntőre már egy mentálisan is tökéletesen felkészített programmal indult Krisztián" - vélekedik a javulás okairól Lénárt Ágota.

A világ- és olimpiai bajnok tornász arra is törekedett, hogy kizárja a britekért szorító közönséget, és hogy ne kövesse el újra azt a hibát, amit a selejtezőben. "A vizuális technikák nagyon fontosak, először újra el kell képzelni, és ki kell javítani a hibás elemeket" - avatott be a mentális felkészítés részleteibe Lénárt Ágota. "Amikor ez megtörtént, akkor a jó kivitelezés képét - Krisztián esetében most egy másik gyakorlatról volt szó - előre kell vetíteni a döntőre. Nagyon sok százszor, ezerszer le kell filmeznie magában, hogy ott áll a döntőben, és megcsinálja jól a gyakorlatát. Sőt még a különböző modellezett helyzeteket is ki kell gyakorolnia, hogy ha valami véletlenül nem úgy sikerül, akkor ő a helyszínen még hogyan tudja menteni a helyzetet - mert ilyen is van."

Forrás: MTI/Kovács Tamás

A közönség jelenléte mindenkire másképp hat. "Egyénenként eltérő, hogy ki hogyan reagál a közönségre. Van olyan, aki szereti, ha biztatja a közönség - ilyenkor ezt be kell engedni. De van olyan is, akinél az a jó, ha a közönséget - egy megfelelő technikával - kizárja" - mondta a sportpszichológus.

Pekingben a várakozásoktól elmaradva csak három aranyat nyert Magyarország, miután napokig sikertelenül küzdöttek és a döntő helyzetekben elbuktak a mieink. Lénárt Ágota nem állítja, hogy a pekingi eredményekben csak a pszichológiai felkészítés számított, de azért fontos részletnek tartja azt is. "Azt gondolom, hogy egy eredményességet vagy eredménytelenséget nagyon sok szempontból kell megvizsgálni. Ennek megfelelően a felkészítés helyzetét, a szakmai hátteret, a pszichológiát, a dietetikát, a fizioterápiát, az orvoslást is meg kell vizsgálni. Mindent, ami a teljesítményt meghatározza."