Lenézik az öttusázókat - Marosi Ádám ötfelé szakad egy nap

Marosi Ádám, öttusa
Vágólapra másolva!
Világbajnokságot kellett nyernie, hogy nyugodtan tudjon beszélni az anyagi hátteréről, mert korábban nem becsülték meg eléggé - mondta az [origo]-nak Marosi Ádám öttusázó, aki azzal a szándékkal utazik Londonba, hogy olimpiai bajnokként térjen vissza onnan. A hatodik tusaként a logisztikai feladatokat megoldó sportoló szerint a vívók, a lovasok, az úszók és a sportlövészek lenézik az öttusázókat, pedig ha megtehetné, hogy csak az egyik sportágra koncentrál, akkor megállná a helyét közöttük.
Vágólapra másolva!