Ideális ellenfélnek tartják a svédek a magyar kéziseket
[origo]|2012. 08. 10., 10:19|Utolsó módosítás:2012. 08. 10., 10:39|A svéd férfikézilabda-válogatott két szövetségi kapitánya közül Staffan Olsson sírt, Ola Lindgren pedig a nagy ünneplésben megsérült, miután Dánia ellen sikerült kivívni az olimpiai elődöntőt. Magyarországot ideális ellenfélnek tartják, a kapus Jonas Sjöstrand szerint Nagy Lászlóék nem olyan ügyesek a labdával.
JÁTSSZ ONLINE!
Miközben a magyar válogatott és a hazai közvélemény eksztázisban ünnepelte az Izland elleni drámai sikert, a svéd csapat és szurkolóik a Dánia felett aratott győzelem miatt törtek ki örömujjongásban.
A svéd válogatott a csoportkört a harmadik helyen zárta, Tunéziát 28-21-re, a briteket 41-19-re, Argentínát pedig 29-13-ra verte, ám a két komoly mérkőzését Izland (32-33), illetve Franciaország ellen (26-29) elveszítette.
Ezek után nem sok esélyt adtak a csapatnak az Eb-aranyérmes dánokkal szemben, ám a svédek kiválóan játszottak, és a remekül védő Sjöstrand, illetve a hatgólos Dalibor Doder vezérletével úgy nyertek 24-22-re, hogy a mérkőzés utolsó öt percében az ellenfél már képtelen volt gólt szerezni.
A bravúr nagyságát jelzi, hogy az évszázad kézilabdázójának választott Magnus Wislander a sajtótribünön, a válogatott egyik szövetségi kapitánya, Staffan Olsson pedig a svéd tévének nyilatkozva sírta el magát. A másik kapitány, Ola Lindgren pedig olyan őrült ünneplésbe kezdett a tanítványaival, hogy combizomhúzódást szenvedett.
"Pokolian fájt, de rohadtul megérte" - idézte Lindgrent az Aftonbladet című svéd napilap.

"Johan Sjöstrand csodálatos volt, világklasszis teljesítményt nyújtott, olyat, amire nekünk szükségünk volt" - méltatta a Barcelona kapusát a csapat balszélsője, Jonas Källman.
A pályán Sjöstrand volt a király
A Svenska Dagbladet jegyzetírója, Ola Billger azt emelte ki, hogy a férfikézi-válogatott nagyon kellemes meglepetést okozott a svédeknek.
"Volt egy nőifutball-csapat, amely éremről álmodott, de nagy hibákat követett el a Franciaország elleni negyeddöntőben. Volt egy kedves nőikézilabda-válogatott, amely úgy gondolta, hogy a legviccesebb dolog az olimpián, hogy találkozzon Usain Bolttal" - írta.

Szerinte semmi sem utalt arra, hogy a férfikéziseknek esélyük lenne az Európa-bajnok ellen, a legtöbb, amit remélni lehetett Dánia ellen, az az izgalmas játék és a tisztes vereség.
"Kézicsapatunk utoljára Sydneyben volt éremközelben, akkor ezüstöt szerzett, a 2004-es és a 2008-as olimpiát viszont kihagyta. Ugyan a csarnokban király és királynő is ült a lelátón, de a pályán csak egy király volt, a kapus Johan Sjöstrand, aki 50 százalékkal védett."
A magyarok fáradtságában bíznak a svédek
Az Aftonbladet megszólaltatta minden idők egyik legjobb edzőjét, Bengt Johanssont, akinek irányításával a válogatott kétszer nyert vébét (1990, 1999), négyszer Eb-t (1994, 1998, 2000, 2002) és háromszor olimpiai ezüstöt (1992, 1996, 2000).
"Taktikailag tökéletes mérkőzés volt, sikerült kivenni a játékból Mikkel Hansent, Sjöstrand kiválóan védett, Petersen pedig a játék motorja volt. Az elődöntőben Magyarország ellen már bármi megtörténhet, van egy napunk megnyugodni" - mondta.

Sjöstrand a SportExpressen.se portálon azt mondta, hogy a magyarok fizikálisan erősek, nagytermetűek, de nem olyan ügyesek a labdával, mint a dánok. "Minden megtörténhet, talán abban is bízhatunk, hogy ellenfeleink az Izland elleni nagy csata miatt kissé fáradtabbak lesznek nálunk."
"Sok olyan jó játékosuk van a magyaroknak, akikre feltétlenül figyelni kell" - erősítette meg Dalibor Doder, a svédek szerb származású kézilabdázója.
Lindgren szerint nehezebb meccs vár rájuk, mint a Dánia elleni negyeddöntő: "Kemény, fizikálisan erős csapat a magyar. Hatosfalat védekeznek, figyelnünk kell, és tempót kell diktálnunk ellenük" - mondta. Abban viszont egyetértett, hogy a négy között Magyarország a legideálisabb ellenfél a számukra.
Eddig ötvenszázalékos a magyar-svéd mérleg
Amennyiben a magyar válogatott legyőzi a svéd csapatot, a sportág történetében először olimpiai döntőt játszhat, míg Svédország egymást követő három olimpián (1992, 1996, 2000) is finalista volt, de mindig veszített.
A magyar-svéd örökmérleg kiegyenlített erőviszonyt mutat: 17-17 győzelem, valamint három döntetlen szerepel a statisztikában. Tétmérkőzésen viszont lényegesen jobban állnak az északiak: három döntetlen mellett 12-szer nyertek, a magyarok csak háromszor. Az olimpiai mérleg magyar szempontból még rosszabb: két mérkőzés, két vereség. Az 1972-es müncheni játékokon a hetedik helyért 19-18-ra győztek a svédek, míg 1992-ben, a barcelonai olimpián a csoportküzdelmek során 25-21-re.

A magyar és a svéd együttes legutóbb éppen a londoni selejtező utolsó állomásán, a húsvéti, göteborgi torna zárókörében találkozott, amikorra már mindkét együttes kvótát szerzett. Azon a mérkőzésen a skandinávok 26-23-as sikert arattak. Azt megelőzően tétmérkőzésen, a 2009-es horvátországi világbajnokság középdöntőjében a magyarok 31-30-ra nyertek.
A magyarok a legutóbbi olimpiai szereplésük alkalmával, a 2004-es athéni játékokon elődöntőt játszottak, ám utolsó két összecsapásukon kikaptak, így lemaradtak a dobogóról. Korábban háromszor jutottak el a negyedik helyig: 1936-ban (még nagypályán), majd 1980-ban, illetve 1988-ban (utóbbin Mocsai Lajossal). Ennél jobb eredményük nem volt játékokon.
| A svéd válogatott kerete: Kapusok: Johan Sjöstrand (Barcelona), Mattias Andersson (Flensburg) Átlövők: Kim Ekdahl du Rietz (Nantes), Jonas Larholm (Pick-Szeged), Dalibor Doder (GWD Minden), Kim Andersson (AG Köbenhavn), Johan Jakobsson (Aalborg Handbold), Tobias Karlsson (Flensburg) Szélsők: Jonas Källman (Atlético Madrid), Fredrik Petersen, Niclas Ekberg (AG Köbenhavn) Beállósok: Magnus Jernemyr (Barcelona), Mattias Gustafsson (TuS N-Lübbecke), Andreas Nilsson (Hamburg) |
Kapcsolódó cikkek:
- Péntek este hattól elődöntőzik a Mocsai-csapat
- A svédek eltakarították a dánokat Mocsaiék elől
- Éjfélkor kötelező az altató a kéziseknek
- Lottóhúzást emlegetnek a legyőzött izlandi kézisek
- Még egy ilyen meccs, és megnyerjük az olimpiát - félholtan is oroszlánok voltak kéziseink
- A nap sportképe: Zubai beleordított Fazekas állába
- A Manchester Unitednek ajánlgatják Fazekast
- Gyilkos csatában nyert kézimaratont, elődöntős a válogatott
- Fazekas teljesen elvarázsolta Andy Murray anyját
Címlapsztori»
Mennyit ér a női tenisz?
A női teniszezők órási szerencséje, hogy ugyanannyi pénzt kapnak a Grand Slam-győzelmekért, mint a férfiak - mondja Taróczy Balázs, aki mások mellett igazságtalannak ...
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Így születik a Dzsudzsák-kacsa
- Csődbe ment az osztrák építőipari óriás
- Megégettük és megőrjítettük a szúnyogokat
Mennyit ér a női tenisz?
A női teniszezők órási szerencséje, hogy ugyanannyi pénzt kapnak a Grand Slam-győzelmekért, mint a férfiak - mondja Taróczy Balázs, aki mások mellett igazságtalannak ...
Annyira közel voltam a halálhoz, amennyire csak lehet
Herbert Nitsch több mint kilenc percig bírta egy levegővel, 214 méteres mélységgel ő tartja a szabadtüdős merülés világcsúcsát, egy éve azonban majdnem tragédiába ...
A pólóválogatott elveszítette a kapitányát
Nem utazhat a vízilabda-válogatottal a barcelonai világbajnokságra a csapatkapitány Varga Dániel, aki komoly sérülést szenvedett a Szerbia ellen 12-7-re elveszített ...
Annyiszor megszívtam, mégis itt vagyok
Saját magát is meglepte a kajak-kenu-Eb-n nyert két aranyával Benedek Dalma, aki az ősszel döntött úgy, hogy szerb színekben folytatja a pályafutását. A hétszeres ...
Pirlo csodás gólt lőtt a századikon, Balotelli az izmait mutogatta
Az Eb-ezüstérmes olaszok győzelemmel kezdték a Konföderációs Kupát, miután a századik válogatottságát ünneplő Andrea Pirlo, valamint Mario Balotelli góljaival 2-1-re ...
Nehogy porrá törjön az elején
Havas Attila 12 motorcsónakos vébét nyert már, egy fahajóra tákolt Vihar-motor adta meg neki a kezdő lökést, a legújabb gépe kétszáz lóerős, több paramétere a Forma-1-es ...
A szerbek még túl nagy falatnak bizonyultak a pólóválogatottnak
A magyar férfivízilabda-válogatott 12-7-es vereséget szenvedett a Világliga cseljabinszki szuperdöntőjének fináléjában a szerbektől.
A kajaknégyes utolérhetetlen volt az Európa-bajnokságon
A Kárász Anna, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa összetételű kajaknégyes 500 méteren aranyérmes lett a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló ...
A Benedek-csapat négy között a Világligában
A magyar férfivízilabda-válogatott biztosan verte Brazíliát a Világliga negyeddöntőjében, a szombati elődöntőben az amerikaiak következnek.
Családlátogatások tisztították meg az angol focit
Hat év alatt 22 százalékkal csökkent a szabálytalanságok száma az angol focibajnokságban. Bár Alex Ferguson és Arséne Wenger is a kemény játék miatt panaszkodott nemrég, ...
Munkások és bolti eladók Xaviék ellen
Miközben a világ- és Európa-bajnok spanyolok, a házigazda brazilok, az olaszok, uruguayiak és nigériaiak révén a világ labdarúgásának színe-java felvonul a szombaton ...
Bolt a világ idei legjobbjával tért magához
A múlt heti 100-as veresége után a Gyémánt Liga-sorozat oslói állomásán javított Usain Bolt. A hatszoros olimpiai bajnok 19.79 másodperces eredménnyel nyerte a 200 ...
Az egész egy nagy extázis volt
Kásás Tamás a tavalyi visszavonulása óta alig látott labdát, fel is szaladt rá öt kiló, amit egyáltalán nem bán, mert így legalább úgy néz ki, mint egy ember. A ...
- Öt ok, amiért perre mentek a devizahitelesek
- Így születik a Dzsudzsák-kacsa
- Csődbe ment az osztrák építőipari óriás
- Megégettük és megőrjítettük a szúnyogokat
- Készen áll Európa a roamingháborúra
- Bevérzett az agya a világbajnoknak
- 123 milliót fizettek két parkolóhelyért
- Budapest lekörözte Bécset és Prágát
- Leállítaná két erőművét az E.ON
- Golyóval a koponyájában védett a kapus
- A világ legvékonyabb okosmobilja a Huaweitől
- Készülnek a bírák a devizahiteles perekre
- Ötmillió kilométerhez közelít az elnyűhetetlen Volvo
- 30 százalékos drágulást is hozhat az e-útdíj
- Kicsi bácsi mindenkit feljelent
- Autóval külföldre menni kész téboly
- Bankok kontra devizahitelesek: pániktól tart az állam
Olimpia legfrissebb »
- 10:08A döntő küszöbén bukott el a Djokovic-verő teniszező
- 22:20Pistorius legyőzött egy lovat 200 méteren
- 10:28Féltucat szponzorcég vonult ki Armstrong mögül
- 18:05Hetekkel az olimpia után újabb magyar kaphat érmet
- 17:38Vuelta: Rodriguez káprázatos hajrával tartotta maga mögött Contadort
- 17:15Nem fér a bőrébe a Berki aranyát követelő Smith
- 16:03A kormány jóváhagyta az olimpiai jutalmakat
- 11:31Ellenfele elvetetné Berkitől az olimpiai aranyérmet
- 14:53Megszüntethetik a német olimpiai érmesek jutalmazását
- 13:5635 milliót kaphatnak az olimpiai bajnokok
- 13:22Akik elfutottak az olimpia elől
- 18:58Bevetik a londoni hősöket egy olimpiai rendezésért
- 12:07Egy darab aranyéremből is juthat mindenkinek
- 07:12Börtönbüntetést követel doppingolásért egy német súlylökő
- 21:14Római harci kocsin utazhatott Szombathely kalapácsvető hőse
- 19:00Risztov miatt vitáznak a magyar úszószövetségek
- 15:16Már nem Kemény a legeredményesebb pólókapitány
- 12:29Sűrűn lakják Magyarországot az olimpiai érmesek
- 09:06Így edzett 13 évesen Risztov Éva
- 08:39Nincs magyar pólós az All Star-csapatban
- 07:25Semenya félt, ezért nem lett olimpiai bajnok?
- 06:3330-35 milliót kaphatnak a magyar olimpiai bajnokok
- 20:04Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek
- 17:42Hősként ünneplik állandó bronzérmesüket az afgánok
- 15:58Miért nem tépte Londonban is a balsors a magyart?
- 13:16Újra versenyezni akar az olimpián megsérült gátfutó
- 12:45Neymar elégedett az ezüstéremmel
- 12:02Megérkezett Rióba az olimpiai zászló
- 11:05Elege volt az FA-nek a brit futballválogatottból
- 09:41Cegléd és Vác lett az olimpia ezüstvárosa
Hirdetés
Hirdetés
Olvasnivaló
A legszebb testek nyomában
Vannak sportok, amelyek gyakorlása vonzó esztétikai következményekkel is jár.
Hogyan lett Phelps a legnagyobb
Tizenegy volt, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle három olimpia sztárja.
Szex és bulizás az olimpiai faluban
Meglepő nyíltsággal vallottak sportolók az olimpiai faluban átélt vad kalandokról.