Nem lesz magyar bokszolónő az olimpián
MTI|2012. 05. 14., 15:23|Utolsó módosítás:2012. 05. 14., 15:24|Nem lesz magyar női ökölvívó a londoni olimpián, mivel hétfőn a 75 kg-ban szereplő Kovács Mária is kikapott a kínai Csinhuangtóban zajló kvalifikációs világbajnokságon.
JÁTSSZ ONLINE!
A felsőbb súlycsoportokban korábban kétszeres világbajnok, a legutóbbi vb-n már ebben a súlycsoportban bronzérmes Kovács volt a magyar csapat első számú esélyese az ötkarikás kvótaszerzésre, ám hétfőn nagy csatában, segédpontokkal vereséget szenvedett a német Andrea Strohmayertől.
A magyar csapat tájékoztatása szerint az utolsó, negyedik menet előtt Kovács még kétpontos hátrányban volt, innen fel tudott állni, egyenlített, ám a segédpontok nem neki kedveztek, s nem jutott a 16 közé.
Hétfőn korábban Szabó Beáta (60 kg), míg vasárnap Ancsin Katalin (51 kg) veszített a 32 között, ezzel mindhárom olimpiai súlycsoportban elbúcsúztak a magyarok a további küzdelmektől.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint a szombaton nepáli riválist legyőző Szabónak nem volt esélye a nyolcadik helyen kiemelt bolgár Gyenyica Eliszejeva ellen, aki már az első menetben komoly, 6-1-es előnyre tett szert, s végül 18-2-es pontozással győzött.
A női boksz Londonban debütál majd az olimpia műsorán három kategóriában. A világbajnokságon minden érintett súlycsoportban nyolc kvótát osztanak ki, ezekből négy-négy illeti Európát.
Címlapsztori»
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
- Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a dögös popdívát
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
- Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a dögös popdívát
- Csányi: Négy nagybank marad, talán öt
- Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
- Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
- A leszbikus kalandot is kipipálta a könyvet író úszónő
- Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
- Orbán: Volt, hogy nem számított a matek
- Gáz és alkohol a benzin ellen
- Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
- Hol a legdrágább a magyar föld?
- Magyar diák fejlesztette ki a jövő hangszóróját
- Lefotózták a kínai harcidrónt
- A bíró lefejeléssel fegyelmezte a kapust
- 150 milliárd állami informatikára
- Képernyőn a női BL-döntő és a Bundesliga-osztályozó
- Jöhet a reklámadó és a cégek rezsicsökkentése
- Olasz orvosok doppingolással vádolják Sousát
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.