Szellő Imre szoros győzelemmel lépett közelebb az olimpiához

Vágólapra másolva!
Szellő Imre győzelemmel kezdte meg szereplését vasárnap késő este a Trabzonban zajló férfi ökölvívó olimpiai selejtezőtornán, így bejutott a 81 kg-osok nyolcaddöntőjébe.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban a nemzetközi szövetség (AIBA) félprofi sorozatában (WSB) érdekelt Milano Thundert erősítő Szellő az észt Ainar Karlsonnal találkozott a selejtezőben, s 13-11-es pontozással győzött.

"Nehéz meccs volt, Szellő mozgásán látszott, hogy a WSB-ben a 85 kilósok között bokszol, nyilván nehezen hozta a súlyát, ezért is lehetett tompább a megszokottnál. Örülünk, hogy megnyerte a meccset, de a kvótához ennél több kell" - értékelt Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke.

A tavalyi Európa-bajnokság bronzérmese hétfőn ismét kötelek közé lép, s a moldáv Victor Cotiujanschival mérkőzik majd meg a nyolc közé kerülésért.

Hétfőn a 69 kilós Bacskai Balázs és a szupernehézsúlyú (plusz 91 kg) Bernáth István lesz még érdekelt.