[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Janics Natasa és Marosi Ádám is bronzérmes - olimpia percről percre

[origo]|2012. 08. 11., 9:32|Utolsó módosítás: 2012. 08. 11., 23:01|

Janics Natasa kicsit beragadt a 200 méteres kajakegyesben, végül a harmadik helyig sikerült feljönnie. Dudás Miklós szép versenyzéssel a hatodik helyen zárt ugyanebben a számban. Az öttusázóknál a zárószám előtt Kasza Róbert a negyedik, Marosi Ádám az ötödik helyen állt, a futás és a lövészet kombinációjából végül utóbbi jött ki jobban, és a cseh Svoboda, valamint a kínai Csao mögött a harmadik helyen ért célba. Kasza a 12. lett. Kövesse az olimpia utolsó előtti napját percről percre!

23.00 Két győri olimpiai bajnok

A norvég nőikézilabda-válogatott 26-23-ra nyert Montenegró ellen, és megvédte pekingi címét. A skandináv együttesben két győri légiós, Katrine Lunde Haraldsen és Heidi Löke is pályára lépett.

22.48 Német arany gyeplabdában

 A címvédő német válogatott nyerte a férfigyeplabda-tornát azzal, hogy a döntőben 2-1-re legyőzte Hollandia csapatát. A németek 1972, 1992 és 2008 után negyedik alkalommal lettek aranyérmesek. A két válogatott a csoportkörben is találkozott egymással, akkor a hollandok nyertek 3-1-re. A harmadik helyen a világbajnok ausztrálok végeztek, akik a bronzéremért a házigazda briteket múlták felül 3-1-re.

22.37 Azeri és üzbég aranyak

A 60 és 84 kg-os súlycsoportban Toghrul Aszgarov, illetve Sarif Sarifov révén azeri, a 120 kg-osok között pedig Artur Tajmazov révén üzbég siker született a szabadfogású birkózók versenyében.

22.02 Bolt világcsúccsal búcsúzott

A jamaicai 4x100-as váltóban nem volt ott a 200-on bronzérmes Weir, így Bolt és Blake mellett Carter és Frater futott. Az amerikaiaknál viszont szerepelt a 100-as döntő harmadik, negyedik és ötödik helyezettje, Gatlin, Gay és Bailey.

Az első két váltásnál még az amerikaiak voltak az élen, a negyedik emberek pedig teljesen együtt váltottak, de Bolt döbbenetes lépésekkel faképnél hagyta Baileyt, végül 36.84-es új világcsúccsal ért célba. A harmadik - Kanada kizárása után - Trinidad és Tobago lett.

21.37 Csicserova ugrott a legmagasabbra

A női magasugrást az orosz Anna Csicserova nyerte 205 cm-rel, a második az amerikai Brigetta Barrett, a harmadik az orosz Szvetlana Skolina lett egyaránt 203-203 cm-rel.

21.34 Sima amerikai siker 4x400-on

A női 4x400-as váltó csak a második és harmadik helyért hozott nagy csatát, az amerikai váltó DeeDee Trotter révén nagy előnyt szerzett, ezt Allyson Felix, Francena McCorory és Sanya Richards-Ross még megfejelte, 3:16,88-as idővel magabiztosan nyert, megelőzve az oroszokat és a jamaikaiakat.

21.07 Micsoda hajrá 800-on!

A nők 800 méteres síkfutásában az volt a kérdés, képes lesz-e megvédeni címét Pamela Jelimo. A kenyai 600 méternél ugyan megpróbált robbantani, de az orosz Maroja Szavinova hatalmas, 150 méteres hajrával nyert, Jelimo ettől annyira kedvetlenné vált, hogy a dobogóra se fért fel. A második a dél-afrikai Caster Semenya, a harmadik az orosz Jekatyerina Pojsztova lett.

20.46 Bekele nyomdokán a brit csillag

Mo Farah megcselekedte, amit megkövetelt a haza: a brit futó 10 ezer után 5000 méteren is nyert, két aranyat ezen az olimpián rajta kívül csak Usain Boltnak sikerült nyernie. A brit időeredménye 13:41,66 perc, a második az etióp Dejen Gebremeskel, a harmadik a kenyai Thomas Pkemei Longosiwa lett.

20.32 Mo Farah duplázhat?

Elrajtolt a férfiak 5000 méteres versenye, a mezőnyben ott van a 10 ezer méter londoni bajnoka, a brit Mo Farah, aki duplázni szeretne. Négy éve az etióp Kenenisa Bekele megcselekedte ezt a bravúrt.

20.20 Spanyol nőikézi-bronz

A második hosszabbításból Spanyolország jött ki jobban, és végül 31-29-re nyerve Dél-Korea ellen bronzérmes lett a nőikézilabda-tornán.

20.17 Marosi ünnepel

Marosi a célban összeölelkezett a másik két érmessel, majd kiment a magyar tábor elé ünnepelni.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Nézzen fotókat az öttusaversenyről!

20.15 Cseh arany, magyar bronz

Svoboda az olimpiai bajnok, Csao a második, Marosi Ádám pedig bronzérmes. Kaszát többen is megelőzték az utolsó körben, 12. lett végül.

20.14 Svoboda fog nyerni

Svoboda ötszáz méterrel a cél előtt megelőzte a kínai Csaót.

20.11 Kasza a hetedik helyen

Marosi egyet hibázott a harmadik lövészetnél, továbbra is harmadik, és nincs messze tőle Svoboda. Kasza elég nehezen tudta le az utolsó lövészetet, és hetedikként kezdte az utolsó ezret.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Nézzen fotókat az öttusaversenyről!

20.10 Remekül lőtt a kínai, Marosi 3.

A második ezer méteren Svoboda megelőzte Csaót, aki a lövészetnél remekelt, és visszaállt az élre. Marosi az utolsó ezer métert a harmadik helyen kezdte.

20.07 Marosi megelőzte Kaszát

Marosi az 1000 méteres futás során megelőzte Kaszát, akit a két orosz, Mojszejev és Leszun is lehagyott. A második lövészetet mindkét magyar elég gyorsan letudta, a második 1000 méternek Marosi a 3., Kasza a 6. helyről vágott neki.

20.05 Elrajtoltak Kaszáék

Elindult az öttusamezőny, az első lövészetnél mindkét magyar, Kasza Róbert és Marosi Ádám is egy-egy lövést hibázott el. A kínai Csao megelőzte az első lövészetnél az élről induló Svobodát, és a két magyar is gyorsabban végzett az öt lövéssel, mint az orosz Leszun.

20.04 Ausztrál bronz női kosárban

Az ausztrál nőikosárlabda-válogatott nyerte a bronzérmet, mivel kilenc ponttal, 83-74-re nyert az orosz csapat ellen.

20.03 Világcsúcs női 20 km-es gyaloglásban

Az orosz Jelena Lasmanova világcsúccsal nyerte a női 20 km-es gyaloglást. Az egyetlen magyar induló, Madarász Viktória a 41. helyen ért célba.

Címlapsztori»

Forrás: London Angels/Krányik Attila Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
    Forrás: AFP/Cesar Manso Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
    Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard David Beckham visszavonul Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
    Forrás: MTI/EPA/NTB Scanpix/Terje Bendiksby Görbicz Anitát csak szeretni kell Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
    Forrás: AFP/Adrian Dennis Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
    Forrás: AFP/Stan Honda A legszebb női pilóták Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.

Olimpia legfrissebb »

10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
13:22Akik elfutottak az olimpia elől
18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Christophe Simon A legszebb testek nyomában Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Forrás: AFP/Christophe Simon Hogyan lett Phelps a legnagyobb Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Forrás: AFP/Romeo Gacad Szex és bulizás az olimpiai faluban Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.
hirdetés